Kapkod a szíve után

Könnyű beülni a WS Színház stúdiójába (akár ma 18.30-kor), és könnyű belemerülni a két kísérletező színész, Kálmánchelyi Zoltán és Vass Szilárd - mijébe is? Játékába. Szösszenetébe. Állítólag színházi előzetes, mindig az este hétkor kezdődő előadás előtt, mondjuk egy kávé után. Olyasmi, mint a moziban a híradó vagy a filmreklám. (Csak nagyon más.) Röpke félóra nevetés, és bevezetés egy olyan színházi világba, amelynek eszköztárát még nem ismerjük eléggé. Itt egyszerre csak új fényben ragyog föl, értelmet-tartalmat nyer a régi közhely, hogy a színész a saját testét, saját lényét, saját valóját viszi a vásárra, szőröstül-bőröstül. Akkor a leginkább, amikor az egyik mozdulatlan, fölhúzhatatlan robotot játszik, és hagyja, hogy a másik nagyvonalú hanyagsággal kipakolja a belső szerveit. (Aztán kapkod a szíve után.) Kálmánchelyi Zoltán abban a meghatóan elegáns fekete öltönyben olyan, mintha A Pál utcai fiúk-regényből lépett volna elő: nyurga kamasz, aki az életét adná a grundért - és közben a mindjárt véget érő tanórán csillogó szemmel nézi, amint a Bunsen-lámpában fellobban az a varázslatos kék fény. Vass Szilárd fehér nadrágja, fehér mellénye - mint a porcelán; hozzá fénylő bárpincér- vagy kabarémosoly. Két bohóc: a nagy és a kicsi, a szomorkás-melankolikus és az ártatlanul vidám. A hang és a mozdulat, a bugyborékolás és nyikorgás.

A végén a nézőtéren az öröm és a ráismerés szűnni nem akaró kuncogásai. Éppen így húzta a szalagot a Tesla magnó. A nosztalgikus sóhaj Kálmánchelyi Zoltán versmondás-bravúrját dicséri. De ők már eltűntek a szemünk elől. Fönn mindjárt kezdődik  A tizenkét dühös ember (ezentúl legalább nem kell azon agyalnunk, hogy hova lett a tizenharmadik), lenn indul a Chicago. Kálmánchelyi Zoli konferál, Vass Szilárd kéri magának az oroszlánt is: színre visz egy komplett esküdtszéket.

Könnyű beülni a WS Színház stúdiójába (akár ma 18.30-kor), és könnyű belemerülni a két kísérletező színész, Kálmánchelyi Zoltán és Vass Szilárd - mijébe is? Játékába. Szösszenetébe. Állítólag színházi előzetes, mindig az este hétkor kezdődő előadás előtt, mondjuk egy kávé után. Olyasmi, mint a moziban a híradó vagy a filmreklám. (Csak nagyon más.) Röpke félóra nevetés, és bevezetés egy olyan színházi világba, amelynek eszköztárát még nem ismerjük eléggé. Itt egyszerre csak új fényben ragyog föl, értelmet-tartalmat nyer a régi közhely, hogy a színész a saját testét, saját lényét, saját valóját viszi a vásárra, szőröstül-bőröstül. Akkor a leginkább, amikor az egyik mozdulatlan, fölhúzhatatlan robotot játszik, és hagyja, hogy a másik nagyvonalú hanyagsággal kipakolja a belső szerveit. (Aztán kapkod a szíve után.) Kálmánchelyi Zoltán abban a meghatóan elegáns fekete öltönyben olyan, mintha A Pál utcai fiúk-regényből lépett volna elő: nyurga kamasz, aki az életét adná a grundért - és közben a mindjárt véget érő tanórán csillogó szemmel nézi, amint a Bunsen-lámpában fellobban az a varázslatos kék fény. Vass Szilárd fehér nadrágja, fehér mellénye - mint a porcelán; hozzá fénylő bárpincér- vagy kabarémosoly. Két bohóc: a nagy és a kicsi, a szomorkás-melankolikus és az ártatlanul vidám. A hang és a mozdulat, a bugyborékolás és nyikorgás.

A végén a nézőtéren az öröm és a ráismerés szűnni nem akaró kuncogásai. Éppen így húzta a szalagot a Tesla magnó. A nosztalgikus sóhaj Kálmánchelyi Zoltán versmondás-bravúrját dicséri. De ők már eltűntek a szemünk elől. Fönn mindjárt kezdődik  A tizenkét dühös ember (ezentúl legalább nem kell azon agyalnunk, hogy hova lett a tizenharmadik), lenn indul a Chicago. Kálmánchelyi Zoli konferál, Vass Szilárd kéri magának az oroszlánt is: színre visz egy komplett esküdtszéket.

A végén a nézőtéren az öröm és a ráismerés szűnni nem akaró kuncogásai. Éppen így húzta a szalagot a Tesla magnó. A nosztalgikus sóhaj Kálmánchelyi Zoltán versmondás-bravúrját dicséri. De ők már eltűntek a szemünk elől. Fönn mindjárt kezdődik  A tizenkét dühös ember (ezentúl legalább nem kell azon agyalnunk, hogy hova lett a tizenharmadik), lenn indul a Chicago. Kálmánchelyi Zoli konferál, Vass Szilárd kéri magának az oroszlánt is: színre visz egy komplett esküdtszéket.

A végén a nézőtéren az öröm és a ráismerés szűnni nem akaró kuncogásai. Éppen így húzta a szalagot a Tesla magnó. A nosztalgikus sóhaj Kálmánchelyi Zoltán versmondás-bravúrját dicséri. De ők már eltűntek a szemünk elől. Fönn mindjárt kezdődik  A tizenkét dühös ember (ezentúl legalább nem kell azon agyalnunk, hogy hova lett a tizenharmadik), lenn indul a Chicago. Kálmánchelyi Zoli konferál, Vass Szilárd kéri magának az oroszlánt is: színre visz egy komplett esküdtszéket.