2009.07.13. 02:27
Születésnap és verseny egyben - Söjtöry Elvirát nagyon sokan felköszöntötték
Szombathely (vas) - Az Elvira maratoni futófesztiválon Söjtöry Elvirát, a rendezvény ötletgazdáját és főszervezőjét köszöntötték születésnapja alkalmából.
- Hihetetlenül jól éreztem magam a versenyen. Kívánom mindenkinek, aki kerek évfordulós születésnapját ünnepli, legyen hasonló élményben része - mondta Söjtöry Elvira. - Már az 50. születésnapom is jó hangulatban telt, de az elmúlt tíz évben új futókat ismertem meg, így ez az alkalom azért más volt. Először egyébként úgy gondoltam, a júliusi időpont nem a legideálisabb; de megcsinálom a maratont, majd félmaratonra térünk át.
Ám előbbire is van igény, így amíg én szervezem, addig marad a programban. De mindig kitalálunk mellé más érdekes számokat, ilyen például a mostani váltófutás is. Nagy csapat-összekovácsoló ereje van, amit többen kihasználhatnának. A Király sportlétesítmény is jó választásnak bizonyult, sokkal szabadabban voltunk itt. Ennyit pedig úgy gondolom, megérdemlek; sokat teszek az emberi kapcsolatok építéséért és azért, hogy az emberek jól érezzék magukat.