2011.09.02. 02:28
Korosztályos kick-box Eb Olaszországban
Az olaszországi korosztályos kick-box Európa-bajnokságon három vasi egyesület képviseletében hét versenyző vesz részt a magyar csapat tagjaként.
- A fiatalok végigdolgozták a nyarat. Király István irányításával a csongrádi semi edzőtáborban tréningeztek, a Zrínyi Miklós vezette vépi light-os felkészülésen is ott voltak és természetesen itthon is edzettek - mondta a felkészítő, Dancsó Zoltán. - A versenyzőink a lehető legjobb formában vannak, és mindenki éremesélyes. Zsófi, Olivér és Martin korosztálya végén jár, súlycsoportjukban rutinos versenyzőknek számítanak. Bence szereplése a sorsolástól is függ, míg Ádám elsőéves junior, de a felnőttek között is ért már el jó eredményeket.
A körmendi Castrum SEC-Dinamica SE sportolója, Dienes Balázs (94, semi) utolsó éves korosztályában, a juniorok között.
- Balázs felkészülése összességében zavartalan volt. A napokban ugyan a derekával bajlódott, de sikerült megoldani a problémát. Mivel több versenyen is egy-egy ponton múlt a sikeres szereplése, ezért bízom benne, hogy most kijön neki a lépés. Ha mentálisan rendben lesz, akkor dobogóra állhat - fogalmazott az egyesület szakvezetője, Andorka Imre.
A szentgotthárdi Skorpió SE-t a kadett II-ben újonc Császár Levente (-52, semi) képviseli Olaszországban.
- A tavalyi vb-bronzérem után Levente súlycsoportot és korcsoportot váltott. Becsületes felkészülésen van túl, tisztes helytállást várok tőle, amiből bármi kisülhet. Mivel fiatal, nem akarunk terhet rakni rá. A jövőben számítunk tőle jobb eredményre - mondta az edzője, Szűcs Zoltán.