Soha nem lett besúgó - Pavlics István: pap lettem, hogy kegyelmet közvetítsek

Már egészen fiatalon érezte az Úr hívását, tizennégy-tizenöt éves korában bejelentette szüleinek, pap szeretne lenni. Történt mindez a Rákosi-korszak elején, amikor a kommunista hatalom üldözte az egyházat, megfigyelte a papokat. – Az Istentől kapott kegyelemnek köszönhetem, hogy soha nem tudtak becsapni, behúzni, besúgónak megtenni. Pedig sokan, sokszor próbálkoztak – vág története közepébe Pavlics István. Jól emlékszik: először a Gyorskocsi utcába hívták be. A vádakra mosollyal felelt, megpróbálták hát beszervezni maguk közé, de nem fogadta el az ajánlatot. Ahogy akkor, később is ez a mosoly, az érdeklődő, másokon segíteni akaró magatartása, az Istentől kapott kegyelem segítette át a viszontagságos időkön. Büszkén mesélte: amikor segédmunkásként kezdett dolgozni, a káromkodás elfogadott dolog volt környezetében. Idővel azonban ez eltűnt, a beszédstílus átalakult, és rájöttek arra is, sok mindenhez ért. Aztán így folytatja a visszaemlékezést: 

– Munkás éveim alatt is folyamatosan megfigyeltek, de igyekeztem nem tudomásul venni. Hogy mennyire „fontos” voltam a kommunista hatalom számára; azt az is bizonyítja: villanyszerelőként felterjesztettek a kiváló dolgozó címre, de aztán hivatott a főnök: miért nem mondtam, hogy börtönben voltam, hogy ilyen az előéletem? A kitüntetés ezután elmaradt. (Pavlics Istvánt „az államrend megdöntésére irányuló kísérlet” miatt ítélték börtönbüntetésre.) Miután az állam engedélyezte papként való visszatérését, 1964. május 1-jén elindult Jánosházára. Bemutatkoznia nem nagyon kellett, mindent tudtak róla. Sok ideje nem maradt a tűnődésre: hat és fél hónapig ápolta a volt kanonok urat. Hamar megszerették a település lakói: mindig volt 30-40 elsőáldozója és ministránsa, egy év után kórust szervezett, megalapította a rózsafüzér-társulatot, és már a rendszerváltás előtt karitászcsoportot működtetett. Arra mindig nagyon ügyelt – mondja –, hogy vallási dolgokkal csak a templomban és a templomkerten belül foglalkozott, így nem tudtak belekötni. 

A kommunisták utolsó próbálkozása 1987-ben volt: bár nem szívesen, de elfogadta Seregély püspök úr kérését, és úgy volt, Kőszegen folytatja plébánosi munkáját. Indulása napján azonban azzal kereste fel egy férfi: annak ára van, ha városban akar szolgálni. Mosolygott, és csak egy telefonálási lehetőséget kért: megüzente, nem megy Kőszegre, valaki járt nála. Mindenki megértette, a hite megmentette. Így nyugdíjazásáig maradt Jánosházán. Pavlics István úgy fogalmaz: – Nem mondom, hogy könnyű volt, de azért lettem pap, hogy kegyelmet közvetítsek az emberek felé. Ezt a kegyelmet, az Istentől kapott ajándékot érzi a Hit pajzsa díjban is.