Púder Nélkül

2011.10.11. 12:27

Halász Juditot öltözőjében lepte meg Bródy János

- Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod, Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold - énekelte Halász Judit sokunknak a Boldog születésnapot című dalában Bródy János szövegét. A művésznőnek október 7. az a bizonyos nap, amikor egy ország énekelhetné el neki a népszerű strófákat. A szerző mindenesetre megtette.

Osváth Sarolta

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze színésznő és énekesnő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja az idén nem kerek évfordulót ünnepelt. Azt, hogy hányadikat, nők esetében eleve nem illik firtatni, Halász Juditról pedig tényleg senki nem mondaná meg, mennyi is az annyi. Nem tíz évet, akár húszat is letagadhatna, ha akarna. De a színésznőknél úgyis csak szerep és beleélés kérdése, hogy éppen hány évesek.
 
Bródy János sem éppen tinédzser már, bár ma is leginkább a Tini megszólításra hallgat. A két művész életpályája szorosan összekapcsolódott, hiszen Halász Judit nagy sikerű dalainak jelentős részéhez Bródy írta a szöveget. Több évtizedes pályájuk során gyakran léptek fel közösen  felnőtt- és főként gyerekműsorokban, sok közös lemezt, albumot adtak ki, vittek sikerre. Halász Judit legújabb, nemrég megjelent, és a Mahasz slágerlistáján máris első helyre került Apa figyelj rám! című CD-jén is két meghatározó Bródy-dal szólal meg. Nem meglepő tehát, hogy a nyugger-ként is sármos, a női nemet nagy tiszteletben tartó zeneszerző stílszerűen a Vígszínházban, az öltözőjében köszöntötte fel a művésznőt, egy nagy csokor virággal.

Halász Judit akkor lepődött meg igazán, amikor a gyönyörű napraforgócsokor mellé Bródy még elénekelte a Boldog születésnapot című dalt is, ajándékul pedig legfrissebb saját lemezét, az Illés szekerént nyújtotta át neki.

- Nagyon meglepődtem, amikor János belépett az öltözőm ajtaján! Kedves volt tőle, hogy a virágcsokor és a lemez mellett, amiket ajándékul hozott nekem, még dallal is köszöntött - mesélte mosolyogva Halász Judit, aki annyit elárult még, hogy otthon csokitorta is került az ünnepi asztalra, az unokák legnagyobb örömére.

Szerző: Osváth Sarolta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!