Rendőrségi

2011.03.31. 13:12

Randalírozó fiatalokat állítottak elő a Nemzeti Sírkertből

Randalírozó fiatalokat állítottak elő a Nemzeti Sírkertből a rendőrök a Budapesti Temetkezési Intézet biztonsági őreinek jelzésére - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

MTI

Szűcs Panni elmondta, négy fiatal kedd éjszaka mászott át a Kerepesi úti temető kerítésén, és a sírok között ittas állapotban kiabáltak, randalíroztak. Azt egyelőre nem tudni, okoztak-e kárt a sírokban - tette hozzá.

A temető biztonsági őreinek a sírkert elektronikus védelmi rendszere jelzett, ezért hívták ki  éjszaka a rendőröket.

Az elfogott fiatalok azzal indokolták az éjszaki "temetőlátogatásukat", hogy a Nemzeti Sírkertben "egy kicsit borzongani" akartak.

A szóvivő az esetre utalva jelezte: a Nemzeti Sírkert nappal tart nyitva, ez alól csak a múzeumok éjszakája rendezvénysorozat a kivétel, amikor - június 25-én - éjjel ingyenes temetőlátogatáson vehetnek részt az érdeklődők.

Szűcs Panni elmondta azt is, csütörtökön fémtolvajokat fogtak a budapesti rendőrök a Nemzeti Sírkert szomszédságában álló, használaton kívüli raktárban.

A tolvajok a MÁV tulajdonában álló épület bádogtetejét bontották meg, amikor a temetőlátogatók és a sírkert biztonsági őrségének jelzésére a rendőrök elfogták őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!