Sasi majdnem 61

2018.09.11. 08:28

Koncerttel ünnepli Sasvári Sándor az elmúlt hatvan évet

Az est különlegessége, hogy a színművész, számos sztárfellépő mellett, a saját lányával együtt lép színpadra.

Rengeteg dolga van, előre tekint, ezért még korai volna összegezni a pályafutását, de azért a fővárosi MOM Kulturális Központban megvalósuló szeptember 28-i jubileumi koncert visszatekintés is – mondta Sasvári Sándor az Echo Tv Kultúrklub című műsorában. A népszerű énekes a koncertről és az elmúlt hatvan évről mesélve azt is elárulta, hogy az első dal a Sztárcsinálók című első magyar rockoperából fog elhangozni ezen az ünnepen.

Hozzátette: nem csak musicalrészletek szerepelnek majd a műsoron, hanem olyan énekesektől is válogat, akik nagy hatással voltak rá, így a közönség hallhat majd többek között Billy Joel-, Stevie Wonder- és George Benson-nótákat is. Sasvári Sándor azt ígérte, jó zenekart állított össze, és őt is nemcsak énekelni, hanem gitározni és zongorázni is hallhatjuk majd.

A énekes-zenész elmondta, a koncerten fellép majd Singh Viki és Makrai Pál, illetve lánya, Sasvári Léna is, aki nemcsak duetteket énekel majd édesapjával, hanem szólódarabokat is előad az est folyamán.

- Rengeteg gyönyörű szereppel halmoztak el a zeneszerzők, a szövegírók, a rendezők az elmúlt évtizedekben, de ha ki kell emelni közülük egyet, az a Jézus Krisztus szupersztár lenne. Ezt 1986-tól 1997-ig játszottam a színpadon, de azóta is meghatározó az életében, hiszen ennek köszönhetően ismert meg a közönség és a szakma is, óriási lehetőség és felelősség volt ez számomra – fogalmazott Sasvári Sándor a tévés beszélgetésben.

Borítókép: Sasvári Sándor egy stúdiófelvételen

MTI Fotó: Kallos Bea

Ezek is érdekelhetik