A halántékához emelte a pisztolyt - Maya naplója

De még volt egy esélyem, hiszen a töltény hiányzott belőle. Megpróbáltam kicsavarni a kezéből, ám könnyedén eltolt magától. Azt mondta: "Ha te nem akarsz, meglátjuk, az élet akar-e! Majd ez a golyó eldönti!" - mutatta fel színpadiasan, ahogy mindig is tette, ha róla volt szó. Vajon kit akar lelőni? - ezen járt az agyam, és rettegtem, hogy mi lesz. A térdem majd' összerogyott a félelemtől, ő pedig zokogva, de mindenképpen hatásvadász módon, ahogy azt csak a filmekben látni, belecsúsztatta a töltényt a tárba és megpörgette azt. Orosz rulettezni akar? - futott át az agyamon, közben meg sírva könyörögtem, hogy tegye le, ennek semmi értelme. A halántékához emelte a pisztolyt és őrjöngve zokogott. Nem tudom, mennyire illett oda a gondolat, de átfutott: vajon hogyan lehet letörölni a tapétáról és a szőnyegről a vért? Persze nem volt sok idő ezen rágódni. Nem emlékszem, miket mondott, össze-vissza beszélt, mint egy őrült. De egyszer csak meghúzta a ravaszt, ami tompán kattant a hirtelen jött csendben. Meg kellett kapaszkodnom valamiben, mert majdnem elájultam. De nem történt semmi. Nem esett össze, nem fröccsent vér, a tapéta, a szőnyeg tiszta maradt. Leeresztette a pisztolyt maga mellé, és elkezdte átkozni a sorsot, hogy miért szabta rá ezt a terhet. Ekkor megint támadásba lendültem, hogy elvegyem tőle a fegyvert, odaugrottam, és megragadtam a hideg acélt...

Üdv: Maya