Siketként így éli meg a szent ünnepet a szombathelyi Horváth Istvánné - Felidézte az emlékeket

Horváth Istvánnéval jeltolmács segítségével kommunikáltunk, ő segített abban, hogy elmesélhesse számunkra karácsonyi emlékeit. Az asszony nagyon szereti az ünnepeket és a rájuk való készülődést is kifejezetten élvezi, lelkesen tesz-vesz ezekben az időszakokban. Imád kézműveskedni, otthonában csakis a saját készítésű díszek kerülhetnek fel a karácsonyfára. Karácsony előtt szívesen foglalja el magát a különböző díszek, angyalkák és adventi koszorúk gyártásával.

Gyermekkorában egy Győr-Moson-Sopron megyei kis faluban élt szüleivel és halló testvérével együtt. Visszaemlékezéséből kiderül: szenteste napján mindig közösen foglalták el magukat a gyermekek, amíg a szülők elvégezték a karácsonyi teendőket. Ő, mivel nem hallott, nem teljesen értette, hogy mi történt ilyenkor körülötte. Emlékei szerint édesanyja és édesapja a hagyományokhoz híven csengettyűvel jelezték, amikor megérkezett a Jézuska, neki pedig mindig a testvére szólt, hogy mikor jött el a pillanat. A szobába belépve hatalmas boldogság öntötte el gyermeki szívét az égő gyertyák, a karácsonyfa és az ajándékok láttán.

Iskolás korában elkerült Kaposvárra, egy bentlakásos siket iskolába. Ott, mielőtt hazautaztak volna a családjukhoz az ünnepekre, a diákok mindig megajándékozták egymást apróságokkal, többnyire almával és dióval. Ezt megelőzően pedig közösen díszítették fel az ebédlőben a nagy karácsonyfát. Azokban az időkben karácsonyi ünnepséget nem lehetett tartani az iskolában – emlékszik vissza.

Később, amikor már ő is édesanya lett, mindig nagy gondossággal készült fel az ünnepre: férjével fenyőfát vásároltak és éjjel, amíg gyermekeik aludtak, addig díszítették fel azt. Karácsony reggelén mindig a lányuk ébresztette őket, majd pedig ő csilingelt rendszerint a csengettyűvel.

Horváth Istvánné édesanyja, a nagymama verseket tanított unokáinak, akik az ajándékok kibontása előtt szavalták el azokat. Bár ő nem hallotta a szavalatokat, tudta, a gyerekek ügyesen felkészültek és szépen adták elő az ünnepi költeményeket. Úgy gondolja, semmiben nem volt másabb az ünnepük, mint a halló családoké, ugyanolyan szeretetben, békességben készültek és élték meg a karácsonyt, mint mások.

Horváth Istvánné nosztalgiával tekint vissza azokra az időkre, amikor még voltak siket misék Szombathelyen – előbb a Székesegyházban, majd a Kálvária templomban. Ezeket a miséket három havonta tartották meg, az évben az utolsót általában novemberben – akkor már az advent, a karácsony szellemiségében teltek ezek az alkalmak, melyek azóta nagyon hiányoznak a Vas megyei siket közösségnek.

Horváth Istvánné ma már nagyszülői szerepben várja az ünnepeket férjével. A szentestét legtöbbször a fiuknál, karácsony első napját pedig a lányuknál töltik, szeretteik, unokáik körében.