Evésnél tegyük félre a telefont – Ha nincs szem előtt a képernyő, akkor kevésbé hívogató, mondja a pszichológus

A téma megosztó, szüleinknek még nem kellett megküzdeni ezzel. A technológiáról való tudás a mai fiatal generációknak azonban már nagyon korán a sajátja – a bevezetőben ezeket mondta el a pszichológus. Majd az Egészségügyi Világszervezet (WHO) néhány éve közreadott tájékoztatóját említette, amelyben a gyerekek képernyő előtt töltött idejével, az online és offline tevékenységeikkel kapcsolatban fogalmaztak meg állásfoglalást. E szerint kétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlott, hogy a gyerekek digitális tartalmat fogyasszanak; 2–5 éves kor között is maximum 1 órát legyenek a monitor előtt, szülői felügyelet mellett. Az előadó hozzátette: még a serdülőknél sem ajánlott, hogy elalvás előbb egy órával még a képernyőt nézzék, mert ez az elalvást és az alvás minőségét is befolyásolhatja.

– Lényeges, hogy szülőként egyértelmű, életszerű és betartható szabályokat alkossunk a képernyő előtt töltött idővel kapcsolatban – mondta, és a veszélyekről, káros hatásokról beszélt. A mozgáshiányból adódóan elhízás, magas vérnyomás alakulhat ki; rossz testtartás, mozgásszervi gondok – nyak, hát, vállövi fájdalom, fejfájás –; ha nem pislognak a képernyőt nézve, az szemszárazsághoz és akár látásproblémákhoz vezethet. A mozgáshiány és a kék fény együttes hatása miatt kialakuló alváshiány is káros hatás. Az idősebb gyerekeknek fájhat a kezük, ha egyoldalúan használják telefonozásra, arról nem beszélve, hogy az elektroszmog is negatív hatású.

Pszichés hatás lehet, hogy felborul az életritmusuk, abból adódóan, hogy kimarad az alvás, az evés, az ivás, ha nem mennek el mosdóba, és összességében a saját testük jelzéseire közömbösebbek lesznek. A lövöldözős játékok magas adrenalinszintet generálnak és az agresszió szintjét növelik. Ha pedig függőség alakul ki, akkor az további következményekkel jár. Elvonási tünetként jelentkezhet az unalom, a kedvtelenség, a düh, a feszültség, a depresszió. A sokat képernyőzés a szabad játéktól veszi el az időt, amire szükség van a napi élményeik feldolgozásához, a természetes feszültségoldáshoz.

– A gyerekek, ahogy mi, felnőttek is azért szeretik a képernyőt, mert kikapcsolódást jelent nekik, új ingerek érik őket, elszakadnak a valóságtól. Ám az ő idegrendszerük számára nagyon fárasztó a képernyő előtt töltött idő. Ha olyan tartalommal találkoznak, amihez még éretlenek, azt nem tudják feldolgozni. A felnőtt világot – például a negatív híreket, a híradót – tehát ki kell szűrni az életükből, mert az szorongást generálhat bennük – hívta fel a figyelmet.

Azt javasolta: szabjunk határt térben, időben és eszközben is – nem mindegy ugyanis, hogy mihez szoktatjuk hozzá őket. Csak néhány példa: ha otthon nem tévéznek a kisgyermekek, akkor vendégségben kérhetjük, hogy kapcsolják ki a háziak a készüléket, mert elvonja a figyelmet, még beszélgetni sem lehet. Egy lakást lehet úgy tervezni, hogy elrejthető legyen a tévé. Beválhat, hogy a gyerekek tévé helyett laptopon néznek mesét. A laptopot el lehet rakni – ha nincs szem előtt, kevésbé hívogató, míg a tévé sok nappaliban központi elem. A telefonunk se legyen szabad préda – az a munkára, a felnőtt dolgok intézésére való. Kerüljük a lakásban az alapzajt, legyen csend, próbáljuk így alakítani az életünket. Tegyük biztonságossá a médiafogyasztásukat, válasszunk mesecsatornát, reklámok nélküli adást, illetve rövid és ellenőrzött meséket. Az egy-másfél órás meséket nehéz megszakítani, másrészt a másfél órás mesefilmek sokszor hat év felettieknek szólnak – sorolta.

S hogy milyen helyzetekben nyúlunk a képernyőhöz, és várunk megoldást tőle? – ezeket is számba vette. Sokszor utazásnál kapcsoljuk be a telefont, tabletet. Ehelyett inkább álljunk meg többször, mozgassuk át a gyerekeket, fussanak, ugráljanak, utána folytassuk az utat. Hosszú útnál induljunk el az alvási idejükben. Vigyünk játékot, indítsunk el hangos könyvet. Sokszor nyúlnak a szülők képernyő után a várakozásnál: banki ügyintézéskor, orvosi váróban. Pedig kis játékokkal, egymás hátára rajzolással, nézelődéssel, a váró falára rajzolt mesefigurák számolásával is lehet tölteni az időt. A ritkábban történő vagy kritikus élethelyzetekhez – körömvágás, hajszárítás – is előszeretettel hívjuk segítségül a képernyőt. Vagy akár az evéshez, pedig annak élvezeti értéke is van: jó enni és jó, ha érzi a gyermek, hogy mikor telítődik. Ne csak táplálás legyen az együtt étkezés.

Mit tehetünk, amikor szeretnénk kimozdítani a gyermeket a tévénézésből, de nem akar felkelni? – ezt is körbejárta. Hasznos lehet éles tevékenységváltással fordulni felé, és nem csak azt mondani: Hagyd abba! A villogó kép, a sok inger helyett legyen valami, amibe jó átváltani neki. Adjunk iránymutatást: Gyere, ülj az ölembe, olvasok valamit! Készítettem uzsonnát. Menjünk el a boltba.

Sokszor előkerül a telefon akkor is, ha a kicsik unatkoznak vagy gyerekvigyázó eszközként. Nehéz ezeket a helyzeteket megoldani, főleg, ha valaki több gyerekkel van otthon, kicsik még és nincs segítsége, hogy lefoglalja a nagyobb gyereket vagy éppen egy kis nyugalomra van szüksége.

Ha van kapacitásunk, kapcsolódjunk a gyermekekkel. Próbáljunk minél több mindent csinálni, ami nekünk is örömöt szerez: a főzést, házimunkát akár, még ha nagyobb maszattal, több takarítással is jár. A kicsik szeretettartályaugyanis ezáltal is töltődik. Ha a gyerekek érzik, hogy szeretve vannak, akkor egy idő után nem lesz szükségük a képernyő nyújtotta hatásra.

Szülőként tartsuk szem előtt a korhatári besorolást és figyeljünk az arányokra: legyen elég szabad levegőn töltött idő, mozgás a mindennapjaikban, és ne az alvástól, evéstől vegye el az időt a képernyő – ezt is megjegyezte. Illetve, hogybeszéljük meg a gyerekekkel egyértelműen, hogy mennyi mesét nézhetnek: például kettő Bogyó és Babócát – ne azt mondjuk, hogy hány percig nézhetik. Legyünk elérhető közelségben, amikor mesét néznekés/vagy legyen ellenőrzött, amit néznek – tette hozzá.

Mittli Éva azt javasolta még: tegyünk különbséget hétköznap és hétvége között. Ovis napon, ha egy mód van rá, ne legyen képernyős mese, teljen az idő játékkal. Próbáljuk szülőként is úgy tervezni a napokat, hogy amikor hazaérnek, tudjunk velük foglalkozni. Gondolkodjunk el azon is, hogy tőlünk milyen mintát látnak, és mondjuk el nekik, mire használjuk konkrétan a telefont – például receptet nézünk, vonatindulást, időjárás-előrejelzést stb.