Egyfecske - Élni – és nem égni hagyni!

Sokszor érzi úgy az ember, hogy egyedül van kerek e világon. Egyedül másik nyolcmilliárd ember mellett. Ám, ha körbenézünk, láthatjuk, hogy nem, nem vagyunk egyedül. Mert bár igen: a terheket sokszor cipeljük a két vállunkon, sokszor csak a két talpunk nyoma rajzolódik ki életünk ösvényét taposva, ám valójában csak azért nem fedezzük fel a többi lábnyomot, mert ugyanazon cipőben járunk, s ugyanazon terheket hordjuk, csak esetleg másképp hívjuk őket.

 Az egyedüllét csak részben valósítható meg, mert szomszédokkal vagyunk körülvéve. Igen, égethetünk este sötétedéskor mindenféle törvény ellenére, mondván, valamit kell kezdeni a hulladékkal, de akár dönthetünk úgy is, hogy nem szennyezzük a többieket a füsttel, hagyjuk, hadd szellőztessen mindenki, hadd engedje be a friss levegőt, hiszen meglepő vagy sem, de a szemét kivárja a tűzgyújtási tilalom végét. Vagy bátran beverhetjük hajnal kettőkor a szeget a falba, de nagyon gyanús, hogy a szög nem szökős, kivárja a reggeli napfényt. Apróságok ezek, pici figyelmességek, amik mégis megédesíthetik az egymás mellett élést, mert az egyedüllét valójában tényleg nem több mint illúzió.