Körmendi siker a Jászberény ellen

Az újonc Jászberény sokáig megnehezítette a Fortress-Körmend kosárcsapatának dolgát, de az idei utolsó bajnokin végül biztos hazai siker született.

Vastag Nándor

A hazaiaknál Németh István csípősérülés miatt nem vállalta a játékot, míg Fodor Gergely a Körmend színeiben a 300. NB I-es meccsén lépett pályára.

Bell pontjai adták meg a mérkőzés alaphangját, majd Ferencz triplája után már jelentős volt a körmendi előny (4. perc: 13-4). Ezután azonban a támadásokba hibák csúsztak, így a Hodges, Horti kettős közelebb hozta a Jászberényt. Igaz, csak átmenetileg, mert a házigazda ismét megrázta magát (8. perc: 23-12). Talán a biztos vezetés tudatában, de a folytatásban kényelmes játékra váltottak a Rába-partiak. A lelkesen küzdő vendégek köszönték is a lehetőséget, és a második negyed derekán fordítottak (15. perc: 29-31). Bell pontjaival kapaszkodtak a sok hibával játszó hazaiak – a közönség füttyszóval, ébresztő bekiabálásokkal ki is fejezte elégedetlenségét. Ha minimálisan is, de a félidőben az újonc vezetett (20. perc: 40-41).

A fordulás után eleinte folytatódott a szoros versenyfutás, ám Ferencz két hármasa is jelezte, hogy egy sokkal agresszívebb Körmend játszott. A védekezése is jobb lett, és a labdaszerzéseket többször Powell fejezte be zsákolással. Mellette Bell szintén hozott duplákat, és a lendületbe jött piros-feketéket már a vendégek két legjobbja, Hodges, valamint Austin sem tudta feltartóztatni (28. perc: 62-54). Az utolsó felvonásban már nem adtak esélyt ellenfelüknek a vasiak. Ferencz zsinórban öt pontot tett a közösbe, majd Bell hozta lázba a közönséget. A légiós zsákolt, betörésből volt eredményes, a triplavonalon túlról is betalált (36. perc: 79-64), és ekkor már érezhető volt, hogy eldőlt a mérkőzés.

A Körmend idei utolsó bajnokiját végeredményben biztosan hozta, de a Jászberény alaposan megnehezítette a dolgát. A Rába-partiak a 11. győzelmüket gyűjtötték be.

Fortress-Körmend – Jászberényi KSE 90-72 (25-19, 15-22, 25-17, 25-14). – Körmend, 1700 néző, NB I. A-csoportos kosárlabda-mérkőzés, vezette: Forrai, Németh Cs., Söjtöry.

Körmend: Mladenovic 3/3, FERENCZ 20/12, POWELL 13, BELL 27/3, Townes 8. Csere: Dávid 6, Ruják 5/3, Fodor G. -, Cseh 2, Sonyák 5/3, Csapai -, Sömenek 1. Edző: Sabáli Balázs.

Jászberény: Sormaz 2, HODGES 18/6, Medve 11/9, AUSTIN 18/9, Horti 12. Csere: Borszéki 3/3, Helmeczi 4, Wehner 4, Varga -. Edző: Horváth Balázs.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 13-4. 6. perc: 13-10. 8. perc: 23-12. 15. perc: 29-31. 18. perc: 33-38. 23. perc: 49-48. 28. perc: 62-54. 33. perc: 72-61. 36. perc: 79-64.
Kipontozódott: Helmeczi a 36., Horti a 37. percben.

Sabáli Balázs: - Az első félidőben bénítólag hatott ránk a zónavédekezés, ezért a szünetben arról beszültünk, hogyan játszunk ellene. Nyögvenyelősre sikerült a meccs, és az következő négy nap pihenő mindenkinek jól fog jönni.

Horváth Balázs: - A csapat jó úton jár, pozitív változásokat látok rajta. Sérült és beteg játékosokat nélkülözve nem volt nyerési esélyünk, de méltó ellenfelei voltunk a Körmendnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!