Frissen Vasból

2021.10.06. 20:13

Parádés BL-siker: a görög Athént verte el a Falco – fotók

A kosárlabda Bajnokok Ligája első fordulójában a Falco KC Szombathely a görög az AEK Athén gárdáját verte nagy csatában.

Tóth Gábor

Falco Kc -AEK Athen, kosárlabda, bajnokokligája, 20211006, ut, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Fotós: Unger Tamás

A bajnoki címvédő, kupagyőztes Falco nagy formában, négy bajnoki győzelemmel a háta mögött futott neki a Bajnokok Ligája-szezonnak – de azért a BL-t nehéz összehasonlítani a honi élvonallal. Ráadásul rögtön egy patinás együttest látott vendégül a szombathelyi alakulat, a görög AEK Athén gárdáját – a görögöket egyébként 50-60 szurkolójuk is elkísérte, akik igazán kitettek magukért. Mint ahogyan a hazai drukkerek is, így remek hangulatban léptek pályára a csapatok.

Parádés tempóban nyitottak a csapatok, kőkemény párharcokkal – Golomán triplája vezette fel a meccset. A folytatásban felváltva került a gyűrűbe a labda, felváltva vezettek a csapatok (3. perc: 7-8). Minden egyes dobóhelyzetért alaposan meg kellett küzdeni.

Clrak osztott ki egy méretes sapkát – ami nagyon tetszett a közönségnek. A játékvezetők engedték a kemény játékot, amit mindkét csapat kihasznált. Az első etap hajráját megnyomta az Athén, próbált meglépni, de Perl pontjaival tartotta a lépést a Falco.

Bosszantóan sok utolsó pilantban elengedett dobás ért célba görög oldalon. A második negyed elején Golomán egyenlített, Barac zsákolt, és fordított, Somogyi begyötört duplája után pedig időt kért a vendég (12. perc: 25-21) – 6-0-val nyitott a második negyedet a Falco. Használt az időkérés, rendezte sorait az AEK. Szoros meccset vívtak a felek, nem bírtak egymással. Hazai oldalon ponterősen játszottak a magas emberek, Golomán és Barac is jó formának örvendett. A Falco elkapta a fonalat, jól védekezett, jól lepattanózott, gyors támadásokat vezetett. A félidőt az AEK 2+1-es akciója zárta – de így a Falco vonulhatott előnnyel nagyszünetre (20. perc: 38-35).

Fordulás után sem csökkent az iram. De a Falco közben egyre nagyobb előnyre tett szert (24. perc: 49-40). Benke és Keller is betalált távolról, Golomán, Barac jól dolgozott palánk alatt, Váradi parádés munkát végzett védekezésben. Az Athén szinte csak büntetőből talált gyűrűbe. Próbálta fokozni a tempót a Athén, őrült rohanás kerekedett a meccsből. Állva tapsolt a szombathelyi szurkolótábor. De az AEK nem adta fel, szívósan küzdött, és araszolt egyre közelebb (28. perc: 50-48).

Maradt izgalom az utolsó negyedre (30. perc: 57-54). A negyedik etapot 7-0-s rohammal kezdte az extázisban játszó Falco – időt kért az Athén (32. perc: 64-54). Próbált újítani a görög együttes, szigorított a védekezésén, és ismét felzárkózott. Egyre csökkent a hazai előny, időt kellett kérnie a hazai szakmai stábnak is (36. perc: 68-63). Perl húzta a hazaiak szekerét, nem tudták tartani – Benke is rendre fontos pillanatokban talált gyűrűbe. (75-65).

Mindent elkövetett, nagyot harcolt – sokszor inkább már verekedett – a játékvezetők szimpátiáját is élvező görög együttes, de nem volt ellenszere a taktikus, motivált Falcóra (39. perc: 76-70). Parádés győzelemmel kezdte a BL-szezont a Falco!

Jegyzőkönyv

Falco KC Szombathely–AEK Athén 83-78 (19-21, 19-14, 19-19, 26-24)

Szombathely, 2500 néző, kosárlabda Bajnokok Ligája, vezette: Ciulin (román), Gurion (izraeli), Manniste (észt).

Falco: Váradi 8, Benke 16/12, Clark 3/3, Golomán 9/3, Keller 8/3. Csere: Perl 21, Barac 15, Somogyi 3. Edző: Milos Konakov.

AEK: Flionis –, Angola 17/3, Vaulet 4, Griffin 16/6, Jelovac 14/6. Csere: Colom 5/3, Pappas 20/3, Borgis 2, Petropoulos –. Edző: Stefanos Dedas.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 7-8. 6. p.: 13-11. 12. p.: 25-21. 16. p.. 30-29. 20. p.: 38-35. 24. p.: 49-40. 28. p.: 50-48. 30. p.: 57-54. 32. p.: 65-54. 36. p.: 68-63. 38. p.: 76-68.

Kipontozódott: Keller (40.).

Milos Konakov: – Úgy 35-36 percig mi vezettünk, ez alapján úgy vélem, hogy megérdemelten nyertünk. Gratulálok a fiúknak, hatalmasat küzdöttek, nagy győzelmet arattak – a pálya mindkét oldalán jól teljesítettek. Küzdelmes meccset vívtunk, de a fiúk szeme előtt csak egy cél, a győzelem lebegett – és ettől nem tudta őket eltántorítani senki, semmi!

Stefanos Dedas: – Gratulálok a Falcónak, megérdemelten nyert. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen Szombathelyen már sok nagy csapat elvérzett az előző BL-szezonok során. Nem voltam elégedett a játékosaimmal, volt, aki taktikailag nyújtott keveset, volt, kitől a küzdést hiányoltam. Ha szükséges, akkor meg fogjuk erősíteni a keretet – mert az AEK Athénnak el kell jutnia oda, ahová tartozik.

Perl Zoltán: – Kiélezett, küzdelmes meccset vívtunk. És bár a találkozó vége szorosan alakult, szerintem a meccs nagy részét kontroll alatt tartottuk, megérdemelten nyertünk. Csapatként kerekedtünk az Athén fölé!

Eric Griffin: – Végig szoros, kiélezett volt a mérkőzés, nagyot küzdött mindkét csapat – de sajnos ebből a csatából ezúttal nem mi jöttünk ki jobban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában