Egis Körmend

2020.05.22. 20:00

Pályán az öreg harcos – Tóth Norbert a harmadik körmendi időszakára készül

Tóth Norbert a héten írta alá szerződését az Egis Körmend NB I-es kosárcsapatával. A válogatott játékos lesz a piros-­feketék egyik rangidőse a következő idényben.

Tóth Judit

Tóth Norbert kutyájával a körmendi főtéren Fotó: Szendi Péter

Tóth Norbert harmadik kalandjára készül az Egis Körmend kosárcsapatával. Az első kaland két szezonig tartott, megkoronázva egy kupagyőzelemmel, a második mindössze néhány hetet jelentett az idei bajnokság berekesztése miatt. Most jön a harmadik, a 2020/2021-es idény.

– Amikor a koronavírus-­járvány miatt befejeződött a szezon, Budapestre mentem, mert a feleségem ott dolgozik – árulta el Tóth Norbert. – Azóta is ott vagyunk, szerencsére közel van a Normafa, amely sportolásra kiválóan alkalmas hely. Tudok futni, biciklizni és Pepperoni kutyámmal is mozoghatok mindennap. Egyéni edzéseket csinálok, így formában tartom magam. Most rövid időre jöttem Körmendre ügyeket intézni. Találkozom Ferencz Csaba, Fepu barátommal is, ez kihagyhatatlan. Fiatal korunktól kezdve sokszor játszottunk egymás ellen, de egymással is.

Norbi és Fepu barátsága jó pár évvel ezelőtt a válogatottban kezdődött, amelyből 2018-ban ugyanazon a napon vonultak vissza. Aztán Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány hívására újra magukra öltötték a címeres mezt. Norbi azt mondja, amíg szükség van rájuk, mennek a nemzeti csapatba. Fepu egyébként annyira jó barát, hogy februárban Norbi esküvőjén ő volt a tanú. Emellett hagyományosan együtt vízitúráznak a Rábán, és ahogy a válogatott center mondja, most már többet vannak a kenuban, mint a vízben, pedig eleinte ez fordítva volt.

– Egyelőre nem tudok jósolni, hogy mi lesz a válogatottnál, és azt sem lehet előre megmondani, hogy a bajnoki szezon vagy a nemzetközi sorozatok mikor indulnak el – folytatta Tóth Norbert. – Az viszont már jól látható, hogy előfordulhat egyfajta szakadás a bajnokságban, látva az eddigi játékosmozgásokat szerintem lesz néhány kiemelkedő csapat. Természetesen a Körmend is köztük lesz, mert a szakmai stáb, a klubvezetés és a város is garancia arra, hogy folytatódik a minőségi munka. Sok tehetséges fiatal van a csapatnál, akik komolyan veszik a munkát. Fepuval mi vagyunk a rangidősek, a fiatalok néha cukkolnak bennünket, faternak szólítanak. De mi ezt nem vesszük zokon.

Tóth Norbert kutyájával a körmendi főtéren Fotó: Szendi Péter

A játékos elmondta, ha normál időben – október elején – indul a bajnokság, akkor augusztus közepén kezdik a felkészülést. Ha csúszik, akkor az alapozás is ehhez igazodik.

– Amikor februárban visszatértem Körmendre, azért volt bennem egy kis félsz, talán izgultam is – jelezte a kosaras. – Szerencsére jól fogadtak, és én is úgy éreztem, hogy hazajöttem. Sok barátom van itt, akikkel folyamatosan tartottam a kapcsolatot az elmúlt években. Persze azt is tudom, ha saját játékosról van szó, akkor minden jobban elnézhető, de ha az ember ellenfélként képviseli ugyanazt a játékstílust, akkor nehezen megbocsátható.

Norbi bár budapesti, komoly Vas megyei kötődése van. Felesége nagyszülei Nádasdon, illetve Csákánydoroszlóban élnek, az ő nagyszülei pedig egy jó ideig Szombathelyen laktak. Körmend pedig a kosaras életének egyik fontos állomása a 2016-os kupagyőzelemmel, amely véleménye szerint mindenki számára felejthetetlen élmény marad.

– Az biztos, hogy rajtunk, öregeken nem fog múlni a Körmend sikere, és úgy látom, a fiatalokon sem, mert elkötelezetten dolgoznak. Hogy az edző hány percet szavaz meg nekem, még a jövő zenéje, igyekszem minél többet kiérdemelni. Fepu szerint én vagyok az öreg harcos, így hív engem, holott ő idősebb nálam egy évvel. A korom ellenére jó fizikai állapotban vagyok, szerencsére egész pályafutásom alatt elkerültek a sérülések is. Egy biztos, a következő szezonban legyen akármilyen nagy is a kihívás, mi megbirkózunk vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában