Jelenetek egy filmrendező életéből

 
A film erejével

A szemle először is egy csokorba szedi egy év filmtermését. Nem kevésbé fontos szempont, hogy alkalmat ad az alkotóknak a találkozásra, a véleménycserére. Hiszen a filmgyár már nem létezik, nincs meg az a Latinovits-büfé, ahol én még gyakornokként kezdtem a pályát, és ahol napi kapcsolatot tarthattak fönn a filmesek. Harmadrészt pedig azért fontos esemény a szemle, mert bizonyítani kell, hogy a filmnek van létjogosultsága. És ha feltűnnek olyan történetek, olyan megoldások, olyan üzenetek, amik reflektálnak arra a vi-lágra, amelyben élünk - már megérte. Akkor megint megbizonyosodhat, hogy a filmnek milyen nagy ereje van: vonzani képes azt a közönséget, amely hajlandó még gondolkodni egy kicsit - hajlandó szembenézni a problémákkal. Egy kicsi országban, ahol - főleg ma - nagyon szűkösek a lehetőségek a filmkészítésre, elsősorban azok a filmek készülnek el, amelyek valamit akarnak mondani. A szórakozás-szórakoztatás is nagyon fontos - de ide azok a filmek kerülnek, amelyek közölni szeretnének valamit a világról. Ez jól van így. Nem szabad számon kérni a szemlén, hogy miért nem populárisabb a kínálata. A populáris filmek bekerülnek a plázákba, azokat így is, úgy is megnézik. Ha irodalmi párhuzammal szeretnék élni, azt mondanám, hogy kedvelem Nádast, Esterházyt - és szívesen olvasok krimit is; de ha választanom kellene, hogy melyiket viszem magammal egy lakatlan szigetre, biztosan a nívós irodalmat vinném, mert az igazán jó könyvek elgondolkodtatnak, újra és újra más problémákat vetnek fel. Úgyhogy örülök, hogy a filmszemle egyfajta kulturális missziót vállal - azzal, hogy létezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy itt csupa hibátlan filmet láthat az ember. Lehet, hogy egyik-másik dadog, keresi a kifejezés lehetőségeit - de hogy az alkotója valamit nagyon szeretne elmondani, az biztos. Ráadásul moziba menni; mozi után leülni beszélgetni - az egy program.

Tévézés közben nem beszélünk

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Tévézés közben nem beszélünk

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Tévézés közben nem beszélünk

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Tévézés közben nem beszélünk

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Tévézés közben nem beszélünk

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

A televízió egészen más: nem pótolja a moziélményt. Másra való, máshogy működik - saját tapasztalatból tudom. Ha például - késői órán - magyar filmet vetítenek, akkor már a vége főcímnél átkapcsolok, hogy megnézzem a Genova- Párma mérkőzés eredményét; már megnézem, hogy a másik csatornán hol tart éppen Alec Baldwin és Meryl Streep - és így tovább. A tévé melange - beszippantja az embert. És főleg: tévézés után nem beszélgetünk. Hanem elmegyünk aludni.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

(...) Filmrendező az, aki a film eszközeivel képes közölni véleményét, gondolatait a világról. Jó volna, ha mondjuk fölhívna egy producer, hogy itt van egy komplett könyv, nem kell pénz után szaladgálnod - elvállalnád, hogy megrendezed? Ez volna a filmrendezői szakma. Én nem tudom gyakorolni a szakmát, mert ilyen ajánlatokkal nem hív föl senki. Olyasmivel fölhívnak, hogy ehhez vagy ahhoz add a nevedet; segíts lobbizni, hadd szerezzünk általad pénzt. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy bocsánat - de akkor már a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Mi talál telibe

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

A legnagyobb csatákat egyébként is önmagammal vívom. Megpróbálok egyszerűen és puritán módon élni. Magamban keresem a hibát, eléggé lehordom magam, amikor úgy érzem, hogy valami nem sikerült. De a receptet nem ismerem - ahogy senki más sem: nem tudjuk, hogy mi talál telibe. Azt sem, hogy kit. Olyan, hogy közönség - nincsen. Ez vicc. Barátaim láttak részleteket A vágyakozás napjaiból: egyikük azt mondta, hát, ez neki nagyon tetszik - a másiknak, aki ugyanúgy Bergmanon, Fellinin nőtt föl, az volt a véleménye, hogy túl hideg, kegyetlen, ő most inkább szeretetre vágyik. Minden attól függ, ki hol tart éppen a személyes életében. Fiatalon Godard-t, Truffaut-t imádtam. Aztán Rohmert többre tartottam mindenkinél. Most újra Bergman - akkor hogy van ez? Ma két módon lehet mérni egy filmet: eljutott-e A kategóriás fesztiválra - illetve mekkora volt a közönsége.  Vagyis mennyi pénzt hozott. Mikor egyszer mentem Amerikába, a San Franciscó-i fesztiválra, a vízum-ügyintéző megkérdezte tőlem, hogy ugye maga jó sokat keresett a múlt évben. Miért gondolja? Sikeres filmet csinált, nem? Hányan nézték? Nyolcezren. Hányan? Jól hallotta: nyolcezren. Nem értem magát: maga őrült. A film üzlet. Hát miért nem olyat csinál, amit százezrek néznek meg? Olyat nem tud? De, szerintem tudnék. Akkor...? Nincs rá időm. Mit csinál? Ilyen nyolcezres filmeket - ez motivál.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Paulba szerelmes; erre áldozzak két évet? Közben meg látom, hogy körülöttünk omlik össze a világ. Amióta két gyerekem is van, jelentősen megváltozott a családról - a család fontosságáról, működőképességéről - alkotott képem. A vágyakozás napjai pont arra próbál rávilágítani, hogy mi van akkor, ha mégsem működik. Kicsit olyan, mint a Jelenetek egy házasságból - csak magyar kiadásban. Azt a filmet csináltam-e meg, amit szerettem volna? Hát, jó kérdés. Az ember mindig azt a filmet csinálja meg, amire lehetősége van. Én egy francia-magyar nagyszabású koprodukciót szerettem volna - ami majdnem elkészült. Aztán mégsem. Túl kellett, hogy tegyem magam azon a két éven, amikor ott álltam a küszöbén valaminek, amit nagyon szerettem volna - de végül, rajtam kívülálló okokból, mégsem sikerült létrehozni. Az eredeti történetnek egyetlen motívumát tudtam felhasználni.

De egy novellát igen

Viszont most, hogy  ez a film pont így, pont ezekkel a színészekkel megvan, azt a másikat már nem is akarom megcsinálni. A Háború és béke ötödik kötetét nem sikerült megírni - de egy novellát igen.

Magyar kiadásban

John szereti Mary-t, de Mary Pau