JEGYZET

2018.10.10. 06:30

A szurkoló és a valóság

Ökrös Csaba

Egy norvég kézilabdacsapat arra panaszkodott nemrég, hogy török ellenfelük bűzbombát tett öltözőjükbe, és a kapufát is bezsírozta, hogy ezzel javítsa esélyeit. A bennünk lakó sportdiplomata természetesen elítélően sóhajt, lelkiekben máris jegyzéket nyújtana be, hogy kifejezze lesújtó véleményét az ilyen sportszerűtlenségekkel kapcsolatban. A csibészséget is értékelő szurkolói énünk azonban kajánul fogadja az ilyen híreket.

Nagyon nagyra becsüljük a fair play-t, de a maga módján minden szurkoló hajlandó kevéssé tisztességes eszközökkel is támogatni övéit.

És minden jóérzésű embernek felforr a vére, ha az ellenfelet támogatók is ilyesmiben mesterkednek. Ha a csapatunkhoz vendégségbe érkező ellenfél éjszakai nyugalmát a szállodájukban megszólaló tűzjelző többször is megzavarja, azt derűsen fogadjuk. Az viszont rendkívül felháborító, ha a miein­ket éri hasonló inzultus. A szurkoló – nagyon helyesen – kettős mércét alkalmaz.

A kapu mögötti szektorban helyet foglalók más-más hangvétellel köszöntik csapatuk kapusát, illetve az ellenfélét. Utóbbi eredményes tevékenységét némi dobálózással, itallocsolással, bekiabálással segíthetjük elkötelezett drukkerként. A galád ellenfél elvetemült szurkolótáborának hasonló viselkedése persze jogosan dühít fel minden jóérzésű sportbarátot. Miként azt is nehéz megbocsátani, ha a másik szurkolótábor egyáltalán ki meri nyitni a száját, esetleg tüdőkapacitását fitogtatandó fütyülni merészel. Minden elkötelezett szurkoló az ép ész elleni támadásnak érzi, ha megpróbálják neki elmagyarázni, hogy miként lehetséges a másik csapatnak drukkolni. A Föld gömbölyű, ezt felfogjuk. De zöldként megérteni a lilákat vagy a kékeket, és viszont – az képtelenség.

Nem könnyű megmaradni a jó ízlés határain belül. Már csak azért sem, mert az ízlések meglehetősen különbözőek. És ahol az ízlést emlegetik, ott a pofon is szóba kerül. Egy kis létszámú szurkolótábort arra biztatni, „Hullámozzatok, hullámozzatok!” – szellemes. Menekülésre felszólítani őket – fenyegető.

Érdekes, hogy a globalizáció miként írta át a szurkolói viselkedést. Százmilliók vallják magukat olyan klubok elkötelezett szurkolóinak, amelyek a világ másik végében játszanak. Egyre nehezebb megtalálni, hogy mi az, ami az imádott csapathoz köti az embereket. Egy futballrajongó barátom azt mondja: minél nagyobb üzletté válik a foci, annál erőteljesebb a meggyőződése, hogy a megyei bajnokságon kívül nincs élet: az legalább a valóság. Mint a klubházból kiszivárgó pörkölt illata.

Ezek is érdekelhetik