Egyfecske - Félrenézni a legkönnyebb

Legyinteni, elfordulni, sőt ítélkezni a világon a legegyszerűbb dolog. Nem kerül semmibe, igazán még energiába sem. Csak úgy kicsúsznak a bíráló szavak, ráadásul olyan igazságérzettel körítve, ami már-már legitimmé teszi a bántást. Könnyű úgy félrenézni, hogy közben egyetlen másodpercre sem gondolunk bele a másik, bajban lévő ember helyzetébe. Igen, lehet, hogy magának köszönheti azt, ahol tart, de vajon mi vagyunk-e az ítélőbírók az élete felett? Nem, biztos, hogy nem. Könnyű akkor félrepillantani, amikor az ember mindennapjai nagyjából rendezettek, még ha nem is felhőtlenül harmonikusak, de nem árnyékolják be a napokat a tragédiák, a veszteség komor, átláthatatlan füstfelhői. Könnyű úgy okoskodni, hogy közben nem jótanácsokra, meg nagy életbölcsességekre van szükség, hanem egyszerű, puritán együttérzésre. Könnyű akkor hangoskodni, amikor az igazi erőt a csend jelentené. Mert nem kell műmosolyt felölteni, nem kell hazug szavakat mormogni. Viszont a csend sokkal táplálóbb a szurkáló, megvetést sugalló mondatoknál. Sokkal könnyebb ítéletmentesnek lenni, csak elszoktunk tőle. Mert folyton ítélkezünk, a legtöbbet önmagunk felett. Pedig létezik egy másik út.