Egészségügyi alapellátás

2023.10.25. 11:20

Visszakerül az OMSZ-hez a szombathelyi orvosi ügyelet, a kórházban fogadják majd a betegeket

December 1-jével átveszi az Országos Mentőszolgálat Szombathelyen is a központi orvosi ügyelet működtetését. Várhatóan a Markusovszky-kórházban látják majd el a feladatot.

Tömböly Ágnes

Fotó: Cseh Gábor

Felkerült a szombathelyi egészségügyi alapellátás átszervezését érintő előterjesztés a város honlapjára. A költségvetési bizottság után szerda délelőtt a gazdasági és jogi bizottság is megtárgyalta a közgyűlés elé kerülő napirendet. Abból kiderül: az Országgyűlés január 1-jével módosította az egészségügyi alapellátásról szóló törvényt, ami alapján országosan az OMSZ látja el a központi orvosi ügyeleti feladatokat 2023-tól. 

A történethez hozzátartozik: a vasi megyeszékhelyen ez 2020 végéig így zajlott, addig az OMSZ működtette az orvosi ügyeletet, magas szakmai színvonalon. Három éve kezdeményezte a szombathelyi városvezetés annak átszervezését, pénzügyi okokra hivatkozva (szerintük túl sokba került az OMSZ ellátása). 2020. december 31-étől új helyen, a lordok házában fogadják a betegeket. Mintegy 100 millió forintból alakították ki városi forrásból az ehhez szükséges intézményi infrastruktúrát.

A környező falvakat is érinti a döntés 

A Szombathelyi Kulturális és Egészségügyi GESZ keretein belül nemcsak Szombathely, hanem a felnőtt háziorvosi ügyelet tekintetében még Gencsapáti és Perenye, míg a házi gyermekorvosi ügyelet vonatkozásában Gencsapáti, Perenye, Vép és Bozzai települések is ide tartoznak. Az OMSZ szeptember 15-én kelt levélben arról tájékoztatta a szombathelyi önkormányzatot, hogy 2023. december 1-jével a fenti feladatokat teljeskörűen át kívánja venni. 

Az ellátás helyszíne megint változik

Dr. László Győző alpolgármester szerda délelőtt a gazdasági bizottság ülésén úgy fogalmazott: - Van egy jogszabályi kötelezettségünk. Akkor járunk el a legjobban, ha felajánljuk azt az ingatlant, amit az orvosi ügyelet számára készítettek.

Horváth Gábor önkormányzati képviselő az OMSZ regionális igazgatója, dr. Hanness János e-mailben küldött tájékoztatásáról kérdezett: eszerint az OMSZ főigazgatója és OKFŐ kijelölése alapján a december 1-jén induló, OMSZ által működtetett alapellátási ügyelet szombathelyi telephelyét a Vas Vármegyei Markusovszky Oktatókórházban helyezik el. - Ennek nem örülök - jegyezte meg Horváth Gábor, aki ez alapján okafogyottnak látta szavazásukat, amiben arról is szó van: az önkormányzat felajánlja használatra az eddigi ingatlant az OMSZ számára. Az új levél tartalmának ismerete után akár ingyenesen is - ezt már László Győzőtől tudtuk meg. Az alpolgármester ehhez kérte a bizottság támogatását. A költségvetési bizottság után a gazdasági és jogi bizottság tagjai is egyhangúlag elfogadásra javasolják a közgyűlés számára a határozati javaslatot. Az ügyben csütörtökön dönt a közgyűlés.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában