Nemzetőrök emléke Szombathelyen

Léváról, Bars megye székhelyéről került Szombathelyre. 1832-ben született, a szabadságharcban még szinte gyermekként vett részt. Pénzügyőr tisztként dolgozott, egy időben a negyvennyolcasok érdekeit képviselő Aggharcos Egyesület vezetője volt. A temetéséről szóló tudósítást olvasva arra következtethetnénk, hogy síremléke később negyvennyolcas emlékhely lesz. De nem így történt. Lehet, hogy a sír a második világháborús bombázások idején pusztult el, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak magára maradt, és egy idő után összeroskadt. Egyelőre a helyét sem sikerült azonosítani.

Százhúsz éve annak, hogy a lévai Nemzeti Őrseregnek a nagysallói ütközetben használt zászlaját Szombathelyen átadták Léva város küldöttségé-nek. A lobogót Bódogh Lajos lévai polgármester vette át Farkas Istvántól. Szombathely városát az eseményen Éhen Gyula polgármester képviselte. Hogy került a zászló Szombathelyre? Negyvennyolc Léva életében fordulópont volt. Ekkor lett Léva rendezett tanácsú város, a település élén ez időtől fogva már nem bíró, hanem polgármester állt. Az első, akit erre a tisztségre megválasztottak, a Szombathelyen élő Farkas István apja, Farkas Mihály volt. Polgári foglalkozását tekintve mészáros, de korábban ő töltötte be a városbírói tisztséget is. Az idősebb Farkas is negyvennyolcas eszmék híve volt. A lévai nemzetőrségbe 435-en léptek be, részükre díszes zászlót készíttettek. Amikor a szabadságharc elveszett, a lobogóra a polgármester felesége vigyázott tovább. A legenda szerint volt időszak, amikor a testére csavarva hordta, nehogy megtalálják. Az özvegységre jutott Farkas Mihályné – miután fia megalapozta itteni életét – maga is Szombathelyre költözött. Azt, hogy ez mikor törént, nehéz rekonstruálni. Magával hozta a zászlót, amelyet az idők változtával már nem kellett rejtegetni. Vannak arra utaló jelek, hogy az itteni negyvennyolcasok is jelképként kezelték. Amikor 1891-ben a Pesti Vigadóban a ’48-as szabadságharc emlékeiből rendeztek kiállítást, a bemutatott tárgyak, emlékek között ott volt a nemzetőrzászló is. A lévaiak számára rendkívül fontos volt ez az emlék. Amikor visszakerült hozzájuk, a városházán helyezték el, ahol – mint ahogy a Borovszky Samu által szerkesztett és 1903-ban kiadott Bars vármegye című kötetben is szerepel – ereklyeként őrizték. Még a visszaadást megelőzően a Vasmegyei Aggharcos Egyesület is elkészíttette saját lobogóját, így könnyebben megváltak a másiktól.

Szombathelyen a negyvennyolcas hagyományok korántsem voltak olyan erősek, mint Léván. Fél évszázaddal a szabadságharc után a „valódi negyvennyolcasok” közül már kevesen éltek. Közöttük, illetve az emléküket ápolni kívánók között rendszeres volt a civakodás.

Az egyesület székhelye egy darabig a Híd utcában volt. Bizonyosnak vehetjük, hogy alkalmanként a lévai zászlót is itt őrizték. Állandó helye bizonyára Farkas István lakásán lehetett, ott volt nagyobb biztonságban. Az utca így is, úgy is a negyvennyolcasok emlékéhez kapcsolódik. A Híd utca nevét az egyesület megalakulásának 50. évfordulóján, 1934-ben, Aggharcos utcára változtatták, majd 1950-ben Szabadságharcos utcára módosították.

A zászlót Szombathelyre hozó Farkas Mihályné, a „Nagymama” alakja fölsejlik az unoka, Nagyné Farkas Mariska elbeszélésében is. Farkas István lányának, Mariskának a pályája szép reményekkel indult, de szomorú fordulatot vett. Saját neve mellett Gyöngyös és Malvina néven is publikált, egy önálló kötete is megjelent. Harmincöt éves korára azonban kétszeresen is megözvegyült, ráadásul gyermekét is korán elvesztette. Ezután már visszavonultan, csendben élt. 1942-ben halt meg.

A zászló, amely harminc-negyven éven át Szombathelyen vendégeskedett, ma is megvan. Az eredetit Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában őrzik. 2009-ben a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának tagjai elkészítették a régi hű másolatát, így az ottani negyvennyolcas megemlékezéseken mindig ott van a nemzetőrök lobogója is.