Évtizedes álom vált valóra

2023.10.01. 16:49

A történelmi főtér Bükfürdőn - Ünnepélyes átadó beszédekkel, kulturális műsorokkal, bejárással

Hivatalosan és ünnepélyesen szombaton adták át Bükfürdőn az új városközpontot. A Termál teret közösen járták be a résztvevők, egyöntetűen megállapították: méltó közösségi hely született.

Horváth László

Fotó: Ohr Tibor

Évtizedes álom, tervezés, munka vált valóra szombaton, amikor hivatalosan átadták az egykori autóbusz-végállomás, kereskedelmi egységek helyén kialakított új városközpontot. A mintegy 2,8 milliárd forintos beruházással XXI. századi központja lett a településrésznek. Mi is készült el? Részletezzük: látogatóközpont és kávézó, piactér, acélszerkezetes kilátó, szökőkút, új zöldfelületek, facsemetéket ültettek. Információs táblákat is kihelyezek, illetve új parkolókat alakítottak ki. A tér, mint rendezvényhelyszín is jól vizsgázott, hiszen itt rendezték meg a nyár közepén a büki Gyógy-Bor-Napokat, illetve induló és beérkező helyszíne volt a III. Bükfürdő-Csepreg Félmaratonnak.  

Dr. Németh Sándor köszöntő beszédében szólt arról, mit jelent a város életében az elkészült városközpont, történelmi távlatokba téve az új teret. Egyúttal köszönetet mondott a kormányzatnak a beruházáshoz adott támogatásáért, egyúttal arra kérte Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselőjét, hogy adja tovább mindezt a kabinetnek. 

Fotó: Ohr Tibor

- Az volt a terv, hogy bemutassuk, közkinccsé tegyük azt a csodát, ami 66 évvel ezelőtt történt: felfedezték a gyógyvizet. Erre alapozva 61 esztendeje megnyithatott a fürdő – fogalmazott a városvezető. 

Ágh Péter személyes, gyerekkori élményeit is beleszőtte szónoklatába.  

- Több mint fél évszázad munkája és az itt dolgozók tenni akarása eredményezte azt, hogy a fürdő hazánk egyik legnépszerűbb helye lett – mondta Áhg Péter. – A nagy beruházás nagy célt közvetít. Bükfürdő ezzel a fejlesztéssel azt üzeni országnak-világnak, az évtizedes tradíciókra építve, továbbra a XXI-ik századi turizmus meghatározó szereplője kíván maradni. A kormány mindig is beruházás mellett volt, a költségek kilencven százalékát központi forrásból fedezték. Ugyancsak kormányzati támogatásból újult meg az itteni szennyvízcsatorna-hálózat, a kemping, illetve új konyha épült a fürdő területén. A kormány ezekkel is bizonyította hosszútávú bizodalmát a fürdő iránt. 

Az átadáson megjelenet Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese, a büki képviselő-testület, a város díszpolgárai, az kivitelező képviselői, valamit az érdeklődő helyiek. A Termál teret Simon Réka evangélikus lelkész áldotta meg, dr. Szalay Gábor katolikus plébános pedig felszentelte. Az ünnepségen közreműködött a Keltike és Napvirág Népdalkör, a Kereki Citeraegyüttes, a büki férfikar, valamint az Ablánc és Hanga Néptánccsoportok.  

Kapcsolódó:

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában