Szív, bátorság, forgószél! – Új magyar kortárs dráma ősbemutatójára készül a szombathelyi színház

Az utolsó kérdés természetesen nem hangzik el azon a különös “kerekasztal-beszélgetésen”, amely a Weöres Sándor Színház nyílt napjának programjában gyors önismereti tréninggel is fölér, miközben a rendező (vagy terapeuta, vagy játékmester), Göttinger Pál észrevétlenül behúz-beavat minket a készülő előadás – Énis, teis - világába. Az a húsz szerencsés résztvevő, aki idejében regisztrált (mert közben spontán várólista alakul ki a studiószínpad ajtaja előtt) gyanútlanul foglal helyet a körben, nem sejtve, hogy hamarosan egyszerű, mégis rendkívül nehéz kérdésekre kell válaszolnia – gondolkodás nélkül, villámgyorsan; ráadásul a mellette ülővel szembefordulva, mélyen a szemébe nézve. Az Énisteis szereplői közül itt van Csonka Szilvia, Némedi Árpád, Horváth Ákos, Bálint Éva – ezúttal “civilből”. Bár a szerepükben is voltaképpen hasonló dilemmákon rágódva.

Túl vagy a nehezén, most jön a neheze

Szóval: alma vagy körte? Alma. (Vagy körte.) Mi idegesít jobban? Síró gyerek a repülőn vagy házibuli a szomszédban? (Házibuli. Vagy a gyerek.)

Gázóralelovasó vagy ellenőr a buszon? Anyós vagy távoli nagynéni? Rossz válasz nincs, legfeljebb csak eltérő.

Azt hiszed, hogy túl vagy a nehezén, de most jön a neheze. (Örkény tudott valamit.) Ezek a helyzetek nem hagynak gondolkodási időt. Vagyis a legfőbb kérdés az, hogy mit teszel. Ha idegesít a gyerek, a házibuli, az ellenőr.

Ha tudod, hogy késel a munkahelyedről. Ha rohansz a vonathoz, jegyet venni nincs időd. Ha beléd hajtanak a pirosnál.

Ha volna recept, már ismernénk

Érkeznek az illedelmes, helyénvaló – helyénvalónak gondolt - válaszok: megbeszélném, telefonálnék, azonnal keresni kezdeném a kalauzt. Göttinger Pál pedig az orrunknál fogva vezet minket tovább, be a sűrűbe: “Na de vannak komplikáltabb feladványok is.” Hazajött a gyerek, azt mondja, hogy megütötték az iskolában. Mit teszel? Mi az első lépés? Rájössz, hogy a fiad lop. Mit csinálsz? Kósza ötletek, aztán beáll a csönd.

“Ezt a csöndet jegyezzük meg” – mondja a rendező, és már visz is tovább. Fura sms-t találsz a férjed telefonjában – mi legyen? Észreveszed, hogy fiatal kolleginádat zaklatja a főnök. Mit lépsz? Hazajön a fiad, és azt mondja, hogy simogatja a tanár. Mi a teendő? Kapsz egy pofont a férjedtől – mit csinálsz? Mind olyan helyzet, amelyben lépni kell – de mit? Azonnal mintha mindenki tudná a választ, aztán megjelenik az “attól függ”. Okokat keresünk és okozatokat. Göttinger Pál azt mondja, nem érdemes leszaladni a lépcsőn, az alján nincs semmi. Ha volna recept, már ismernénk. A láthatatlan kerekasztal résztvevői mindenesetre egyre jobban megnyílnak, személyes történetek is előkerülnek – ki mit tett, nem tett hasonló helyzetekben. Habitus, életkor, szociális helyzet, társadalmi normák (vagy “abnormák”). Lelkiismeret.

Szétplaccsan, mint az üveggolyók

A zsigerből adott válasz mindenesetre olyan, mint a “nukleáris fegyver, nem lehet visszacsinálni”. A nyilvánosság bevonásával – alkalomadtán a szülői munkaközösség is az – pedig “szétplaccsan a probléma, mintha üveggolyók gurulnának szét: mind mérgező”. És nincs, aki összeszedje.

Így érkezünk meg titkos úton, de célratörően Göttinger Pál szombaton déltől egyig tartó “rendezésében” ahhoz a színműhöz, amelynek szerzője Légrádi Gergely, és amelyből ezekben a hetekben előadás – ősbemutató – készül a Weöres Sándor Színházban. Énis, teis: metoo. Sőt: #metoo.

#metoo – Énis, teis

A fordulat 2017-ben került bele a szótárunkba, amikor az Egyesült Államokban mozgalom indult annak nyomán, hogy először szólaltak meg a nyilvánosság előtt azok a színésznők és alkalmazottak, akik Harvey Weinstein, a Miramax tulajdonosa szexuális zaklatásának áldozatai voltak. A New York Times írása nyomán mozgalom – és lavina indult; elért Magyarországra is.

Az Énis, teis “Weinsteinje” koreográfus – játssza Horváth Ákos -, a trauma évek múltán kerül felszínre: a traumatizált táncosnő – Csonka Szilvia – férjével – Némedi Árpád – épp terápiára jár. Hogy az üveggolyók hogyan szóródnak szét, október közepén meglátjuk. A kérdés az: te mit tennél? Sőt: mit teszel, ha hasonló helyzetbe kerülsz.

Ahogy Göttinger Pál mondja: mégiscsak jobb, ha a válaszokon a biztonságos színházi terepen morfondírozhatunk. De vigyázat: a színpadon minden szereplőnek megvan a maga érvényes nézőpontja, nem lóghat ki a lóláb. Különben miért foglalkoztatná az embert mondjuk Szophoklész Antigonéja több mint 2000 éve? Vagy a több mint 400 éves Hamlet.

Ki a szörnyeteg

De most örüljünk inkább a kortárs drámának. És hogy az Énis, teis mennyire a kor elevenére tapint: a színházi beavatás napján is jelent meg újabb sajtóhír a témában, folyamatosan placcsannak szét az üveggolyók, itthon és a nemzetközi színtéren. A japán Koreeda Hirokazu új filmje, a Szörnyeteg pedig egy friss kritika szerint pont azt az első pillantásra

pofonegyszerű kérdést teszi föl nagyon finoman, hogy egy iskolai bántalmazásban vajon honnan tudhatjuk, ki a szörnyeteg.

Utóirat: Óz, a csodák csodája – vagy Énis, teis? Felnőtteknek mindkettő. Szív, bátorság, forgószél!