Haladás

2019.12.22. 14:23

Mindenki szombathelyi!

Dr. Horváth Attila alpolgármester és a Szombathelyi Haladás álláspontja a zöld-fehér klub helyzetével kapcsolatban.

Pum András

Fotó: © Unger Tamás

A csütörtöki városi közgyűlésen szóba került a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatának helyzete is. Erre szombaton délután először dr. Horváth Attila, sportért is felelős alpolgármester reagált, majd a közgyűlés utáni sajtótájékoztató kapcsán (is) vasárnap délután a Szombathelyi Haladás küldött hivatalos közleményt.

Az elmúlt napokban a Haladás szurkolói körében szándékosan terjesztett hazugságokkal és csúsztatásokkal kapcsolatban az alábbiakat tartom fontosnak rögzíteni.

1.) Soha, senki sem mondta a közgyűlésen, hogy a Haladásnak nincsenek szurkolói. Sem a városvezetés, sem az ellenzék részéről ilyen vagy még csak hasonló kijelentés sem hangzott el.

2.) Véleményem szerint – és ez hangzott el a közgyűlésen is – a Haladás szurkolói is azt gondolják, hogy amíg nincsenek tiszta és egyértelmű viszonyok, amíg nem változik a tulajdonosi kör, amíg nem látjuk ki és mit akar a csapattal, addig nem szabad, sőt egyenesen bűn lenne további támogatást adni a klubnak.

3.) Végezetül pedig azt gondolom, hogy azok akik 0 Ft-ért elragadták a Haladást a várostól, ideje lenne, hogy vége ne haszonélvezőként, hanem tulajdonosként viselkedjenek.

Horváth Attila

Szombathely MJV alpolgármestere

Haladás-szurkoló

A Szombathelyi Haladás válasza a közgyűlés utáni sajtótájékoztatóra

Köszönjük az Önkormányzat fellángolt érdeklődését ebben az új politikai helyzetben, de úgy tűnik ez a hatásvadász közgyűlési nyilvános vita nem tett jót a HALADÁS ügyének.

Kértünk zárt ülést, de nem engedték, majd nem adtak szót és arról vitáztak amit nem is kértünk. A városnak csak 10 százaléka van, egy kft üzleti titkait terítették ki. Végül Séllei Árpád megadta az összes választ a kérdésekre amit feltettek, a határozati javaslatot is részben módosították, ezek után sajnálattal láttuk, hogy a másnapi sajtótájékoztatón folytatódott a negatív hangulatkeltés.

Az új ügyvezetés tudja, hogy nagyon nehéz a klub jelenlegi állapota, próbálja megoldani, kezelni ezt a többségi tulajdonossal, de nem „katasztrofális” a helyzet. Továbbá nincs arról szó, hogy nem akar fizetni a HALADÁS a stadion használatáért, de a támogatásként kapott pénzt a város így vissza is kéri.

Amúgy egy kormányhatározatban megítélték a stadionrész bérleti és rezsiköltségeit, de azok nem kerültek a klub felé elszámolásra.

Az meg nagyon helytelen nyilatkozat, hogy a FALCO és a HALADÁS ugyanannyi támogatást kap a várostól. A HALADÁS 4 éves pénzt kapott meg egyszerre, de még ez is messze van a FALCO egy éves támogatásától, pótbefizetéseitől.

Ezúton is gratulálunk a FALCÓNAK a rendkívül sikeres szereplésért, további sok sikert kívánunk nekik.

Volt pár éve egy szlogen, amit minden eseményen kiáltottak a szurkolók: MINDENKI SZOMBATHELYI. Ezt kellene újra elővenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában