Elismerés

2024.02.25. 14:24

Életmű díjat kapott Horváth Percsák Sándor

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Szakmai Életmű Díjban részesült Horváth Percsák Sándor, prímás, Vas vármegye ismert és elismert zenésze. A Szombathelyen megrendezett díjátadó gálán Sanyi bácsi nem tudott részt venni betegsége miatt, az elismerést fia, Szabolcs vette át.

Tóth Judit

Forrás: Jámbori Tamás

Horváth Percsák Sándor zenészdinasztiából származik, tanulmányait 6 éves korában édesapjánál kezdte. Családjából hozta magával a zene szeretetét és a hangszer virtuóz kezelését. Kilenc éves korában Papp Zoltán hegedűművész oktatta. Édesapjával, Percsák Ferenccel már gyermekként 9-10 évesen muzsikálni járt, akkor még kerékpáron. Tehetségére korán felfigyeltek és fiatalon - 17 évesen - a világhírű Rajkó zenekar tagja lett, ahol két évet töltött. Itt Farkas Gyula bácsi, a Rajkó zenekar alapítója és tanára segítette zenei fejlődését. 1959-ben Körmenden is fellépett a Rajkó zenekar, ahol vezető prímásként mutatkozott be Horváth Percsák Sándor. 1961-ben a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarban első hegedűsként szerepelt. A 1970-es és 1980-as években az Ungaresca Táncegyüttes és a Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttes zenekarának vezetője volt.

1968-ban édesapja zenekarába került a körmendi Korona Étterembe, vizsgák után hivatásos előadóművészi működési engedélyt kapott. Ő hozta be először az étterembe az elektromos zenét, gitáron játszott. Vas vármegyében, sőt az egész országban ismert lett a „Percsák” név. A Percsák zenekart hívták zenélni nagyobb eseményekre, de ismertségük nem állt meg a határokon belül, hanem átnyúlt a környező országokba, Ausztriába és az egykori Jugoszláviába is, de voltak fellépései Franciaországban, Hollandiában, Finnországban, Olaszországban, Oroszországban és Németországban is. Percsák Sándor számtalan alkalommal szórakoztatta Körmend testvérvárosainak vendégeit, mindig nagy sikert aratva.

Nyolcvan évesen is sokat gyakorol, tudását átadta gyermekeinek és a hozzá forduló zenélni vágyó tanítványoknak is. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában