Vas megyei foci

2021.12.01. 07:00

Remek őszt teljesített a CVSE

Véget ért a megyei labdarúgó-bajnokságok őszi szezonja. Legkorábban a megyei I. osztály mezőnye lép majd pályára, február 26–27-én folytatódik a pontvadászat a tavasz első meccseivel.

Kelemen Attila, Tóth Gábor

20211106 Gencsapáti KŐSZEGI LÓRÁNT FC - CVSE-Vulkánfürdő labdarúgó mérkőzés, Vas Megyei I. o. Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

Megyei I.

A megyei I. osztály mezőnye érdekes őszi szezont produkált. Előzetesen úgy tűnt, hogy a Király SE és a címvédő Sárvár FC harcol majd a bajnoki címért. Mindkét csapat ott van a szűk élmezőnyben, a dobogón, de a tabella élén – talán némi meglepetésre – a Celldömölk áll.

– Egy nagyon nehéz szezon után, amikor Lendvai Gábor szakosztályvezető és Kelemen Kornél vezetőedző szinte a nulláról építette újjá a csapatot, vettem át a gárda irányítását a nyáron – mondta Kovács Balázs, a CVSE edzője. – Elsődleges feladatomnak tekintettem a Kornél által végzett csapatépítés folytatását, a helyi és környékbeli játékosok visszaigazolását Celldömölkre. Majd további két komoly célt is megfogalmaztunk: szerettük volna megközelíteni a tavalyi bajnokságból kiemelkedő Sárvár, Király, Vép triót mind játékban, mind pontokban, valamint ismét vonzóvá tenni a celli labdarúgást, és méltó helyére emelni a megyei bajnokságban. Azt gondolom, jó úton járunk – minden tekintetben. Sikerült sikerorientált, dolgozni, edzeni akaró játékosokból kialakítani a keretet. Az elmúlt fél évben ismét bebizonyosodott, hogy az elvégzett munka mindig kifizetődik.

Külön öröm számomra, hogy sokszor nemcsak eredményesen, de jól és látványosan futballoztunk. Le a kalappal a játékosaim előtt, mert az egész őszi szezont magas intenzitással, kiváló hozzáállással játszották végig. Nem mi voltunk-vagyunk a favoritok, vannak erősebbnek gondolt vagy jobb lehetőségekkel bíró együttesek, mégis mi gyűjtöttük a legtöbb pontot, mi győztünk a legtöbbször, és mi kaptuk a legkevesebb gólt. Talán ezért is ilyen édes ez a részsiker. Nem értékeljük túl, de nagyon büszkék vagyunk. A jövőben sem változtatunk, a munkában hiszünk, szeretnénk továbbra is az élmezőnyben lenni, és minél tovább „idegesíteni” a bajnoki címet kitűző csapatokat. Tudjuk, nehéz dolgunk lesz, sok még a kérdőjel, Ausztria is beleszólhat oda-vissza, de mindent megteszünk azért, hogy tavasszal is méltóképpen képviseljük Celldömölköt.

Góllövőlista élmezőnye: 1. Halmosi Péter (Király SE) 20 gól, 2. Csákvári Zsolt (Sárvár), De Paula Alex Jose (Répce­lak), Vidák Balázs (Vasi Bádogos Kft. Táplán SE) 12 gól, 3. Ódor Bálint Csaba (Sárvár) 11 gól, 4. Fábián Bálint (Király SE), Fehér Dániel (Kőszeg), Tokaji Dávid (Sárvár) 10 gól, 5. Beke Bálint (Vép), Fülöp Milán (Vasvár), Kovács Adrián (Celldömölk), Pap Márton Rafael (HVSE-Zanat) 9 gól.

Megyei II., Északi csoport

A megyei II. osztály Északi csoportjában a tavaly még megyei I.-es Csepreg gőzerővel száguld a bajnoki cím és az osztályváltás felé – a listavezető veretlenül tudta le az őszi 14 bajnokiját. A legnagyobb riválisa – ahogyan arra számítani is lehetett – a Söpte. Igaz, a Csepreg hazai pályán 6-0-ra verte legfőbb üldözőjét. Továbbá messze a Csepreg rúgta a legtöbb és kapta a legkevesebb gólt a mezőnyben. Bronz­érmes pozícióban az évről évre fejlődő Bozsok telel. De tavasszal több kihívóval is meg kell majd birkóznia.

Góllövőlista élmezőnye: 1. Pócza András (Csepreg) 20 gól, 2. Varga Roland (Alsóújlak) 17 gól, 3. Hujber Gábor (Söpte), Németh József (Kemenesalja) 14 gól, 4. Pál Sándor (Bozsok) 12 gól, 5. Mórocz Ádám (Gérce-Vásárosmiske) 11 gól, 6. Dancs Márió Márk (Gencsapáti), Fülöp Marcell (Szeleste-Pósfa) 10 gól, 7. Nagy Dániel (Csepreg) 9 gól, 8. Farkas Attila Ottó (Pecöl), Lerik Adrián (Gérce-Vásárosmiske), Nyári Bálint (Elektromol Spari), Szabó Márton (Uraiújfalu) 8 gól.

Megyei II., Déli csoport

A megyei II. osztály Déli csoportjában a bajnoki címért és a dobogós pozíciókért is ki­élezett harc zajlik. Volt olyan szakasza a szezonnak, amikor a Csákánydoroszló nagyon meglépett. Ugyan megőrizte helyét a tabella élén, de a Nádasd és a Szarvaskend is látótávolságba tornázta magát. De még a Szentpéterfa és a Körmend VSE is közel van a közvetlen élmezőnyhöz. Nehéz megtippelni, hogy melyik csapat nyeri majd a tavasszal folytatódó versenyfutást.

Góllövőlista élmezőnye: 1. Horváth Ádám Richárd (Rum) 22 gól, 2. Popovics Marcell (Tutitextil-Körmend VSE), Tuboly Martin (Horváth Ranch Kft. Nádasd) 17 gól, 3. Velekei Bence (Tutitextil-Körmend VSE) 15 gól, 4. Jóna Szabolcs (Lorry GM Kft. Szarvaskend), Németh Szabolcs (Gyöngyöshermán-Szentkirály) 13 gól, 5. Draskovics Dániel (Csákánydoroszló) 12 gól, 6. Szalay Csaba (Vasszécseny) 11 gól, 7. Kosár Lajos (Bajánsenye), Makai István (Csákánydoroszló), Velekei László Áron (Lorry GM Kft. Szarvaskend) 10 gól.

Megyei III., Szombathely

A megyei III. Szombathelyi csoportjában ismét a Torony és a Bucsu harcol a bajnoki címért – most előbbi van lépés­előnyben. Igaz, ott lohol a két élcsapat közvetlen nyomában a Bő – és akár bele is szólhat az aranyérem sorsába.

Góllövőlista élmezőnye: 1. Ambrus Zoltán (Rábahídvég), Tomor Balázs (Torony) 23 gól, 2. Szabó Péter (Répcevölgye-Bő) 22 gól, 3. Németh Balázs (Balogunyom) 14 gól, 4. Hoch Sirson Szilárd (Cák), Podani Gábor (Bucsu) 13 gól, 5. Bárdics Ádám (Nárai) 12 gól, 6. Máté Ádám (Nárai) 11 gól, 7. Horváth Tamás (Torony) 10 gól, 8. Molnár Tamás (Balogunyom), Steiner Zsolt (Acsád-Meszlen) 9 gól.

Megyei III., Körmend

A megyei III. osztály Körmendi csoportjában a remek őszt futó Magyarszecsőd áll a tabella élén. A nem is olyan régen még a megyei I.-ben szereplő szecsődi csapatot a Kondorfa üldözi gőzerővel.

Góllövőlista élmezőnye: 1. Kardos Ádám Krisztián (Berki FC) 15 gól, 2. Hajba Dániel (Magyarszecsőd) 13 gól, 3. Balázs László (Kondorfa), Marton László (Rábatótfalu-Szalafő), Zsigmond András (Magyarszecsőd) 12 gól, 4. Pónácz Sándor (Nagyrákos), Soós Máté (Rábagyarmat) 11 gól, 5. Tóth Martin (Máriaújfalu) 10 gól, 6. Grédlics András (Szakonyfalu), Kakas Tamás (Pankasz), Kardos Tamás (Magyarlak), Tihanyi Attila (Nagyrákos) 9 gól.

Megyei III., Sárvár

A 2. fordulóból elmaradt, hétvégén pótolt mérkőzés:

Szergény–Ölbő 4-0 (2-0). Szergény, vezette: Kedves R.

Szergény: Barabás – Piri, Mórocz, Szórádi (Németh A.), Bálint (Gyurák), Márkus, Mező, Kalmár, Tóth B., Koczka (Elek), Sipkovits.

Ölbő: Tóth A. – Bozi, Milkovics, Szele, Vasadi, Bárdosi, Nagy D., Bertha, Kovács L., Szanyi, Rába.

Gól: Szórádi (3), Márkus.

A csoportban a Kemenesmagasi nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, ha így folytatja tavasszal is, nehéz lesz megállítani. Igaz, egyetlen vereségét éppen az üldöző Ostffyasszonyfa vendégeként szenvedte el, 4-1-re kapott ki. Vélhetően tartogat még izgalmakat a tavasz.

Góllövőlista élmezőnye: 1. Molnár Tamás (Kemenesmagasi) 25 gól, 2. Horváth Tamás Ferenc (Kemenesmagasi) 16 gól, 3. Binder Alex (Boba) 15 gól, 4. Horváth Ádám (Simaság), Tóth Bence (Izsákfa), Varga Milán Tamás (Ikervár) 14 gól, 5. Parrag Krisztián (Keléd) 12 gól, 6. Bugyi László (Izsákfa), László Martin (Nemeskocs), Vass Péter (Ikervár), Márkus Ferenc (Szergény) 10 gól, 7. Vajda Mátyás (Boba) 9 gól.

Kiemelt képünkön: Kőszeg–CVSE-derbi (1-1) az őszi szezon hajrájából

MEgyei I.

1.

Celldömölk

15

11

2

2

43

-

16

35

2.

Király SE

15

10

4

1

51

-

18

34

3.

Sárvár

15

10

3

2

56

-

20

33

4.

Vép

15

10

2

3

41

-

17

32

5.

Haladás-Zanat

15

8

1

6

38

-

17

25

6.

Táplán SE

15

8

1

6

29

-

47

25

7.

Bük

15

6

4

5

18

-

17

22

8.

Répcelak

15

6

4

5

24

-

24

22

9.

Rábapaty

15

5

3

7

23

-

28

18

10.

Lukácsháza

15

4

3

8

28

-

44

15

11.

Jánosháza

15

4

2

9

20

-

37

14

12.

Kőszeg

15

3

5

7

21

-

25

14

13.

Vasvár

15

3

4

8

22

-

45

13

14.

Szentgotthárd

15

3

2

10

19

-

43

11

15.

Körmend

15

2

5

8

22

-

35

11

16.

Egyházasrádóc

15

2

5

8

10

-

32

11

Megyei II. – Észak

1.

Csepreg

14

13

1

0

66

-

6

40

2.

Söpte

14

12

0

2

43

-

16

36

3.

Bozsok

14

10

1

3

38

-

17

31

4.

Pecöl

14

8

2

4

40

-

30

26

5.

Uraiújfalu

14

8

0

6

35

-

23

24

6.

Kemenesalja

14

6

5

3

31

-

28

23

7.

Gérce-Vásárosm.

14

7

1

6

40

-

29

22

8.

Gencsapáti

14

7

1

6

22

-

26

22

9.

Alsóújlak

14

7

0

7

35

-

27

21

10.

Újperint

14

4

2

8

36

-

39

14

11.

Szeleste-Pósfa

14

4

2

8

24

-

32

14

12.

Mersevát

14

4

1

9

19

-

43

13

13.

14

3

2

9

26

-

35

11

14.

Spari

14

3

0

11

17

-

53

9

15.

Sitke

14

0

0

14

13

-

81

0

MEgyei III. – SZHELY

1.

Torony

13

10

3

0

61

-

21

33

2.

Bucsu

13

9

3

1

47

-

16

30

3.

Répcevölgye-Bő

13

9

2

2

59

-

24

29

4.

Nárai

13

8

2

3

41

-

24

26

5.

Cák

13

7

4

2

38

-

14

25

6.

Balogunyom

13

7

1

5

40

-

31

22

7.

Kőszegfalva

13

5

4

4

39

-

32

19

8.

Kőszegszerdahely

13

5

0

8

23

-

30

15

9.

Rábahídvég

13

5

0

8

39

-

47

15

10.

Acsád-Meszlen

13

4

3

6

27

-

30

15

11.

Perenye

13

4

1

8

20

-

59

13

12.

Nemeskolta

13

2

2

9

19

-

55

8

13.

Sorkifalud

13

1

3

9

16

-

42

6

14.

Gyöngyösfalu

13

0

2

11

15

-

59

2

Megyei II. – DÉL

1.

Csákánydoroszló

13

10

1

2

54

-

29

31

2.

Nádasd

13

9

2

2

47

-

14

29

3.

Szarvaskend

13

8

3

2

40

-

21

27

4.

Szentpéterfa

13

8

1

4

28

-

20

25

5.

Körmend VSE

13

8

0

5

52

-

33

24

6.

Gyöngyösh.-Sztk.

13

7

1

5

36

-

30

22

7.

Felsőcsatár

13

6

2

5

21

-

33

20

8.

Rum

13

6

1

6

44

-

42

19

9.

Vasszécseny

13

5

1

7

34

-

37

16

10.

Tanakajd

13

5

1

7

32

-

37

16

11.

Telekes

13

3

1

9

22

-

37

10

12.

Őriszentpéter

13

3

1

9

31

-

57

10

13.

Rábatótfalu

13

2

2

9

18

-

38

8

14.

Bajánsenye

13

1

3

9

19

-

50

6

MEgyei III. – KÖRMEND

1.

Magyarszecsőd

13

11

0

2

60

-

20

33

2.

Kondorfa

13

10

1

2

40

-

12

31

3.

Berki

13

8

2

3

44

-

23

26

4.

Rábatótf.-Szalafő

13

8

1

4

51

-

28

25

5.

Szakonyfalu

13

7

2

4

46

-

25

23

6.

Rábagyarmat

13

6

4

3

31

-

23

22

7.

Magyarlak

13

5

4

4

29

-

21

19

8.

Máriaújfalu

13

5

1

7

40

-

54

16

9.

Nagyrákos

13

4

3

6

37

-

46

15

10.

Gasztony

13

4

2

7

34

-

48

14

11.

Pankasz

13

4

1

8

23

-

35

13

12.

Vasalja

13

3

3

7

21

-

37

12

13.

Oszkó-Győrvár

13

2

1

10

22

-

63

7

14.

Gersekarát

13

1

1

11

19

-

62

4

MEgyei III. – SÁRVÁR

1.

Kemenesmagasi

13

12

0

1

56

-

16

36

2.

Ostffyasszonyfa

13

10

2

1

61

-

16

32

3.

Boba

13

8

4

1

45

-

15

28

4.

Ikervár

13

7

1

5

45

-

27

22

5.

Izsákfa

13

5

4

4

29

-

22

19

6.

Ölbő

13

5

3

5

24

-

24

18

7.

Simaság

13

5

3

5

33

-

40

18

8.

Rábasömjén

13

5

3

5

23

-

33

18

9.

Hegyhát-Sótony

13

5

1

7

24

-

28

16

10.

Szergény

13

5

0

8

29

-

43

15

11.

Jákfa

13

4

2

7

18

-

30

14

12.

Keléd

13

4

2

7

24

-

42

14

13.

Szergény

13

5

0

8

29

-

43

15

13.

Kenyeri

13

3

0

10

13

-

42

9

14.

Nemeskocs

13

0

1

12

18

-

64

1

A Mesteri visszalépett a bajnokságtól.

Kiemelt képünkön:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában