Répcelak

2014.10.19. 20:13

Az evangélikus gyülekezet újította fel az iskola épületét

Csánig – Sokak jelenlétében evangélikus integrált bemutatóközpont épületét avatták és szentelték fel vasárnap délelőtt ünnepélyesen Csánigon.

Némethy Mária

A Répcelak közvetlen közelében található Csánig, ez az alig több mint 330 lakosú falu, nagy élniakarásról tett tanúbizonyságot. A nagy többségében evangélikusok által lakott településen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkára avatta fel az evangélikus integrált bemutatóközpontot.

Az avatáson Harangozó Bertalan kormánymegbízott, Kis Miklós Zsolt államtitkár, a másik oldalon Verasztó János lelkész és Ágh Péter képviselő, mögöttük áll Szemerei János püspök. Fotó: Unger Tamás

Történetét Verasztó János evangélikus lelkész ismertette. Az ünnepségre szép számban összegyűltekkel együtt hallottuk, hogy írásos nyoma van annak: Csánigon egy nagy tűz után már 1883-ban iskolát akart magának építeni az evangélikus gyülekezet. Ez végül 1910-ben sikerült. Akkor kezdett el működni az egytantermes iskola, mellette volt a tanítólakás. Jó pedagógusok működtek ott, hiszen a faluból sikeres paraszt értelmiségiek kerültek ki mindaddig, amíg 1948-ban a kommunista diktatúra „egy tollvonással ellopta a gyülekezettől az iskolát" – mondta ki Verasztó János. 1973-ig továbbra is iskola működött az épületben, de már állami, aztán volt kultúrház, könyvtár is benne.

A rendszerváltás után kapta vissza újra régi tulajdonát az egyházközség, amely sikeresen pályázott, s a LEADER-nek, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásának köszönhetően a régi iskolaépületben evangélikus integrált bemutatóközpontot alakított ki. Egy helyet, ahol össze tudnak gyűlni a csánigiak, ahol múzeumot is működtetnek majd.

– A történelem mindig az összetartó közösségeket igazolja – emelte ki avató beszédében az államtitkár, aki elmondta, hogy Csánigon komplex falumegújításban gondolkodnak: szép, új az imaház, megújul a katolikus templom, játszóteret, sportpályát is újít fel a falu.

Ünnepi istentisztelettel kezdődött a tegnapi nap, amelyen igét hirdetett Szemerei János, a Nyugati Evangélikus Egyházkerület püspöke. Az ünnepségen végig ott volt Harangozó Bertalan Vasi megyei és Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott (ő csánigi születésű), Ágh Péter országgyűlési képviselő. A központ szentelési szolgálatát Rostáné Piri Magda esperes végezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!