A kicsinység és nagyság - 1938-tól Kercán szerkesztették az Őrség című havilapot

Az újság számonként mindöszsze nyolcoldalas, de ha összefűznénk, egy vaskos könyvet tartanánk a kezünkben. A kötet címe akár ez is lehetne: Az Őrség társadalom- és kultúrtörténete. Persze tudnunk kell, hogy a lapot az Őrségi Református Egyházmegye gyülekezetei adták ki, ez pedig kicsit nagyobb területet jelent, mint a néprajzi értelemben vett Őrség. Az írások jelentős része mégis az Őrség falvairól szól, Szalafőről, Őriszentpéterről, Nagyrákosról, Kercáról… Az induláskor Fekete Károly egerszegi lelkész volt a felelős szerkesztő, tőle a feladatot két év múlva a Kercán szolgáló Pataky László vette át. Felelős kiadóként Pethő Antal neve szerepel az impresszumban. Ő 1925-től 1940-ig a barabásszegi (becsvölgyei), majd 1940-től 1958-ig a körmendi gyülekezet vezetője volt. 

Ők ketten álltak a lap élén, gyakorlatilag minden számban jelent meg írásuk. Rajtuk kívül még jó tucatnyian vannak azok, akik törzsszerzőnek tekinthetők, így többek között Vörös Lajos őriszentpéteri és Kovács Elek kerkanémetfalui lelkészek, Rápolthy Vilmos körmendi tanító. Fontos ügynek tekintették, hogy hírt adjanak a református közösségek eseményeiről, de ezzel együtt a „nagy témák” is ott szerepelnek az oldalakon. „Nekünk nincsenek ezer és százezer holdjaink, mint a római katolikus egyháznak, de hála istennek még vannak tekintélyes számban kisbirtokkal rendelkező református kisgazdáink, kik bírják a terhet” – olvashatjuk az egyik cikkben. Ugyanekkor már látszott, hogy az elnéptelenedés itt is veszélyt jelent. Ha az egykerendszer kerül szóba, akkor Kodolányi János, Kiss Géza és az Ormánság pusztuló magyarsága jut az eszünkbe. Gombos István szalafői lelkész, majd mások is arra hívták fel a figyelmet, hogy az ott tapasztaltakhoz hasonló folyamatok indultak el az Őrségben is. 

Az „egyke vagy egy se” káros szokása ezt a vidéket is elérte, s abból következően a reformátusok száma, illetve számaránya folyamatosan csökkent. Az újságban könyvismertetések is megjelentek. Az 1939 májusi számban például Szakál József kercai parasztgazda Ökörszarvától ekeszarváig címmel írt regényét mutatták be. Szij Rezső 1943-ban a Száz népdal című könyvről írt, amelyet Tolnay Klárival a címlapján többször is kiadtak. A cikkhez később aztán Hodossy Béla, majd Vikár Sándor is hozzászólt. Szij ekkor sárvári lelkészként pályája kezdetén állt, később ismert művelődéstörténésszé vált. A kercai származású Hodossy a nyolcvanhoz közeledett, 1899- től Sárospatakon tanított, majd két évtizeden át a pataki tanítóképző intézet igazgatója volt, egyházzenével foglalkozott. Vikár Sándor Szalafőn született, Kodály Zoltán tanítványa volt, Nyíregyházán élt és dolgozott, a hozzászólását is onnan küldte el a lapnak. A szabolcsi megyeszékhely zeneiskolája ma az ő nevét viseli. 

A kercai parókián szerkesztett újságot az elszármazottak – főleg az értelmiségek – az ország más vidékein is számontartották. Pataky László több cikket is közölt a táj múltjáról, az őrök hajdani autonómiájának elvesztéséről, az 1732–34-ben Somogyba költözöttekről. Ez utóbbi fontos téma volt számára, mert ő maga is olyan településről, Magyaratádról származott, amelyik a XVIII. század elején jórészt őrségiekből települt újjá. Az itt megjelent írásai már előrevetítik, hogy négy évtizeddel később két önálló kötetben megjelenő munkát, „alapművet” publikál majd az Őrség történetéről. A néprajzi témát a szalafői halottjelentőkről szóló írás képviseli. Az Őrség a szerény terjedelem ellenére néha egy-egy verset is közreadott. A havi megjelenés nem tette lehetővé, hogy a lap a korszak politikai eseményeiről is beszámoljon, de a helyieket is nyomasztó háborúról itt is olvashatunk. Az 1941-ben katonaként szolgáló Kapornaky Gyula például Istentisztelet – valahol Oroszországban címmel küldött beszámolót. Az újság 1945 tavaszán megszűnt, példányai ma már aligalig fellelhetők.