Egyfecske: a válaszok nem támaszok

Sokáig hallottuk azt a tanácsot, hogy keressük a válaszokat. Én már jó ideje azt vallom, hogy kutassuk inkább a kérdéseket. A válaszok következtetések. Ha kőbe nincsenek is belevésve, de valamilyen szinten fixek. A válaszok falak, amelyeket magunk elé pakolgatunk. A válaszok szemellenzők, amelyek egy adott irányba fordítják a tekintetünket. Igen ám, de épp ezért a válaszok képesek kitakarni a lényeget, a lehetőségeket, azon dolgokat, amelyeknek az elképzelésére még a fantáziánk sem elég. A gyerekek nagy tanítók. Rengeteget kérdeznek. Aki azt hiszi, hogy azért, mert még butuskák, az bizony téved. Nagyon is megvan a magukhoz való tudásuk, ugyanakkor nyitottak a világra. Kérdeznek és újra kérdeznek. Ha kapnak egy választ, ideiglenesen beletörődnek, de aztán újfent kitör belőlük a kérdés. Nem azért fogdosnak békákat és gilisztákat, mert bátrak, hanem azért, mert nem válaszaik, hanem kérdéseik vannak az élethez, az életről. A kérdés kíváncsiság, út a lehetőségek felé. Felnőttként ez furcsa elgondolásnak tűnhet, de ahol nincsenek lehangoló válaszok, ott helyük van az erőt adó kérdéseknek.