Advent

2023.11.30. 13:15

Hat tonna viasz, egy tonna fenyő - Már áll Szombathely óriáskoszorúja - fotók, videó

Cseh-Egyed Bernadett

Forrás: Cseh Gábor

Az eső és a hideg sem szegte a Herman iskola diákjainak kedvét, volt, aki piros agancsos fejdíszben látott munkához - csütörtök reggel megkezdődött a város óriáskoszorújának felállítása a Berzsenyi téren.  

A nyolc méter belső átmérőjű koszorú összeállításának előkészületei már két hete tartanak. Németh Csaba műszaki vezetőjétől megtudjuk: 16 elemből áll az alap váz, ennek díszítésére, bevonására körülbelül egy tonna fenyőgallyat használtak fel – a frissen vágott, szúrós luc remélhetőleg tartós lesz. Összefogott az egész iskola: virágkötők, parképítők, kertészek is a koszorún dolgoztak a gyakorlati órákon. Idén új díszek is készültek: a préselt lemezből kivágott, fehérre fújt nagyméretű csillagok mellé a már jól ismert gömbök is felkerültek, a kivilágításról pedig kilenc fényfüzér gondoskodik. 

Teherautón érkeztek meg a térre az óriásgyertyák, az összsúlyuk eléri az 5-6 tonnát. Ávár Tibor gyertyakészítő elmondta: mintegy egy hetet dolgozott az óriásmécsesek felújításán - a kanócot például kilenc pamutszálból fonta. Az óriáskorszorú gyertyáit advent négy szombatján gyújtják meg ökumenikus istentisztelet kíséretében. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában