Az éneklés, a tánc mindenkié

Nincs neked ehhez tehetséged – hányszor hallottuk ezt a mondatot életünkben? Gyermekként az énekórán, vagy felnőttként a táncparketten? S hányan hittük el azt, hogy akkor ez azt jelenti, hogy soha többé ének, és soha többé tánc? Az énekelni, táncolni tudás gyémántját a tehetséges művészek őrzik, dédelgetik, csiszolják egyre simábbá, fényesebbé. Ehhez elengedhetetlen a tehetség, a kitartás és a folyamatos önképzés. Na, de mi kell ahhoz, hogy mosogatás vagy fürdés közben kiszakadjanak a bent pulzáló dallamok? Mi kell ahhoz, hogy a konyhában, az utcán vagy a bálteremben a lábak keszekuszasága tánc képében mutatkozhasson meg? Csak egy belülről fakadó késztetés, és annak a tudása, hogy ehhez nem kell tehetség. Az élet tánc, az élet zene, és ha ezt megtagadjuk magunktól, akkor önmagunk részeit tagadjuk meg. Úgyhogy én mindenkit éneklésre, táncolásra biztatok, és arra, hogy felejtsük el a művészekre vonatkozó kategóriákat, mert ha nem az operában szeretnénk fellépni, akkor pont úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk: dúdolva, énekelve, tipegve vagy éppen őrülten ropva.