A mediterrán villa titka

Mégsem közönséges ház ez, kiváltképp nekünk, magyaroknak. De erről már Ágoston Gergely professzor, helytörténész és kutató számol be. Ő volt az, aki pár éve felavatta a Markusovszky emléktáblát a városközpontban.

- Ez egy gyönyörű nyaralóváros, és mindössze négy órányi autóútra található Szombathelytől - mondja mosolyogva. - Kivételezett helyzet a magyarok, főleg a vasiak számára, hiszen akár egy napon belül kirándulhatnak, fürödhetnek a tengerben, és még meg is csodálhatják az egykori monarchia gyöngyszemének látnivalóit. A város klímája különleges. Azért, mert a hegyi erdők ózondús levegője keveredik a tenger sós, jódos kipárolgásával. Ez egy olyan mikroklíma, amely már az első naptól kezdve észrevehetően javítja az allergiások, az asztmások, szív, vagy tüdőbetegek állapotát. Védett a partrész, a Krk és a Cres szigetek is óvják. Igazi mediterrán hely ez, I. Ferenc József 1889-ben gyógyvárosnak nevezte ki - lelkesedik a professzor.

Opatija és a szomszédos nagyváros, Rijeka (Fiume) sorsa szorosan összefonódott. A monarchia e csodás határvidéke vonzotta a kor társadalmi és politikai elitjét. A budapesti gyors hajnalban ért Fiumébe, rengeteg magyart hozva. Szerb Antal híres regénye, Az utas és a holdvilág kiválóan festi meg a kor hangulatát.

- Sok szakorvos dolgozott itt, a monarchia első gyermekszanatóriumát Abbáziában nyitották meg, Szegő Kálmán építette. Markusovszky Lajos élete utolsó kilenc hónapját itt élte le. Mind az ő, mind Szegő nevét emléktábla viseli a városban - folytatja a történész. Aki szerint mást is tudott ez a város: olyan polgári szellemiséget sugárzott, amelyre ma nosztalgiával gondolunk. A pesti gyors egyenesen a belvárosi Gerbeaudból hozta a friss krémest, így kora reggel már a szállodák teraszán ízlelhették a vendégek, böngészve Az Est-lapokat. A 12 kilométernyi korzón - Voloskótól egészen Icici-ig - ezrek sétálgattak. A lányos anyák férjre, a bohém úrifiúk pedig könnyed kalandra vadászva. Ezt a színes, fürdőző tömeget tovább gyarapították a szellem emberei. Írók, színészek, újságírók találkoztak az Angiolina parkban, a magnóliafák árnyékában. Órákon át vitatták a kor politikai történéseit. Kitárgyalták a fényűző magyar milleniumi ünnepségeket (Éhen Gyula ekkoriban jelenti be: Szombathely 90 százalékban csatornázott), Kossuth Ferenc pártjának előretörését, majd egy orosz lázadó nevével ismerkedtek: V. I. Uljanov-Lenin. 1890-1910 - a legboldogabb békeidők, a kapitalista fejlődés meg nem ismételhető csúcsai. Ennek lenyomatait máig őrzi Abbázia, ahogy őrzi ama bizonyos házat is.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

Mégsem közönséges ház ez, kiváltképp nekünk, magyaroknak. De erről már Ágoston Gergely professzor, helytörténész és kutató számol be. Ő volt az, aki pár éve felavatta a Markusovszky emléktáblát a városközpontban.

- Ez egy gyönyörű nyaralóváros, és mindössze négy órányi autóútra található Szombathelytől - mondja mosolyogva. - Kivételezett helyzet a magyarok, főleg a vasiak számára, hiszen akár egy napon belül kirándulhatnak, fürödhetnek a tengerben, és még meg is csodálhatják az egykori monarchia gyöngyszemének látnivalóit. A város klímája különleges. Azért, mert a hegyi erdők ózondús levegője keveredik a tenger sós, jódos kipárolgásával. Ez egy olyan mikroklíma, amely már az első naptól kezdve észrevehetően javítja az allergiások, az asztmások, szív, vagy tüdőbetegek állapotát. Védett a partrész, a Krk és a Cres szigetek is óvják. Igazi mediterrán hely ez, I. Ferenc József 1889-ben gyógyvárosnak nevezte ki - lelkesedik a professzor.

Opatija és a szomszédos nagyváros, Rijeka (Fiume) sorsa szorosan összefonódott. A monarchia e csodás határvidéke vonzotta a kor társadalmi és politikai elitjét. A budapesti gyors hajnalban ért Fiumébe, rengeteg magyart hozva. Szerb Antal híres regénye, Az utas és a holdvilág kiválóan festi meg a kor hangulatát.

- Sok szakorvos dolgozott itt, a monarchia első gyermekszanatóriumát Abbáziában nyitották meg, Szegő Kálmán építette. Markusovszky Lajos élete utolsó kilenc hónapját itt élte le. Mind az ő, mind Szegő nevét emléktábla viseli a városban - folytatja a történész. Aki szerint mást is tudott ez a város: olyan polgári szellemiséget sugárzott, amelyre ma nosztalgiával gondolunk. A pesti gyors egyenesen a belvárosi Gerbeaudból hozta a friss krémest, így kora reggel már a szállodák teraszán ízlelhették a vendégek, böngészve Az Est-lapokat. A 12 kilométernyi korzón - Voloskótól egészen Icici-ig - ezrek sétálgattak. A lányos anyák férjre, a bohém úrifiúk pedig könnyed kalandra vadászva. Ezt a színes, fürdőző tömeget tovább gyarapították a szellem emberei. Írók, színészek, újságírók találkoztak az Angiolina parkban, a magnóliafák árnyékában. Órákon át vitatták a kor politikai történéseit. Kitárgyalták a fényűző magyar milleniumi ünnepségeket (Éhen Gyula ekkoriban jelenti be: Szombathely 90 százalékban csatornázott), Kossuth Ferenc pártjának előretörését, majd egy orosz lázadó nevével ismerkedtek: V. I. Uljanov-Lenin. 1890-1910 - a legboldogabb békeidők, a kapitalista fejlődés meg nem ismételhető csúcsai. Ennek lenyomatait máig őrzi Abbázia, ahogy őrzi ama bizonyos házat is.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

- Ez egy gyönyörű nyaralóváros, és mindössze négy órányi autóútra található Szombathelytől - mondja mosolyogva. - Kivételezett helyzet a magyarok, főleg a vasiak számára, hiszen akár egy napon belül kirándulhatnak, fürödhetnek a tengerben, és még meg is csodálhatják az egykori monarchia gyöngyszemének látnivalóit. A város klímája különleges. Azért, mert a hegyi erdők ózondús levegője keveredik a tenger sós, jódos kipárolgásával. Ez egy olyan mikroklíma, amely már az első naptól kezdve észrevehetően javítja az allergiások, az asztmások, szív, vagy tüdőbetegek állapotát. Védett a partrész, a Krk és a Cres szigetek is óvják. Igazi mediterrán hely ez, I. Ferenc József 1889-ben gyógyvárosnak nevezte ki - lelkesedik a professzor.

Opatija és a szomszédos nagyváros, Rijeka (Fiume) sorsa szorosan összefonódott. A monarchia e csodás határvidéke vonzotta a kor társadalmi és politikai elitjét. A budapesti gyors hajnalban ért Fiumébe, rengeteg magyart hozva. Szerb Antal híres regénye, Az utas és a holdvilág kiválóan festi meg a kor hangulatát.

- Sok szakorvos dolgozott itt, a monarchia első gyermekszanatóriumát Abbáziában nyitották meg, Szegő Kálmán építette. Markusovszky Lajos élete utolsó kilenc hónapját itt élte le. Mind az ő, mind Szegő nevét emléktábla viseli a városban - folytatja a történész. Aki szerint mást is tudott ez a város: olyan polgári szellemiséget sugárzott, amelyre ma nosztalgiával gondolunk. A pesti gyors egyenesen a belvárosi Gerbeaudból hozta a friss krémest, így kora reggel már a szállodák teraszán ízlelhették a vendégek, böngészve Az Est-lapokat. A 12 kilométernyi korzón - Voloskótól egészen Icici-ig - ezrek sétálgattak. A lányos anyák férjre, a bohém úrifiúk pedig könnyed kalandra vadászva. Ezt a színes, fürdőző tömeget tovább gyarapították a szellem emberei. Írók, színészek, újságírók találkoztak az Angiolina parkban, a magnóliafák árnyékában. Órákon át vitatták a kor politikai történéseit. Kitárgyalták a fényűző magyar milleniumi ünnepségeket (Éhen Gyula ekkoriban jelenti be: Szombathely 90 százalékban csatornázott), Kossuth Ferenc pártjának előretörését, majd egy orosz lázadó nevével ismerkedtek: V. I. Uljanov-Lenin. 1890-1910 - a legboldogabb békeidők, a kapitalista fejlődés meg nem ismételhető csúcsai. Ennek lenyomatait máig őrzi Abbázia, ahogy őrzi ama bizonyos házat is.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

- Ez egy gyönyörű nyaralóváros, és mindössze négy órányi autóútra található Szombathelytől - mondja mosolyogva. - Kivételezett helyzet a magyarok, főleg a vasiak számára, hiszen akár egy napon belül kirándulhatnak, fürödhetnek a tengerben, és még meg is csodálhatják az egykori monarchia gyöngyszemének látnivalóit. A város klímája különleges. Azért, mert a hegyi erdők ózondús levegője keveredik a tenger sós, jódos kipárolgásával. Ez egy olyan mikroklíma, amely már az első naptól kezdve észrevehetően javítja az allergiások, az asztmások, szív, vagy tüdőbetegek állapotát. Védett a partrész, a Krk és a Cres szigetek is óvják. Igazi mediterrán hely ez, I. Ferenc József 1889-ben gyógyvárosnak nevezte ki - lelkesedik a professzor.

Opatija és a szomszédos nagyváros, Rijeka (Fiume) sorsa szorosan összefonódott. A monarchia e csodás határvidéke vonzotta a kor társadalmi és politikai elitjét. A budapesti gyors hajnalban ért Fiumébe, rengeteg magyart hozva. Szerb Antal híres regénye, Az utas és a holdvilág kiválóan festi meg a kor hangulatát.

- Sok szakorvos dolgozott itt, a monarchia első gyermekszanatóriumát Abbáziában nyitották meg, Szegő Kálmán építette. Markusovszky Lajos élete utolsó kilenc hónapját itt élte le. Mind az ő, mind Szegő nevét emléktábla viseli a városban - folytatja a történész. Aki szerint mást is tudott ez a város: olyan polgári szellemiséget sugárzott, amelyre ma nosztalgiával gondolunk. A pesti gyors egyenesen a belvárosi Gerbeaudból hozta a friss krémest, így kora reggel már a szállodák teraszán ízlelhették a vendégek, böngészve Az Est-lapokat. A 12 kilométernyi korzón - Voloskótól egészen Icici-ig - ezrek sétálgattak. A lányos anyák férjre, a bohém úrifiúk pedig könnyed kalandra vadászva. Ezt a színes, fürdőző tömeget tovább gyarapították a szellem emberei. Írók, színészek, újságírók találkoztak az Angiolina parkban, a magnóliafák árnyékában. Órákon át vitatták a kor politikai történéseit. Kitárgyalták a fényűző magyar milleniumi ünnepségeket (Éhen Gyula ekkoriban jelenti be: Szombathely 90 százalékban csatornázott), Kossuth Ferenc pártjának előretörését, majd egy orosz lázadó nevével ismerkedtek: V. I. Uljanov-Lenin. 1890-1910 - a legboldogabb békeidők, a kapitalista fejlődés meg nem ismételhető csúcsai. Ennek lenyomatait máig őrzi Abbázia, ahogy őrzi ama bizonyos házat is.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

Opatija és a szomszédos nagyváros, Rijeka (Fiume) sorsa szorosan összefonódott. A monarchia e csodás határvidéke vonzotta a kor társadalmi és politikai elitjét. A budapesti gyors hajnalban ért Fiumébe, rengeteg magyart hozva. Szerb Antal híres regénye, Az utas és a holdvilág kiválóan festi meg a kor hangulatát.

- Sok szakorvos dolgozott itt, a monarchia első gyermekszanatóriumát Abbáziában nyitották meg, Szegő Kálmán építette. Markusovszky Lajos élete utolsó kilenc hónapját itt élte le. Mind az ő, mind Szegő nevét emléktábla viseli a városban - folytatja a történész. Aki szerint mást is tudott ez a város: olyan polgári szellemiséget sugárzott, amelyre ma nosztalgiával gondolunk. A pesti gyors egyenesen a belvárosi Gerbeaudból hozta a friss krémest, így kora reggel már a szállodák teraszán ízlelhették a vendégek, böngészve Az Est-lapokat. A 12 kilométernyi korzón - Voloskótól egészen Icici-ig - ezrek sétálgattak. A lányos anyák férjre, a bohém úrifiúk pedig könnyed kalandra vadászva. Ezt a színes, fürdőző tömeget tovább gyarapították a szellem emberei. Írók, színészek, újságírók találkoztak az Angiolina parkban, a magnóliafák árnyékában. Órákon át vitatták a kor politikai történéseit. Kitárgyalták a fényűző magyar milleniumi ünnepségeket (Éhen Gyula ekkoriban jelenti be: Szombathely 90 százalékban csatornázott), Kossuth Ferenc pártjának előretörését, majd egy orosz lázadó nevével ismerkedtek: V. I. Uljanov-Lenin. 1890-1910 - a legboldogabb békeidők, a kapitalista fejlődés meg nem ismételhető csúcsai. Ennek lenyomatait máig őrzi Abbázia, ahogy őrzi ama bizonyos házat is.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

Opatija és a szomszédos nagyváros, Rijeka (Fiume) sorsa szorosan összefonódott. A monarchia e csodás határvidéke vonzotta a kor társadalmi és politikai elitjét. A budapesti gyors hajnalban ért Fiumébe, rengeteg magyart hozva. Szerb Antal híres regénye, Az utas és a holdvilág kiválóan festi meg a kor hangulatát.

- Sok szakorvos dolgozott itt, a monarchia első gyermekszanatóriumát Abbáziában nyitották meg, Szegő Kálmán építette. Markusovszky Lajos élete utolsó kilenc hónapját itt élte le. Mind az ő, mind Szegő nevét emléktábla viseli a városban - folytatja a történész. Aki szerint mást is tudott ez a város: olyan polgári szellemiséget sugárzott, amelyre ma nosztalgiával gondolunk. A pesti gyors egyenesen a belvárosi Gerbeaudból hozta a friss krémest, így kora reggel már a szállodák teraszán ízlelhették a vendégek, böngészve Az Est-lapokat. A 12 kilométernyi korzón - Voloskótól egészen Icici-ig - ezrek sétálgattak. A lányos anyák férjre, a bohém úrifiúk pedig könnyed kalandra vadászva. Ezt a színes, fürdőző tömeget tovább gyarapították a szellem emberei. Írók, színészek, újságírók találkoztak az Angiolina parkban, a magnóliafák árnyékában. Órákon át vitatták a kor politikai történéseit. Kitárgyalták a fényűző magyar milleniumi ünnepségeket (Éhen Gyula ekkoriban jelenti be: Szombathely 90 százalékban csatornázott), Kossuth Ferenc pártjának előretörését, majd egy orosz lázadó nevével ismerkedtek: V. I. Uljanov-Lenin. 1890-1910 - a legboldogabb békeidők, a kapitalista fejlődés meg nem ismételhető csúcsai. Ennek lenyomatait máig őrzi Abbázia, ahogy őrzi ama bizonyos házat is.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

- Sok szakorvos dolgozott itt, a monarchia első gyermekszanatóriumát Abbáziában nyitották meg, Szegő Kálmán építette. Markusovszky Lajos élete utolsó kilenc hónapját itt élte le. Mind az ő, mind Szegő nevét emléktábla viseli a városban - folytatja a történész. Aki szerint mást is tudott ez a város: olyan polgári szellemiséget sugárzott, amelyre ma nosztalgiával gondolunk. A pesti gyors egyenesen a belvárosi Gerbeaudból hozta a friss krémest, így kora reggel már a szállodák teraszán ízlelhették a vendégek, böngészve Az Est-lapokat. A 12 kilométernyi korzón - Voloskótól egészen Icici-ig - ezrek sétálgattak. A lányos anyák férjre, a bohém úrifiúk pedig könnyed kalandra vadászva. Ezt a színes, fürdőző tömeget tovább gyarapították a szellem emberei. Írók, színészek, újságírók találkoztak az Angiolina parkban, a magnóliafák árnyékában. Órákon át vitatták a kor politikai történéseit. Kitárgyalták a fényűző magyar milleniumi ünnepségeket (Éhen Gyula ekkoriban jelenti be: Szombathely 90 százalékban csatornázott), Kossuth Ferenc pártjának előretörését, majd egy orosz lázadó nevével ismerkedtek: V. I. Uljanov-Lenin. 1890-1910 - a legboldogabb békeidők, a kapitalista fejlődés meg nem ismételhető csúcsai. Ennek lenyomatait máig őrzi Abbázia, ahogy őrzi ama bizonyos házat is.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

- Sok szakorvos dolgozott itt, a monarchia első gyermekszanatóriumát Abbáziában nyitották meg, Szegő Kálmán építette. Markusovszky Lajos élete utolsó kilenc hónapját itt élte le. Mind az ő, mind Szegő nevét emléktábla viseli a városban - folytatja a történész. Aki szerint mást is tudott ez a város: olyan polgári szellemiséget sugárzott, amelyre ma nosztalgiával gondolunk. A pesti gyors egyenesen a belvárosi Gerbeaudból hozta a friss krémest, így kora reggel már a szállodák teraszán ízlelhették a vendégek, böngészve Az Est-lapokat. A 12 kilométernyi korzón - Voloskótól egészen Icici-ig - ezrek sétálgattak. A lányos anyák férjre, a bohém úrifiúk pedig könnyed kalandra vadászva. Ezt a színes, fürdőző tömeget tovább gyarapították a szellem emberei. Írók, színészek, újságírók találkoztak az Angiolina parkban, a magnóliafák árnyékában. Órákon át vitatták a kor politikai történéseit. Kitárgyalták a fényűző magyar milleniumi ünnepségeket (Éhen Gyula ekkoriban jelenti be: Szombathely 90 százalékban csatornázott), Kossuth Ferenc pártjának előretörését, majd egy orosz lázadó nevével ismerkedtek: V. I. Uljanov-Lenin. 1890-1910 - a legboldogabb békeidők, a kapitalista fejlődés meg nem ismételhető csúcsai. Ennek lenyomatait máig őrzi Abbázia, ahogy őrzi ama bizonyos házat is.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

- Ha felteszem azt a kérdést a ma idelátogató magyaroknak, hogy ki volt Csermanek Borbála, a csoportból páran elmosolyodnak, legtöbben értetlenül néznek. Ha hozzá teszem, hogy Borbála a későbbi Kádár Jánosnak volt az édesanyja, akkor már nagy az érdeklődés... A későbbi Kádár János Abbáziában fogant, a történet valóban érdekes. Borbála az egyik helyi magánpanzióban, a Villa Austriában szobalánykodott. Annak idején ez a foglalkozás magas státuszt jelentett, részint azért, mert az illető fiatal hölgynek nyelveket kellett beszélnie. Németül, magyarul, olaszul és horvátul illett tudnia. Ahhoz, hogy szobalány lehessen, kétségkívül kellett, hogy modora legyen és ismerje a társasági viselkedés szbályait. A leírások szerint Borbála csinos volt, ez is a szobalányi elvárások közé tartozott. Meg is becsülték őket, különösen a magyarokat. A tengermelléken ők háromszor magasabb fizetést kaptak, mint Budapesten. A munkaadók kapkodtak értük.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

Ebben az időben szolgált Fiumében, tényleges katonaidejét töltve, Kraiczinger János, aki a nagykanizsai hadtest kihelyezett századában állomásozott. Vasárnap a bakák kimenőt kaptak, majd gőzhajóval átpöfögtek Abbáziába. Igy jöttek össze a hazai lányokkal, igaz volt ez hősünkre is. A Borbálával kialakított barátság elmélyült, pár hónap múlva áldott állapotba került a szobalány. A fiumei modern Szentlélek Kórházban, amit a magyar kormány alapított, Borbála megszülte Csermanek Jánoskát. Az akkori magyar törvények annyira humánusak voltak, hogy lehetővé tették: az ifjú anyuka és a csecsemője még két hónapig a kórházban maradhat, erősödhet. Utána pedig az állam fizetett egy tetszés szerinti helyre igénybe vehető vonatjegyet, vagy pedig visszavették munkahelyére a megesett lányt. Hogy mi történt aztán, mi lett Csermanek Jánoskával - nem igazán tisztázott. Jómagam annyit tudok, hogy a biológiai apja nem foglalkozott vele, később az anya sem. Így nevelőszülőkhöz került, kitanulta az írógéptechnikai szakmát, s amikor a pártmunkája miatt illegalitásba ment, akkor vette fel a Kádár János nevet.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

Ágoston Gergely a kerek történet végén, hűen jó humorához, megjegyzi: a helyi magyarok Baross-köre valószinűleg nem fog táblát állítani a kis Csermaneknek. Állított viszont Móra Ferencnek.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.

- A jeles író 1927-ben itt írta meg kétkötetes művét, az Ének a búzamezőkről címűt. Az író félig kigyógyulva tüdőgyulladásából érkezett Abbáziába, utókúrára. Hat hét után megerősödött, de semmit sem alkotott. Elhatározta, hazamegy. Utazása előtt még sétálgatott az Angiolina parkban. Vecsernyére harangoztak, amikor a Szent Jakab-templomhoz ért. Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy másnap búzaszentelő ünnep lesz. Erről pedig beugrott a regény témája. Visszasietett a szállodába, négy hétig egyfolytában dolgozott, megírta a művet. Később elmondta, hogy boldogan alkotott a virágzó magnóliák alatt. Elmeséltem ezt a korábbi polgármesternek, dr. Amir Muzurnak, mire ő: az író megérdemel egy emléktáblát. Így is lett. Aki itt él, az szereti a magyarokat. Mert ezt a várost ők építették, s tették azzá, ami.