Sport

2010.09.16. 08:24

MLSZ-tervek a futballhuliganizmus ellen

Meg kell szüntetni a szurkolók anonimitását, a rendőrségnek pedig nagyobb szerepet kell adni a kiemelt kockázatú hazai labdarúgó-mérkőzések biztosításában - hangzott el a Magyar Televízió Ma Reggel című csütörtöki műsorában, ahol Samu István, a Magyar Labdarúgó Szövetség biztonsági bizottságának elnöke, valamint Borbély Zoltán elnökségi tag beszélt a múlt szombati Újpest–Ferencváros (6-0) találkozón történt szurkolói rendbontásokról.

MTI

Samu István elmondta: az MLSZ biztonsági bizottságának keddi ülésén áttekintették a magyar pályákon kialakult helyzetet és meghatározták, melyek a futballhuliganizmus általános felszámolásához szükséges lépések.

"A szurkolók anonimitásának megszüntetésére kell helyezni a hangsúlyt, vagyis be kell vezetni a névre szóló jegyvásárlást és ellenőrizni is kell tudni, hogy azokkal valóban a jogosult személyek lépnek-e be a stadionokba" - mondta Samu István, aki szerint ezen kívül működőképes kamerás ellenőrző rendszerekre van szükség a pályákon, amelyekkel felismerhetők a szurkolók. Ezeket karban kell tartani és szinkronba kell hozni a rendőrségi megfigyelő rendszerekkel, mert a rendbontókat csak így lehet kiszűrni a stadionokból. 

Samu úgy látja, a megvalósítás nem elsősorban pénzkérdés, hiszen a rendező klubok szerződést köthetnek ezekre a feladatokra a rendőrséggel, s így nem kell milliárdos beruházásokba kezdeniük.      "Vannak érvényes jogszabályok a futballhuliganizmus ellen, csak ezeknek érvényt kell szerezni" – foglalta össze a biztonsági bizottság vezetője.

Borbély Zoltán elnökségi tag  - a Legfőbb Ügyészség szóvivője - is úgy látja, hogy a rendőrségnek valamilyen formában szerepet kell adni a kiemelt kockázatú hazai labdarúgó-mérkőzések biztosításában: 

"Egyrészt mert tavaly nyár óta az intézkedő rendőrnek és az őt támogató személynek a jelenleg érvényben lévő törvény nagyobb védelmet biztosít, mint korábban. Most már a hivatalos személy ellen erőszakkal fellépőket kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni. Másfelől a rendőrség jobban ki tudja szűrni, hogy illetéktelen személyek kerüljenek a soraiba, mint a biztonsági szolgálatok."

Az egykori televíziós sportriporter hozzátette: ha a csapatok jobb teljesítménnyel szórakoztatják a közönséget, a szurkolók inkább a játékra figyelnek, és egyenes arányban csökken a balhék száma a stadionokban. Példaként a magyar válogatott és a Debrecen itthoni nemzetközi mérkőzéseit említette meg. 

Borbély Zoltán azt is elmondta: nem kívánja bírálni a büntetéskiszabási gyakorlatot, de szerinte a rendbontók esetében a rövidebb - maximum hat hónapos -, ám letöltendő börtönbüntetésnek nagyobb visszatartó ereje lenne, mint a több évre szóló, felfüggesztett szabadságvesztésnek. 

"Ugyanakkor a futballhuligánoknál is lehetőség van a bíróság elé állításra, vagyis a gyorsított eljárásra" – hangsúlyozta az MLSZ elnökségi tagja.
 

A szombati rangadó második félideje a szurkolók által használt petárdák és más pirotechnikai eszközök miatt késve kezdődhetett csak meg, majd később a játékvezetőnek meg is kellett szakítania a játékot, mert a vendég drukkerek beszakították a menekülőkaput, és megkíséreltek a pályára behatolni.

A mérkőzés kapcsán a rendőrség 14 személyt állított elő, egy drukkert életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!