2011.11.10. 18:14
Emléktábla a Heimler-skála alkotójának
A tudomány napjához kapcsolódóan emléktáblát avattak csütörtökön Heimler Jenő egyetemi tanár, író tiszteletére a Király utca 11. szám alatt, szülőháza falán. A táblát Molnár Éva a Képzőművészeti Gimnázium és Szakközépiskola végzett szobrász hallgatója diplomamunkaként készítette. Tanára Veres Gábor és Koller László voltak.
Az avatáson dr. Puskás Tivadar polgármester arra emlékezett, hogy 1825. november 3-án jelentette be Széchenyi István az országgyűlésben, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát megalapítja, és egy évi jövedelmét ajánlotta fel arra, hogy Magyarországon a tudománynak palotája épüljön. Szombathelyen minden évben úgy emlékeznek meg erről a napról, hogy egy-egy ide kötődő tudós emlékét idézik.
Heimler Jenő történetének felelevenítését Orbán Róbert kutatónak köszönhetjük. A polgármester a tanár életéből azt a tényt emelte ki, hogy amikor Londonban a szociális leépülés okait vizsgálták, Heimler készítette a társadalmi hatások mérésére szolgáló táblázatot, amit máig Heimler-skálának hívnak.