Matók Leó mártíromsága

A mai napig keveset tudunk e hősről. Eleinte agyonhallgatták, majd mismásolták. Jellemző, hogy a mai Szombathelyen utca sem viseli azon férfiú nevét, aki életét adta a városért, hazáért. Jellemző továbbá, hogy egy nem reprezentavív, magánjellegű közvéleménykutatás szerint Matók Leó neve gyakorlatilag semmit sem mond a mai gimnazistáknak. És ez nem az ő hibájuk.

Valamit változtathat a képen Matók Leó nemrég megjelent, Jaj lett itt a jóknak című - minő megérzés! - verseskötete. Az unokahúg Fáy Lívia és dr. Gyurácz Ferenc szerkesztette kötet rejti azt a verset is, amelyért gyakorlatilag halálra ítélték és 1951 október 13-án kivégezték. A Magyar Nyugat kiadója, Gyurácz Ferenc eképpen emlékezik meg a hősről a kötetben: Matók Leó a szombathelyi premontrei gimnáziumba járt, továbbtanulásra származása miatt esélye sem volt... Matók Leó és számos társa annak a mozgalomnak váltak tevékeny tagjaivá, amely többek között röpcédulák előállításával és terjesztésével, szabotázs-akciók végrehajtásával, fegyverek elrejtésével foglalkozott, 1950-től Antibolsevista Gárda néven. Abban a reményben, hogy általánossá sikerül tenni az ellenállást a rendszer megdöntése érdekében. A szervezkedést az ÁVH felszámolta, a résztvevőket koncepciós perben elítélték... Matók Leó a tárgyaláson nagyobbrészt visszavonta, mind saját maga, mind társai nevében a nyomozás során tett vallomást, amelyet erőszakkal kényszerítettek ki belőlük. Az utolsó szó jogával nem élt, helyette a szem-és fültanúk szerint azt a négysoros versét mondta el, amely úgy felbőszítette a bíróságot, hogy nyolcadrendűből másodrendű vádlottá minősítették és új tárgyaláson halálra ítélték. Rajta, valamint Gyimesi Szilárdon hajtották végre az ítéletet. A családot erről nem értesítették, a méltó eltemettetés és megemlékezés ideje csak az 1989-1990-es, felemás változások után érkezett el . A vers, amely a vérbíróság számára halált ért, így hangzott: A földgolyó akárhogy fordul / Üzenet lesz e gyáva korbul: / Van még becsület, van marok / Vannak még bátor magyarok!

Matók Leó családtagjai ma is itt élnek közöttünk. Érthetően megfontolják minden szavukat, ha mártír testvérükről, rokonukról esik szó, hiszen annyi megaláztatásban volt részük. Amikor a mártírról kérdezem őket, csak lassan nyílnak, aztán felvázolódik egy rövid, ám mégis gazdag pályaív. Leót a második világháború végén a marosvásárhelyi katonaiskolával Észak-Németországba vitték, amerikai megszállás alá került társaival. Elkezdett dolgozni, de közben kereste velünk, a családjával a kapcsolatot a Vöröskereszten át. Verseket írt, erős honvágya volt, s amikor édesanyja hazahívó levelét megkapta, ez 1946-ban volt, vonatra szállt. Ez is egy lépcső sorsa beteljesedésében , fogalmaztak a családtagok. Leó a szombathelyi Premontrei Gimnázium hallgatója, egy évnyi tanulás után érettségit tesz. Rendkívül aktív, érdeklődő fiatalember. Az osztályban barátságot köt Gyimesi Szilárddal, Alföldi Lászlóval és Fusz Ernővel, meg másokkal. Ezek a fiúk úgymond nyugatosok, műveltek, polgári erényekkel bírnak. Így nehezen viselik a proletárdiktatúra egyenszürkeségét, még nehezebben nyilvánvaló idiótaságait. De leginkább az orosz megszállás dühíti őket. Valamit tenni kell, fogalmazza meg Leó, aki ezen elhatározásra az 1948-as, a kommunisták által elcsalt választások után jut. És tesznek is. Megalakítják az Antibolsevista Gárdát, s Leó társaival együtt szervezkedni kezd. Eközben éli fiatal életét: táncmulatságokba jár, udvarol, szerelmes, versel, korcsolyázik és dolgozik. Mivel rossz káder, csak méltatlan munkát kaphat. Egyre erősebb és összeforrottabb a csapat, amelyre felfigyel az ávó. Ma már nem bizonyítható, de e sorok írójának a rendszerváltás idején egy volt premontreis elmondta: Matókékat egyik osztálytársuk dobta fel. Aki aztán a Kádár -rendszerben államtitkári rangig vitte...

De vissza a családi emlékezéshez: Predesztinálva volt az elpusztításra. A szovjet géppisztolyok árnyékában eluralkodó eszme, a tanácsköztársaság gyakorlatát és a szovjet példát követve olyan diktatúrát gyakorolt, amelynek alapelve ezt szinte kötelezővé tette: aki lázad ellenünk, akit nem lehet megtörni, az pusztuljon. És ezt még a saját tárborukból valókra is kiterjesztették - így Rajk Lászlóra - hát még a számukra osztályidegen ellenállókra. Jogosan voltak büszkék a magyarok az 1956-os pesti srácokra. Lehessünk büszkék azokra a szombathelyi srácokra is, akik életük árán vállalták az ötvenes években, hogy szítják a parazsat. Szítják, hogy legyen miből fellobbannia a lángnak .

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

A mai napig keveset tudunk e hősről. Eleinte agyonhallgatták, majd mismásolták. Jellemző, hogy a mai Szombathelyen utca sem viseli azon férfiú nevét, aki életét adta a városért, hazáért. Jellemző továbbá, hogy egy nem reprezentavív, magánjellegű közvéleménykutatás szerint Matók Leó neve gyakorlatilag semmit sem mond a mai gimnazistáknak. És ez nem az ő hibájuk.

Valamit változtathat a képen Matók Leó nemrég megjelent, Jaj lett itt a jóknak című - minő megérzés! - verseskötete. Az unokahúg Fáy Lívia és dr. Gyurácz Ferenc szerkesztette kötet rejti azt a verset is, amelyért gyakorlatilag halálra ítélték és 1951 október 13-án kivégezték. A Magyar Nyugat kiadója, Gyurácz Ferenc eképpen emlékezik meg a hősről a kötetben: Matók Leó a szombathelyi premontrei gimnáziumba járt, továbbtanulásra származása miatt esélye sem volt... Matók Leó és számos társa annak a mozgalomnak váltak tevékeny tagjaivá, amely többek között röpcédulák előállításával és terjesztésével, szabotázs-akciók végrehajtásával, fegyverek elrejtésével foglalkozott, 1950-től Antibolsevista Gárda néven. Abban a reményben, hogy általánossá sikerül tenni az ellenállást a rendszer megdöntése érdekében. A szervezkedést az ÁVH felszámolta, a résztvevőket koncepciós perben elítélték... Matók Leó a tárgyaláson nagyobbrészt visszavonta, mind saját maga, mind társai nevében a nyomozás során tett vallomást, amelyet erőszakkal kényszerítettek ki belőlük. Az utolsó szó jogával nem élt, helyette a szem-és fültanúk szerint azt a négysoros versét mondta el, amely úgy felbőszítette a bíróságot, hogy nyolcadrendűből másodrendű vádlottá minősítették és új tárgyaláson halálra ítélték. Rajta, valamint Gyimesi Szilárdon hajtották végre az ítéletet. A családot erről nem értesítették, a méltó eltemettetés és megemlékezés ideje csak az 1989-1990-es, felemás változások után érkezett el . A vers, amely a vérbíróság számára halált ért, így hangzott: A földgolyó akárhogy fordul / Üzenet lesz e gyáva korbul: / Van még becsület, van marok / Vannak még bátor magyarok!

Matók Leó családtagjai ma is itt élnek közöttünk. Érthetően megfontolják minden szavukat, ha mártír testvérükről, rokonukról esik szó, hiszen annyi megaláztatásban volt részük. Amikor a mártírról kérdezem őket, csak lassan nyílnak, aztán felvázolódik egy rövid, ám mégis gazdag pályaív. Leót a második világháború végén a marosvásárhelyi katonaiskolával Észak-Németországba vitték, amerikai megszállás alá került társaival. Elkezdett dolgozni, de közben kereste velünk, a családjával a kapcsolatot a Vöröskereszten át. Verseket írt, erős honvágya volt, s amikor édesanyja hazahívó levelét megkapta, ez 1946-ban volt, vonatra szállt. Ez is egy lépcső sorsa beteljesedésében , fogalmaztak a családtagok. Leó a szombathelyi Premontrei Gimnázium hallgatója, egy évnyi tanulás után érettségit tesz. Rendkívül aktív, érdeklődő fiatalember. Az osztályban barátságot köt Gyimesi Szilárddal, Alföldi Lászlóval és Fusz Ernővel, meg másokkal. Ezek a fiúk úgymond nyugatosok, műveltek, polgári erényekkel bírnak. Így nehezen viselik a proletárdiktatúra egyenszürkeségét, még nehezebben nyilvánvaló idiótaságait. De leginkább az orosz megszállás dühíti őket. Valamit tenni kell, fogalmazza meg Leó, aki ezen elhatározásra az 1948-as, a kommunisták által elcsalt választások után jut. És tesznek is. Megalakítják az Antibolsevista Gárdát, s Leó társaival együtt szervezkedni kezd. Eközben éli fiatal életét: táncmulatságokba jár, udvarol, szerelmes, versel, korcsolyázik és dolgozik. Mivel rossz káder, csak méltatlan munkát kaphat. Egyre erősebb és összeforrottabb a csapat, amelyre felfigyel az ávó. Ma már nem bizonyítható, de e sorok írójának a rendszerváltás idején egy volt premontreis elmondta: Matókékat egyik osztálytársuk dobta fel. Aki aztán a Kádár -rendszerben államtitkári rangig vitte...

De vissza a családi emlékezéshez: Predesztinálva volt az elpusztításra. A szovjet géppisztolyok árnyékában eluralkodó eszme, a tanácsköztársaság gyakorlatát és a szovjet példát követve olyan diktatúrát gyakorolt, amelynek alapelve ezt szinte kötelezővé tette: aki lázad ellenünk, akit nem lehet megtörni, az pusztuljon. És ezt még a saját tárborukból valókra is kiterjesztették - így Rajk Lászlóra - hát még a számukra osztályidegen ellenállókra. Jogosan voltak büszkék a magyarok az 1956-os pesti srácokra. Lehessünk büszkék azokra a szombathelyi srácokra is, akik életük árán vállalták az ötvenes években, hogy szítják a parazsat. Szítják, hogy legyen miből fellobbannia a lángnak .

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

Valamit változtathat a képen Matók Leó nemrég megjelent, Jaj lett itt a jóknak című - minő megérzés! - verseskötete. Az unokahúg Fáy Lívia és dr. Gyurácz Ferenc szerkesztette kötet rejti azt a verset is, amelyért gyakorlatilag halálra ítélték és 1951 október 13-án kivégezték. A Magyar Nyugat kiadója, Gyurácz Ferenc eképpen emlékezik meg a hősről a kötetben: Matók Leó a szombathelyi premontrei gimnáziumba járt, továbbtanulásra származása miatt esélye sem volt... Matók Leó és számos társa annak a mozgalomnak váltak tevékeny tagjaivá, amely többek között röpcédulák előállításával és terjesztésével, szabotázs-akciók végrehajtásával, fegyverek elrejtésével foglalkozott, 1950-től Antibolsevista Gárda néven. Abban a reményben, hogy általánossá sikerül tenni az ellenállást a rendszer megdöntése érdekében. A szervezkedést az ÁVH felszámolta, a résztvevőket koncepciós perben elítélték... Matók Leó a tárgyaláson nagyobbrészt visszavonta, mind saját maga, mind társai nevében a nyomozás során tett vallomást, amelyet erőszakkal kényszerítettek ki belőlük. Az utolsó szó jogával nem élt, helyette a szem-és fültanúk szerint azt a négysoros versét mondta el, amely úgy felbőszítette a bíróságot, hogy nyolcadrendűből másodrendű vádlottá minősítették és új tárgyaláson halálra ítélték. Rajta, valamint Gyimesi Szilárdon hajtották végre az ítéletet. A családot erről nem értesítették, a méltó eltemettetés és megemlékezés ideje csak az 1989-1990-es, felemás változások után érkezett el . A vers, amely a vérbíróság számára halált ért, így hangzott: A földgolyó akárhogy fordul / Üzenet lesz e gyáva korbul: / Van még becsület, van marok / Vannak még bátor magyarok!

Matók Leó családtagjai ma is itt élnek közöttünk. Érthetően megfontolják minden szavukat, ha mártír testvérükről, rokonukról esik szó, hiszen annyi megaláztatásban volt részük. Amikor a mártírról kérdezem őket, csak lassan nyílnak, aztán felvázolódik egy rövid, ám mégis gazdag pályaív. Leót a második világháború végén a marosvásárhelyi katonaiskolával Észak-Németországba vitték, amerikai megszállás alá került társaival. Elkezdett dolgozni, de közben kereste velünk, a családjával a kapcsolatot a Vöröskereszten át. Verseket írt, erős honvágya volt, s amikor édesanyja hazahívó levelét megkapta, ez 1946-ban volt, vonatra szállt. Ez is egy lépcső sorsa beteljesedésében , fogalmaztak a családtagok. Leó a szombathelyi Premontrei Gimnázium hallgatója, egy évnyi tanulás után érettségit tesz. Rendkívül aktív, érdeklődő fiatalember. Az osztályban barátságot köt Gyimesi Szilárddal, Alföldi Lászlóval és Fusz Ernővel, meg másokkal. Ezek a fiúk úgymond nyugatosok, műveltek, polgári erényekkel bírnak. Így nehezen viselik a proletárdiktatúra egyenszürkeségét, még nehezebben nyilvánvaló idiótaságait. De leginkább az orosz megszállás dühíti őket. Valamit tenni kell, fogalmazza meg Leó, aki ezen elhatározásra az 1948-as, a kommunisták által elcsalt választások után jut. És tesznek is. Megalakítják az Antibolsevista Gárdát, s Leó társaival együtt szervezkedni kezd. Eközben éli fiatal életét: táncmulatságokba jár, udvarol, szerelmes, versel, korcsolyázik és dolgozik. Mivel rossz káder, csak méltatlan munkát kaphat. Egyre erősebb és összeforrottabb a csapat, amelyre felfigyel az ávó. Ma már nem bizonyítható, de e sorok írójának a rendszerváltás idején egy volt premontreis elmondta: Matókékat egyik osztálytársuk dobta fel. Aki aztán a Kádár -rendszerben államtitkári rangig vitte...

De vissza a családi emlékezéshez: Predesztinálva volt az elpusztításra. A szovjet géppisztolyok árnyékában eluralkodó eszme, a tanácsköztársaság gyakorlatát és a szovjet példát követve olyan diktatúrát gyakorolt, amelynek alapelve ezt szinte kötelezővé tette: aki lázad ellenünk, akit nem lehet megtörni, az pusztuljon. És ezt még a saját tárborukból valókra is kiterjesztették - így Rajk Lászlóra - hát még a számukra osztályidegen ellenállókra. Jogosan voltak büszkék a magyarok az 1956-os pesti srácokra. Lehessünk büszkék azokra a szombathelyi srácokra is, akik életük árán vállalták az ötvenes években, hogy szítják a parazsat. Szítják, hogy legyen miből fellobbannia a lángnak .

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

Valamit változtathat a képen Matók Leó nemrég megjelent, Jaj lett itt a jóknak című - minő megérzés! - verseskötete. Az unokahúg Fáy Lívia és dr. Gyurácz Ferenc szerkesztette kötet rejti azt a verset is, amelyért gyakorlatilag halálra ítélték és 1951 október 13-án kivégezték. A Magyar Nyugat kiadója, Gyurácz Ferenc eképpen emlékezik meg a hősről a kötetben: Matók Leó a szombathelyi premontrei gimnáziumba járt, továbbtanulásra származása miatt esélye sem volt... Matók Leó és számos társa annak a mozgalomnak váltak tevékeny tagjaivá, amely többek között röpcédulák előállításával és terjesztésével, szabotázs-akciók végrehajtásával, fegyverek elrejtésével foglalkozott, 1950-től Antibolsevista Gárda néven. Abban a reményben, hogy általánossá sikerül tenni az ellenállást a rendszer megdöntése érdekében. A szervezkedést az ÁVH felszámolta, a résztvevőket koncepciós perben elítélték... Matók Leó a tárgyaláson nagyobbrészt visszavonta, mind saját maga, mind társai nevében a nyomozás során tett vallomást, amelyet erőszakkal kényszerítettek ki belőlük. Az utolsó szó jogával nem élt, helyette a szem-és fültanúk szerint azt a négysoros versét mondta el, amely úgy felbőszítette a bíróságot, hogy nyolcadrendűből másodrendű vádlottá minősítették és új tárgyaláson halálra ítélték. Rajta, valamint Gyimesi Szilárdon hajtották végre az ítéletet. A családot erről nem értesítették, a méltó eltemettetés és megemlékezés ideje csak az 1989-1990-es, felemás változások után érkezett el . A vers, amely a vérbíróság számára halált ért, így hangzott: A földgolyó akárhogy fordul / Üzenet lesz e gyáva korbul: / Van még becsület, van marok / Vannak még bátor magyarok!

Matók Leó családtagjai ma is itt élnek közöttünk. Érthetően megfontolják minden szavukat, ha mártír testvérükről, rokonukról esik szó, hiszen annyi megaláztatásban volt részük. Amikor a mártírról kérdezem őket, csak lassan nyílnak, aztán felvázolódik egy rövid, ám mégis gazdag pályaív. Leót a második világháború végén a marosvásárhelyi katonaiskolával Észak-Németországba vitték, amerikai megszállás alá került társaival. Elkezdett dolgozni, de közben kereste velünk, a családjával a kapcsolatot a Vöröskereszten át. Verseket írt, erős honvágya volt, s amikor édesanyja hazahívó levelét megkapta, ez 1946-ban volt, vonatra szállt. Ez is egy lépcső sorsa beteljesedésében , fogalmaztak a családtagok. Leó a szombathelyi Premontrei Gimnázium hallgatója, egy évnyi tanulás után érettségit tesz. Rendkívül aktív, érdeklődő fiatalember. Az osztályban barátságot köt Gyimesi Szilárddal, Alföldi Lászlóval és Fusz Ernővel, meg másokkal. Ezek a fiúk úgymond nyugatosok, műveltek, polgári erényekkel bírnak. Így nehezen viselik a proletárdiktatúra egyenszürkeségét, még nehezebben nyilvánvaló idiótaságait. De leginkább az orosz megszállás dühíti őket. Valamit tenni kell, fogalmazza meg Leó, aki ezen elhatározásra az 1948-as, a kommunisták által elcsalt választások után jut. És tesznek is. Megalakítják az Antibolsevista Gárdát, s Leó társaival együtt szervezkedni kezd. Eközben éli fiatal életét: táncmulatságokba jár, udvarol, szerelmes, versel, korcsolyázik és dolgozik. Mivel rossz káder, csak méltatlan munkát kaphat. Egyre erősebb és összeforrottabb a csapat, amelyre felfigyel az ávó. Ma már nem bizonyítható, de e sorok írójának a rendszerváltás idején egy volt premontreis elmondta: Matókékat egyik osztálytársuk dobta fel. Aki aztán a Kádár -rendszerben államtitkári rangig vitte...

De vissza a családi emlékezéshez: Predesztinálva volt az elpusztításra. A szovjet géppisztolyok árnyékában eluralkodó eszme, a tanácsköztársaság gyakorlatát és a szovjet példát követve olyan diktatúrát gyakorolt, amelynek alapelve ezt szinte kötelezővé tette: aki lázad ellenünk, akit nem lehet megtörni, az pusztuljon. És ezt még a saját tárborukból valókra is kiterjesztették - így Rajk Lászlóra - hát még a számukra osztályidegen ellenállókra. Jogosan voltak büszkék a magyarok az 1956-os pesti srácokra. Lehessünk büszkék azokra a szombathelyi srácokra is, akik életük árán vállalták az ötvenes években, hogy szítják a parazsat. Szítják, hogy legyen miből fellobbannia a lángnak .

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

Matók Leó családtagjai ma is itt élnek közöttünk. Érthetően megfontolják minden szavukat, ha mártír testvérükről, rokonukról esik szó, hiszen annyi megaláztatásban volt részük. Amikor a mártírról kérdezem őket, csak lassan nyílnak, aztán felvázolódik egy rövid, ám mégis gazdag pályaív. Leót a második világháború végén a marosvásárhelyi katonaiskolával Észak-Németországba vitték, amerikai megszállás alá került társaival. Elkezdett dolgozni, de közben kereste velünk, a családjával a kapcsolatot a Vöröskereszten át. Verseket írt, erős honvágya volt, s amikor édesanyja hazahívó levelét megkapta, ez 1946-ban volt, vonatra szállt. Ez is egy lépcső sorsa beteljesedésében , fogalmaztak a családtagok. Leó a szombathelyi Premontrei Gimnázium hallgatója, egy évnyi tanulás után érettségit tesz. Rendkívül aktív, érdeklődő fiatalember. Az osztályban barátságot köt Gyimesi Szilárddal, Alföldi Lászlóval és Fusz Ernővel, meg másokkal. Ezek a fiúk úgymond nyugatosok, műveltek, polgári erényekkel bírnak. Így nehezen viselik a proletárdiktatúra egyenszürkeségét, még nehezebben nyilvánvaló idiótaságait. De leginkább az orosz megszállás dühíti őket. Valamit tenni kell, fogalmazza meg Leó, aki ezen elhatározásra az 1948-as, a kommunisták által elcsalt választások után jut. És tesznek is. Megalakítják az Antibolsevista Gárdát, s Leó társaival együtt szervezkedni kezd. Eközben éli fiatal életét: táncmulatságokba jár, udvarol, szerelmes, versel, korcsolyázik és dolgozik. Mivel rossz káder, csak méltatlan munkát kaphat. Egyre erősebb és összeforrottabb a csapat, amelyre felfigyel az ávó. Ma már nem bizonyítható, de e sorok írójának a rendszerváltás idején egy volt premontreis elmondta: Matókékat egyik osztálytársuk dobta fel. Aki aztán a Kádár -rendszerben államtitkári rangig vitte...

De vissza a családi emlékezéshez: Predesztinálva volt az elpusztításra. A szovjet géppisztolyok árnyékában eluralkodó eszme, a tanácsköztársaság gyakorlatát és a szovjet példát követve olyan diktatúrát gyakorolt, amelynek alapelve ezt szinte kötelezővé tette: aki lázad ellenünk, akit nem lehet megtörni, az pusztuljon. És ezt még a saját tárborukból valókra is kiterjesztették - így Rajk Lászlóra - hát még a számukra osztályidegen ellenállókra. Jogosan voltak büszkék a magyarok az 1956-os pesti srácokra. Lehessünk büszkék azokra a szombathelyi srácokra is, akik életük árán vállalták az ötvenes években, hogy szítják a parazsat. Szítják, hogy legyen miből fellobbannia a lángnak .

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

Matók Leó családtagjai ma is itt élnek közöttünk. Érthetően megfontolják minden szavukat, ha mártír testvérükről, rokonukról esik szó, hiszen annyi megaláztatásban volt részük. Amikor a mártírról kérdezem őket, csak lassan nyílnak, aztán felvázolódik egy rövid, ám mégis gazdag pályaív. Leót a második világháború végén a marosvásárhelyi katonaiskolával Észak-Németországba vitték, amerikai megszállás alá került társaival. Elkezdett dolgozni, de közben kereste velünk, a családjával a kapcsolatot a Vöröskereszten át. Verseket írt, erős honvágya volt, s amikor édesanyja hazahívó levelét megkapta, ez 1946-ban volt, vonatra szállt. Ez is egy lépcső sorsa beteljesedésében , fogalmaztak a családtagok. Leó a szombathelyi Premontrei Gimnázium hallgatója, egy évnyi tanulás után érettségit tesz. Rendkívül aktív, érdeklődő fiatalember. Az osztályban barátságot köt Gyimesi Szilárddal, Alföldi Lászlóval és Fusz Ernővel, meg másokkal. Ezek a fiúk úgymond nyugatosok, műveltek, polgári erényekkel bírnak. Így nehezen viselik a proletárdiktatúra egyenszürkeségét, még nehezebben nyilvánvaló idiótaságait. De leginkább az orosz megszállás dühíti őket. Valamit tenni kell, fogalmazza meg Leó, aki ezen elhatározásra az 1948-as, a kommunisták által elcsalt választások után jut. És tesznek is. Megalakítják az Antibolsevista Gárdát, s Leó társaival együtt szervezkedni kezd. Eközben éli fiatal életét: táncmulatságokba jár, udvarol, szerelmes, versel, korcsolyázik és dolgozik. Mivel rossz káder, csak méltatlan munkát kaphat. Egyre erősebb és összeforrottabb a csapat, amelyre felfigyel az ávó. Ma már nem bizonyítható, de e sorok írójának a rendszerváltás idején egy volt premontreis elmondta: Matókékat egyik osztálytársuk dobta fel. Aki aztán a Kádár -rendszerben államtitkári rangig vitte...

De vissza a családi emlékezéshez: Predesztinálva volt az elpusztításra. A szovjet géppisztolyok árnyékában eluralkodó eszme, a tanácsköztársaság gyakorlatát és a szovjet példát követve olyan diktatúrát gyakorolt, amelynek alapelve ezt szinte kötelezővé tette: aki lázad ellenünk, akit nem lehet megtörni, az pusztuljon. És ezt még a saját tárborukból valókra is kiterjesztették - így Rajk Lászlóra - hát még a számukra osztályidegen ellenállókra. Jogosan voltak büszkék a magyarok az 1956-os pesti srácokra. Lehessünk büszkék azokra a szombathelyi srácokra is, akik életük árán vállalták az ötvenes években, hogy szítják a parazsat. Szítják, hogy legyen miből fellobbannia a lángnak .

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

De vissza a családi emlékezéshez: Predesztinálva volt az elpusztításra. A szovjet géppisztolyok árnyékában eluralkodó eszme, a tanácsköztársaság gyakorlatát és a szovjet példát követve olyan diktatúrát gyakorolt, amelynek alapelve ezt szinte kötelezővé tette: aki lázad ellenünk, akit nem lehet megtörni, az pusztuljon. És ezt még a saját tárborukból valókra is kiterjesztették - így Rajk Lászlóra - hát még a számukra osztályidegen ellenállókra. Jogosan voltak büszkék a magyarok az 1956-os pesti srácokra. Lehessünk büszkék azokra a szombathelyi srácokra is, akik életük árán vállalták az ötvenes években, hogy szítják a parazsat. Szítják, hogy legyen miből fellobbannia a lángnak .

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

De vissza a családi emlékezéshez: Predesztinálva volt az elpusztításra. A szovjet géppisztolyok árnyékában eluralkodó eszme, a tanácsköztársaság gyakorlatát és a szovjet példát követve olyan diktatúrát gyakorolt, amelynek alapelve ezt szinte kötelezővé tette: aki lázad ellenünk, akit nem lehet megtörni, az pusztuljon. És ezt még a saját tárborukból valókra is kiterjesztették - így Rajk Lászlóra - hát még a számukra osztályidegen ellenállókra. Jogosan voltak büszkék a magyarok az 1956-os pesti srácokra. Lehessünk büszkék azokra a szombathelyi srácokra is, akik életük árán vállalták az ötvenes években, hogy szítják a parazsat. Szítják, hogy legyen miből fellobbannia a lángnak .

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.

Matók Leó nyíltan és bátran nézett hóhérai szemébe. Azok megremegtek, szitkozódtak, aztán akasztottak. Egy fiatal élet megtört, de amit képviselt, az 1956-ban szabadságharchoz vezetett. E történelmi tettben ott volt a szombathelyi srác acélkemény moralitása, értünk szóló mártíromsága is.