Vida Gábor síoktató szerint a tanuláshoz nem csak a lejtőt kell látni

Síel, szörfözik, jégszörfözik, hegyikerékpározik. Bejárta már a fél világot, szörfözni és síelni tanított embereket mindenfelé, ahol járt. Úgy véli, ez nem sport, inkább egyfajta életmód, számára létszükséglet, hogy közel legyen a természethez. Már az általános iskolás évei alatt is imádott a közeli vadrezervátumban bolyongani, tizenhat évesen pedig a fogarasi havasokba indult, medvét keresni. Később jöttek az extrém sportok, bizonyítani akart, és semmibe venni a halált, az adrenalin vadászat pedig még mindig része az életének. - Egy hete lesíztem egy ezer méteres falon, amin öt éve síelt le utoljára valaki. Hogy miért csinálom? – kérdi nevetve. - Azért próbálom ki ezeket az extrém helyzeteket, mert olyan szinten tölt fel energiával egy évre előre, hogy azt nem tudom elmondani. Egyszerűen újra érzem azt a hajszálnyi határt, ami a lét és a nemlét között húzódik. Újra meg tudom becsülni azt a pillanatot, amiben épp vagyok – mondja.

 - Az ember nagyon messze van a természettől, és a természet is messze van tőlünk, de különböző utakon vissza lehet jutni. Az a szép, hogy megvan a lehetőségünk, hogy megpróbáljunk egy olyan terepet találni az életünkben, ami ezt a szabadságot, ezt a természettel való kapcsolatot biztosítja – véli Vida Gábor.

Elvégezte a Testnevelési főiskolát, síedzői képesítést szerzett, majd elhatározta, hogy elvégzi az olasz állami síoktatói tanfolyamot is. - Bíztam magamban, hisz itthon a válogatottban síeltem, majd szembesültem az ottani követelményekkel, és igen lehervadtam. Öt évig síeltem instruktorokkal, majd a felvételi előtti nap megkérdezték, hogy miért felvételizek, nincs is értelme. Olaszországban a síelés nemzeti sport, mindenki síoktató akar lenni. Kiöregedett, vagy lesérült versenyzők jelentkeznek, akik iszonyatosan profik. Giorgio Roccával voltam egy csapatban a felvételin, aki ötszörös világbajnok. Előttem indult egy rajtszámmal az óriás műlesiklásban. Nekem pedig ugyanúgy le kellett mennem, mint ő.  Öt évembe telt, mire elvégeztem a tanfolyamot. Hihetetlenül magasak a követelmények, de Észak-Olaszországban máig is a síoktató az ügyvéd-orvos kategória. Úgy is van megbecsülve,  és olyanok is a kuncsaftok elvárásai. Ha az egyenruhám nincs rendesen kimosva, vagy borostás vagyok, akkor akár száz eurós büntetéseket is kiróhatnak rám. Hozzátartozik, hogy az állami síoktatói diplomát minden évben frissíteni kell, minden évben továbbképzésre kell mennem, ahol három nap alatt újra és újra lemérik, hogy megfelelek-e azoknak az elvárásoknak és követelményeknek, amit egy síoktatóval szemben támasztanak. Ezen felül pedig külön biztosítást is kell fizetnem, ami effektíve a kuncsaftot védi ellenem.  Nagyon kemény világ. Rengeteg munka és felelősség, de imádom. Egy-egy oktatáson sokszor tíz-tizenkét gyerekre is figyelnie kell, a csoportok sokszor két-három nyelvűek. A legjobb persze, mikor magyarokat oktathat – mondja, hiszen egyre több honfitársunk fedezi fel magának e sportág szépségeit.

- Ha tanítasz másokat és általuk fel tudsz töltődni, akkor egy olyan biztos energiát képviselsz, ami magadnak borzasztóan hasznos, és  kifelé sugározva tudja húzni a többieket.  A síelni vagy a szörfözni tanítás leple alatt meg akarok ismertetni az emberekkel egy olyan életformát, életstílust, ahol szeretheti magát, van ideje egy kicsit önmagára, ki tud szakadni a mókuskerékből, és feltöltődve tud hazatérni, hogy kicsit jobban ura legyen azoknak a helyzeteknek, amiket nap mint nap meg kell élnie – magyarázza az oktató.

- A síelésnél, és szinte minden sporttanulásnál is az a baj, hogy az emberek nagyon tudatosan próbálják művelni, ez pedig csak erőlködéshez vezet. A kínaiak azt mondják, ha valamit nagyon akarsz, nézz mellé. A síben is így van.  Ha elkezdesz tanítani valakit és rá tudod venni, hogy nézzen körbe és ne legyen csőlátása, ne csak a lejtőt lássa, akkor rögtön elkezd tanulni. Elsősorban meg kell éreztetni a gyönyörű közeget, amiben van, és akkor a mozgás is szép lassan kialakul, hisz máris mellénézett egy kicsit a feladatnak.

Két diplomája van, egyiket sem használja. Azt mondja, nem azért, mert renitens, hanem mert nem volt ideje azzal foglalkozni, amit elvégzett. Tizennyolc évet élt Olaszországban, felfedezte a világot, most viszont már hazavágyik.
- Próbálok minél több időt tölteni a kisfiammal, a kedvesemmel és a kutyámmal. Sokat jöttem-mentem, hihetetlen dolgok történtek velem, ez pedig sok mindenre megtanított. Elsősorban, arra, hogy ha fel tudod fedezni minden pillanatodban azt, ami gyönyörű, akkor boldog és elégedett ember leszel.