Kijáró

2023.07.12. 12:00

Tenisztáborral kezdődtek a Nyári élménynapok - A tenyeres és a fonák ütőfogást gyakorolták a gyerekek

Három napon keresztül, július 5-7. között a tenisz alapjaival ismerkedtek a gyerekek a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület (BMKE) tenisztáborában, Őriszigetben. Talasz Gerhard teniszedző, az őriszigeti tenisz klub elnöke játékos formában ismertette meg az ifjú sportolókkal a tenyeres és a fonák ütőfogást.

Polgár Patrícia

Forrás: BMKE

A tenisztáborban a gyerekek a gyakorlati tudás mellett a játék elméleti alapjait is megismerték. Mindegyik foglalkozás bemelegítéssel kezdődött, majd az adott nap témájával folytatódott. Az első nap a gyerekek megtanulták a tenyeres ütőfogás technikáját és játékos feladatokon keresztül elsajátították az ütés lépéseit. A második nap a fonák ütőfogás volt a téma. Szlalomfutás közben a teniszütő hátoldalával kellett vezetniük a labdát, ami nem is bizonyult egyszerű feladatnak. A harmadik napon gyakorolták az addig tanultakat. Ahogy az edző már a foglalkozások elején is kiemelte, a tenisz olyan játék, amit sok-sok gyakorlással lehet megtanulni. A harmadik nap végén az ügyesebbek egy rövid teniszmeccsen is kipróbálhatták a tanultakat. A gyerekek emléklappal tértek haza a teniszfoglalkozásról – számolt be a táborról a BMKE.

Az egyesület idén nyáron második alkalommal szervezi meg nyolchetes programsorozatát, a Nyári élménynapokat. A július még jónéhány élményt tartogat a gyerekeknek és a fiataloknak: július 13-án kincskeresés lesz Őriszigetben, július 17. és 21. között színjátszótábor Alsóőrött, július 24. és 30. között nyári nyelvtáborba várja az egyesület a 10-14 éves korosztályt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában