Hírek

2013.02.06. 12:29

Baromfitenyésztők: alaposan megvágta őket a válság

Sárvár - Mint arról már beszámoltunk, a Sága megszünteti a vágást, ez tizenkilenc pulykatenyésztő számára azt jelenti, hogy más felvásárlót kell keresnie. Ez nem mindenkinek sikerült.

Peltzer Géza

A gazdasági válság kitörése után jó három évvel, tavaly ősszel jelentették be a Sága vezetői, hogy megszüntetik a vágást. Ez azt jelenti, hogy mintegy négyszáz embert tesznek utcára, de a döntés vesztesei azok a termelők is, akik pulykát hizlaltak és adtak le a cégnek. A Sága Foods tizenöt saját farmját zárta vagy zárja be, ezek egy része Vas megyében, a többi Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Zala megyékben működött.

A felvásárló nélkül maradt pulykatartóknak új vágóhíd után kellett nézniük, ha életben akarták tartani gazdaságukat, és jövedelemhez akartak jutni továbbra is, de nem mindegyiküknek sikerült időben váltaniuk. A termelők amíg a Ságával voltak szerződésben nem nyilatkozhattak, egyiküket nemrég név nélkül sikerült szóra bírnunk, de csak miután már talált felvásárló céget Zala megyében.

A környék legnagyobb vágóhídja működött korábban Sárváron

- Húsz évvel ezelőtt kezdtem pulykákkal foglalkozni, egyéni vállalkozóként, mindig a Ságának adtam le a pulykákat - tudjuk meg a tenyésztőtől. - Még háznál kezdtem tartani az állatokat, de amikor a téeszek tönkrementek, sikerült telepet bérelnünk. Egy ideig egészen jól ment a dolog, nem volt gond az átvétellel, finanszírozással sem. Mindig három évre kötöttek szerződést velünk, volt, amikor egyszerre 30-40 ezer állatot is hizlaltam, egy évben 23 turnus jött össze, ami kétévente ötöt jelent.

Amikor beköszöntött a világgazdasági válság, egy darabig még nem érezték meg a termelők. Később a minőség már romlott, így kevesebbet tudtak keresni a tenyésztők, de kitartottak, mert bíztak abban, hogy idővel ismét jóra fordulnak a dolgok.

- A válság ideért. Előbb a pulykalétszámot a cég a felére csökkentette, ebből az is következett, hogy a telepek egy részét felszámolta a Sága, és akikkel nem volt elégedett, azokat elküldték. Így maradt körülbelül húsz beszállító. 2012-ben, november elején gyűlést hívtak össze a pulykatartók számára, ott közölték, hogy 2013 májusától nem lesz vágás. Ez hirtelen ért bennünket, mert ugyan jöttek a rossz hírek más vágóhidaktól, de Sárváron mindvégig tartották bennünk a lelket, hogy a Sága továbbra is fog felvásárolni és vágni.

Az általunk megszólított termelőnek viszonylag szerencséje volt, mert volt annyi tartaléka, hogy maga tudta megfinanszírozni a pulykatartást, és sikerült Zala megyében felvásárlót találnia. Mindössze egy turnus esett ki, most már megint átveszik tőle a pulykát, viszont a korábbi mennyiségnek csak a felét. Így az általa foglalkoztatott emberek egy részét el kellett küldenie: ez azt jelenti, hogy most már hat helyett csak két embernek tud munkát adni.

- Csak szenvedünk, a baromfitartás nyereségessége olyan alacsony, mint még soha miközben a földművelők nagy összegű támogatásokat vesznek fel - panaszolja. Különösen azok vannak nagy bajban, akik annak idején elzálogosították házaikat, hogy beindíthassák gazdaságukat. Számukra szinte minden elveszett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!