Egyfecske - A múlt bár elmúlt, de néha kísért

Kevesen beszélnek róla, pedig rengeteg embert érint a PTSD, azaz a poszttraumás stressz-szindróma. Sokan azt gondolják, hogy ez legfeljebb a háborút megjárt veteránokra, illetve a balesetek túlélőire igaz, de ennél sajnos sokkalta köznapibb. Nem kell hozzá más, mint egy feldolgozatlan trauma és az idő. Nemegyszer kizárólag úgy vagyunk képesek egy-egy helyzetet túlélni, átvészelni, hogy átlépjük, nem törődünk vele, elnyomjuk magunkban, mert nincs lehetőség belemenni az örvénybe, lévén a lét a tét. Ám ezek a bebörtönzött sokkok, élmények ott ragadnak, tapadnak bennünk, és kísértenek. Olykor teljesen váratlan szituációkban pánikszerű tünetek képében bukkannak fel, máskor egyetlen ingeremlék hatására többórányi szívfilm is lepereg újra és újra és újra levetítve mindazt, ami lidércként visszatér hozzánk, amit nem engedtünk el, nem emésztettünk meg. Néha a beszéd nem segít, sőt ugyanazt elismételni százszor kimerítő. De végül mindenki rátalálhat arra a módszerre, aminek a támogatásával ezeket a blokkjait feloldhatja: kiírhatja, kimozoghatja magából. A lényeg, hogy végül feltörhessen mindaz, ami bent rekedt, megkönnyebbülést és őszinte továbblépést hozva magával.