Feladatokat kapnak sötétben - A 10. Együtt Élünk program október 20-ig megy az Agora - MSH-ban

– Empátia, és nem sajnálat – hívja fel a figyelmet György a látók és a nem látók közötti kapcsolatra –, hetente járunk óvodákba, iskolákba előadásokat tartani, hogy a gyerekek tisztalelkűsége révén vegyük kisebbre a látó és nem látó társadalom közötti szakadékot. A látássérültek életébe ezúttal a felnőtt közönség is bekapcsolódhat október 16-tól október 20-ig az Agora Savariában felállított standokon. Lehetőség van – többek között – tapintás alapján felismerni a varázsdoboz tárgyait, névjegykártyát készíteni Brailleírással, hallás alapján szelektálni a különféle hangokat, szembekötve kirakni a dombornyomott mintákkal készült Rubik-kockát, vagy működés közben megtapasztalni a felolvasó technikai eszközt, amelyből egyébként csak kevés található az országban. 

A szervezők elsötétítettek egy hetven négyzetméteres termet is, ahol nyolc állomáshely került kialakításra olyan feladatokkal mint például tapogatás alapján elpakolni az iskolatáskát, kiválasztani az uzsonnapénzt, megkülönböztetni a háztartási eszközöket, süteménykészítő formákat, megteríteni a vacsoraasztalt, összerakni a felmosószettet, szaglás alapján kiválasztani a fűszereket. Első körben a szociális képzésben már részesült falugondnokok – gyakorlati kurzusként – járták be a termet, háromfős csapatokat alkotva, a csapatok élén egy-egy látássérülttel, aki irányította az élményekben gazdag szimulációs folyamatot. 

– Én vagyok a felvezető – mosolyog Nagy Lászlóné, Marika néni, a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének alelnöke –, mindenki fogja egymás vállát, így követnek, van zsinór is az asztalok között, hogy az is segítsen a haladásban és senki ne féljen, és én az asztaloknál majd mondom milyen feladatot kell végrehajtani. Várják a szimulációs feladatokra a Főkefe munkatársait is, mivel ők látássérülteket is foglalkoztatnak és ezáltal is érthetőbbé válik számukra a vakok világa. Az eseményre regisztráltak között vannak általános iskola felső tagozatos diákjai is, de a fiatalok többségét a szakközépiskolák és gimnáziumok tanulói teszik ki. 

– Látássérült, ez tulajdonképpen egy gyűjtőfogalom – magyarázza Bősze György –, ide tartoznak a gyengén látók, az alig látók és a vakok, a társadalom főleg ez utóbbi elnevezést használja, például ha ránéznek a kutyámra, Potterre, őt is vakvezető kutyának hívják és nem látássérült-vezető kutyának – állapítja meg jót derülve György, aki munkára is fogja Pottert, hiszen Györke-Szalai Szilvia, Felsőjánosfa falugondnoka vállalkozó szellemű, és szeretné kipróbálni a vakvezető kutyával lépcsőn történő közlekedést, természetesen bekötött szemmel. Bősze György mondja Potternek a vezényszavakat, és indul a közös menet felfelé az Agora lépcsőjén. – Először ijesztő volt – mesélte jókedvvel Szilvia az esemény után –, de a kutyára valóban teljes mértékben hagyatkozni lehet, minden lépcsőfok előtt jelzett, hogy lépni kell.