19°
26°
12°
Fotó: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP

Visszatér Zidane a Real Madridhoz

A klubvezetés hétfőn bejelentett döntésében megköszönte a csapatot eddig irányító argentin Santiago Solari munkáját.

Újra Zinedine Zidane a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Zidane – aki 2001-től 2006-os visszavonulásáig játékosa is volt a Realnak – 285 nap után lett újra a klub edzője, és 2022. június 30-ig ír alá.

Először 2016 januárjában vette át a madridi együttes irányítását, Rafael Benítezt váltva, és első vezetőedzői megbízatása alatt egymás után háromszor vezette BL-győzelemre együttesét, miközben a BL 1993-as bevezetése óta még címvédésre sem volt példa. Rajta kívül Bob Paisley és Carlo Ancelotti nyert edzőként háromszor is a legrangosabb európai kupasorozatban, de egyikük sem sorozatban.

A játékosként világ- és Európa-bajnok, aranylabdás francia két és fél év alatt kilenc trófeát hódított el: a három BL-cím mellett kétszer-kétszer az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot, egyszer-egyszer pedig a spanyol bajnokságot és Szuperkupát nyerte meg. Májusban viszont – öt nappal csapata BL-diadala után – lemondott a posztról.
Helyére a spanyol válogatott akkori szövetségi kapitányát, Julen Lopetegui-t nevezték ki viharos körülmények között, három nappal az oroszországi világbajnokság kezdete előtt, ami miatt a vb-n már nem vezethette a spanyolokat.

Októberben, a spanyol tréner menesztése után Zidane egykori csapattársa, Solari vette át a Real Madrid vezetését. Irányítása alatt remekül kezdett a Real, négy tétmérkőzést nyert egymás után, de az elmúlt hetekre hullámvölgybe került: sorozatban négy találkozót elvesztett a Santiago Bernabéuban – ez története során harmadszor fordult elő vele -, emiatt búcsúzott a Király Kupából és címvédőként a Bajnokok Ligájából, valamint a La Ligában is elvesztette reális esélyét, hogy 12 pontos hátrányból 11 forduló alatt befogja az élen álló, ősi rivális Barcelonát.

A Real Madrid edzői az elmúlt húsz évben:

1999-2003: Vicente Del Bosque
2003-2004: Carlos Queiroz
2004: José Antonio Camacho
2004: Mariano Garcia Remón
2004-2005: Vanderlei Luxemburgo
2005-2006: Juan Ramón López Caro
2006-2007: Fabio Capello
2007-2008: Bernd Schuster
2008-2009: Juande Ramos
2009-2010: Manuel Pellegrini
2010-2013: José Mourinho
2013-2015: Carlo Ancelotti
2015-2016: Rafa Benítez
2016-2018: Zinédine Zidane
2018: Julen Lopetegui
2018-2019: Santiago Solari
2019-től: Zinédine Zidane

Borítókép: Zinedine Zidane 2016. október 18-án

Hozzászólások

veszély
Túl cukrosak lehetnek a bébiételek
a csúcsforma felé / 1 órája
Tiger Woodsnak sokkal fontosabb is akad a golfnál
Az amerikai sztárnak a gyerekei és a szülei állnak az első helyen.
Gyász
"Fojtogató csend, porrá zúzott könnycsepp. Telő hold fényénél üvöltő emlékek. Kérlek gyermekem, nyújtsd felém a kezed, Csak mégegyszer halljam dobogó szíved... Csendes a temető, nem jön felelet. Arcomat mossák a keserű könnyek. Hideg sírköveden kezem pihentetem, Itt vagyok gyermekem, rád emlékezem.! Fájó szívvel emlékezünk CSABAI ISTVÁN halálának 3 évfordulóján. Szerető édesanyád, nővéred és családja
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH MIHÁLYNÉ szül.: Pados Elvira 68 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. július 23-án, kedden 11 órakor lesz a Jáki úti temetőben, előtte gyászmise 9.45-kor a kámoni Krisztus Király templomban. Kérjük, hogy egy szál virággal fejezzék ki tiszteletüket. A gyászoló család
"Az élet múlik, de az emlékek élnek, S míg élünk őrizzük őket." Fájó szívvel emlékezünk MÁNDLI JÓZSEF halálának 5. évfordulóján MÁNDLI JÓZSEFNÉ szül. Dankovics Anna halálának 9. évfordulóján Szerető családjuk
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt az egész életed. Elfeledni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy AGG LÁSZLÓ nádasdi lakos életének 68. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. július 18-án 16 órakor lesz a nádasdi temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló élettársa, nevelt fia családjával, nővére, keresztlánya
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De a szívünkben él, s örökké ott is marad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCSIS LÁSZLÓ Dunci életének 59. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. július 18-án, csütörtökön 15 órakor lesz a szentgotthárdi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban bármely módon osztoznak. Kérjük a személyes résztvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
"Egész életen át szerényen élt, szívesen dolgozott, Most bánatot ránk hagyva, minket itt hagyott. Örök álom zárja le drága két szemét, Megpihenni térő, dolgos két kezét." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy MÁRCZI GYULÁNÉ szül. Varga Anna életének 60. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Örök nyugalomra helyezése július 19-én, pénteken a 13.15 órai gyászmisét követően lesz Gyöngyösfaluban, a ludadi temetőben. A gyászoló család
Tisztelettel mondunk köszönetet mindazoknak, akik a felejthetetlen NYITRIBUSZ ISTVÁN temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, bánatunkban bármely módon osztoztak. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető feleség, drága jó édesanya, nagymama, dédi, anyós, testvér és rokon HABDA ALADÁRNÉ szül. Kányási Matild életének 79. évében megpihent. Örök nyugalomra helyezése július 19-én, pénteken a 16.15 órai gyászmisét követően 17 órakor lesz a vépi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik mérhetetlen bánatunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALHÁSI JÁNOS 63 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvaitól 2019. július 18-án 9 óra 30 perckor veszünk végső búcsút a bobai temetőben. Drága emléke szívünkben örökké élni fog! Gyászoló felesége, gyermekei, menyei, vője és unokái
Fájó szívvel emlékezünk Édesanyám TÓTH FERENCNÉ szül. Molnár Aranka halálának 10. évfordulóján és Bátyám TÓTH FERENC halálának 30. évfordulóján. Éva és családja
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, S míg élünk őrizzük őket." Fájó szívvel emlékezem édesapám SIPOS SÁNDOR halálának 1. évfordulóján. Lánya Hugi
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek Hiába szállnak árnyak, álmok évek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DESITS ISTVÁNNÉ szül.: Mayer Piroska életének 80. évében súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. július 17-én, szerdán a 13.30-kor kezdődő gyászmise után 14 órakor lesz Táplánszentkereszten az Ország úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Ha szeretetünk megtarthatott volna, örökké élnél." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PALKOVITS J. LÁSZLÓ életének 57. évében örökre megpihent. Temetése 2019. július 19-én, pénteken 14 órakor a Sárvár-hegyközségi temetőben lesz. Előtte gyászmise 7.15 órakor lesz a Szent László templomban. Kérjük mindazokat, akik utolsó útjára elkísérik, hogy tiszteletüket egy szál virággal, további részvétnyilvánítás nélkül fejezzék ki. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS RUDOLF Öcsi életének 52. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Örök nyugalomra helyezése július 17-én, szerdán 16 órakor lesz az acsádi temetőben. Tisztelettel kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló, szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH GÉZÁNÉ szül. Nagy Mária életének 91. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. július 17-én, szerdán a 11 órai gyászmisét követően 11.45-kor Gyöngyösfalu pösei temetőjében lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon osztoznak. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH ÉVA 2019. július 10-én, életének 67. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait július 18-án, csütörtökön 13.30-kor a Jáki úti temető ravatalozójából a római katolikus vallás szertartása szerint helyeztetjük örök nyugalomra. Gyászmiséjét aznap délelőtt 8 órakor a Székesegyház Madonna Kápolnájában tartjuk. Gyászoló férje és lánya
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Mégis elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De a szívünkben él, s örökké ott is marad." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága édesanya, nagymama, feleség SIPOS LAJOSNÉ szül. Kiss Anna Mária (Anikó) életének 69. évében türelemmel viselt betegség után örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. július 19-én, pénteken 12.15-kor lesz a Jáki úti temetőben. Gyászmise a temetés napján 11.00 órakor a Jézus Szíve-templomban. Kérjük, csak egy szál fehér virággal búcsúzzanak! Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló, szerető család Szombathely, Aszód, Telekes, Gersekarát
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk ÖZV. GÁL GYULÁNÉ a Vas Megyei RFK nyugdíjas főszakácsnője életének 90. évében elhunyt. Szűk családi körben vettünk végső búcsút tőle. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik KÁLMÁNNÉ TAMÁS KLÁRA temetésén és gyászmiséjén megjelentek és gyászunkban velünk éreztek. A család
Fájó szívvel emlékezünk GERA JÓZSEFNÉ szül. Kálmán Rozália halálának 1. évfordulójára. Szerető férje és családja
rendszeresek az ellenőrzések / 1 órája
A sínekre hajtott, most pedig bűncselekmény miatt kell felelnie – Nem egyedi az eset
VN
Szoros kapcsolat / 1 órája
Finn városba invitálnak – Körmend testvértelepülését, Heinävesit tárlat mutatja be
Markó Petra
Gyalogtúra / 1 órája
Száz kilométert tettek meg – vasi iskola diákjai túráztak a Mecsekben
Tóth Gábor
Gálaműsor / 1 órája
Húsz éve viseli a szentgotthárdi kórus Békefi Antal nevét
Civil/Horváth R. László
Pályázat / 1 órája
Jákfai falunap fűnyíróval és sportöltözővel
Polgár Patrícia
Szerdán indul / 1 órája
Legalább 30 ezer embert várnak – Megkezdődik a XIV. Gyógy-Bor Napok: irány Bükfürdő!
Bakos Ágnes