A zene szeretete és az ember tisztelete – A kőszegi Bertáné Horváth Ágotával beszélgettünk

„ A világnak leginkább azok az emberek hiányoznak, akik mások hiányaival törődnek…Csak azok lesznek közülünk igazán boldogok, akik keresik és megtalálják a mások szolgálatához vezető utat.” Ágotát a példaképe, Albert Schweitzer gondolatai vezérelték végig. Középiskolás korában került elé a filozófus, teológus, egyetemi tanár és orgonista könyve és mindaz, amit ő képviselt.

– Amit idéz, az a nevemhez is kapcsolódik: az Ágota szó azt jelenti: „ jó.” Mindig úgy éreztem, hogy a hitelességre kell törekednem és a jót előtérbe helyezni, mindenben ezt működtetni – mondja. Hetven éve tanításhoz, neveléshez, zenéhez kapcsolódó élményeit osztotta meg.

A zene: családi örökség

– Kőszegen születtem, családi örökségként hamar megismerkedtem a zene varázslatos világával. Édesapámék négyen voltak testvérek, ketten közülük megszállott zenerajongók lettek, és autodidakta módon tanultak meg zenélni. Édesapám klarinéton és harmonikán játszott csodálatosan. Vallásos emberként vitt magával a templomba, engem pedig a karzaton elvarázsolt az orgona. Hatéves voltam, amikor Agócsy Ida, a Jézus Szíve templom kántor-karnagya elkezdett zongorázni tanítani. Majd az orgonához is odaülhettem, később klarinétozni tanultam. A gyermekkoromra mégsem úgy emlékszem, hogy megterhelő volt, inkább nagyon gazdag és mozgalmas. Zenei pályára készültem, és mivel a környéken nem volt orgonaképzés, a középiskolát Győrben, a Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdtem el zongora-klarinét szakon. A sors aztán közbeszólt: az első tanév végén, 1969 júniusában zárókoncertet adtunk, amikor édesapám meghalt. A vizsga után hazamentem, és többé nem vágytam vissza Győrbe.

Pályakezdőként Sopronban

Utólag kiderült – mondja Ágota –, hogy jól döntött: úgy terelte az élet, hogy ki tudott teljesedni.

– Kőszegen, a Jurisich Miklós Gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. Dr. Schrott Géza tanár úr énekkarával rengeteg helyen szerepeltünk, a szopránban énekeltem. Ott érettségiztem le, és nyertem felvételt a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar – ének-zene szakára. Szép éveket töltöttem Pécsen: a főiskola vonószenekarának állandó kísérője lettem, de zongoránés csembalón is rendszeresen szerepeltem, illetve versenyeztem. A négy év alatt „B" kategóriás karvezetői végzettséget és zongoratanítási engedélyt is szereztem. Sikeres diplomázás után 1976-ban pályakezdőként a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumba kerültem magyar-ének szakos tanárnak. A legnagyobb kihívást a tanítás mellett az iskola komoly hagyománya és a vegyeskar vezetése jelentette. Iskolai és városi rendezvényeken, versenyeken szerepeltünk szép sikerrel. Miután megismerkedtem a férjemmel, és összeházasodtunk, aszívem hazahúzott a szülővárosomba, így két év után, az 1978/79-es tanévben a kőszegi Állami Zeneiskolába kerültem zongora- és szolfézstanárnak Maitz József igazgatósága alatt.

Lajosmizsén: furulyaoktatás és jobb tanulmányi eredmények

Majd elköltöztek Kecskemét mellé, Lajosmizsére. Két gyermekük születése után 1982-ben kapotta szakpárjának megfelelő állást a településen.

– Az iskolavezetés, miután bizonyítottam, hitt bennem és engedett kibontakozni, újításokat bevezetni. Szép és nehéz feladatokat kellett megoldanom. Elsőként vehettem részt egy kísérleti programban: nyelvi tagozatos osztályban tanítottam válogatottan tehetséges tanulókat több éven keresztül. Átéltem több reformot, változást mindkét szakom kapcsán. 1987-ben a 10-12 fős magyar munkaközösség vezetőjének választottak. Amunkámat 1994-ben tanácsosi címmel ismerték el. Majd "kisközépiskolásokat" tanítottam a Kecskemét és Környéke Iskolatársuláson belül. 1996-ban főtanácsosi minősítést kaptam. A tehetséges gyerekek tanítása mellett tevékenykedtem a felzárkóztatást igénylő tanulókat érintő programban is. Pedagógiai munkámban nyitott voltam az új módszerek iránt, új utakat kerestem és próbáltam ki. Tanítványaimat mindig a kreativitás irányába tereltem. 

Így kapott teret irodalomóráimon a verselés, az írás iránti igény felkeltése, az irodalom- zene- festészet (mint társművészetek) összekapcsolása és a magyartanítás módszertani megújítása. Ez a fajta szemlélet a munkaközösség számára is természetessé vált az évek során. A magyar tantárgy megszerettetésére, az olvasás fontosságának hangsúlyozására különféle programot dolgoztunk ki a felmenő rendszerű szaktárgyi versenyek mellett. Tudtam, hogy a beszéd, az írás, a gondolkodás, a verstanulás ritmus kérdése. A belső hallás fejlesztését szolgálta énekóráimon a furulyaoktatás bevezetése, beigazolódott, hogy pozitívan hatott helyesírási készségükre, javította tanulmányi eredményüket. Jobban olvastak, szebb ütemben, más hangsúlyozással. A folyamatos együttzenélés, a szereplések hatása megmutatkozott magabiztos fellépésükön is. Fontos feladatot jelentett a Kodály-örökség átültetése is a mai kor kívánalmaihoz. Több éven át vezettem énekkart, szakköröket és színjátszókört. Pályakezdő éveimtől fogva tanítottam zongorát. A lajosmizsei Városi Kórus tagjaként, illetve művészeti csoportjaimmal rendszeres résztvevője voltam a város kulturális életének.

Újra Kőszegen: faluvezető, majd pedagógus

1979-től 2004-ig éltek Lajosmizsén, ám mindvégig nagy honvágy élt benne Kőszeg iránt.

– 2004 februárjában visszaköltöztünk szülővárosomba, és a velemi „Novákfalva" Üdülőfalu faluvezetője és programszervezője lettem.A falu szellemiségének megfelelően nyaranta minden szombaton koncerteket, hangversenyeket szerveztem ismert zenészek, együttesek közreműködésével. A másfél éves intenzív időszak rengeteg tapasztalattal szolgált. A tulajdonosváltás miatt ismét visszakerültem a közalkalmazotti szférába.

2005-től aztán két részmunkaidős lehetőségem is adódott: az egyik Kőszegen a Béri Balog Ádám Általános Iskolában, a másik Zsirán. Mindkét helyen főleg magyart oktattam, de lehetőségem volt Zsirán zongora-, furulya-, a Triola Alapfokú Művészetoktatási Intézményen belül szolfézsoktatásra is.

Concordia: a zeneirodalom gyöngyszemeit kísérhette

Kőszegen nagy örömmel csatlakozott a Concordia-Barátság Énekegyesülethez.

– Nemcsak énekeltem, hanem orgonáltam, és ha kellett, zongoráztam is – a zeneirodalom gyöngyszemeit kísérhettem. Az eltelt húsz év alatt lehetőségem volt segíteni az énekkar munkáját énekesként, korrepetitorként, helyettes karnagyként, 2008-tól néhány évig egyesületi elnökként. Jártunk néhány szomszédos ország rendezvényén. 2009-ben ünnepeltük az énekegyesület megalapításának 150 éves jubileumát. Büszke vagyok, hogy a vezetőség támogatásával új egyenruhánk lett, és elkészült egy album CD-melléklettel.

Egyesületi tagságának kiemelkedő állomásait is említi: 2014-ben részt vehetett az Ostromoperában, amelyet Szilágyi Miklós karnagy írt; az idei télen pedig a Jézus! című oratorikus műben énekesként. Utóbbi első részét 2022 decemberében adták elő a Jézus Szíve templomban – akkor Kiss Márton zongoraművész kísérte. Felemelő élményként említi mindkét alkalmat, és hálás a sorsnak a lehetőségekért.

Aktívan nap mint nap

– 2008-ig hároméves határozott idejű kinevezéssel dolgoztam Kőszegen és Zsirán is. Utána pályázat útján kerültem Lövőre, egy nagyon kedves, sportos, természetet kedvelő tantestületbe – az ott töltött idő pedagóguspályám tökéletes lezárását jelentette. Osztályfőnök és énekkarvezető is lettem, furulyaszakkört vittem. 2012 januárjától nyugdíjba mentem.

Ágota azóta is aktív: tagja a Nyugdíjas Pedagógus Klubnak, tornázni jár és szenior táncra, mindennap gyalogol, rendszeresen túrázik, háztartást vezet és olvas. Okleveles faipari mérnök férjével két fiút neveltek, akikre végtelenül büszkék: szakmájukban kiemelkedően sikeres, szorgalmas és családszerető felnőttekké váltak. A három kis unoka pedig bearanyozza az életüket, sok örömet visznek nyugdíjas napjaikba.