Ma van a költészet világnapja – Így szavalnak a szombathelyiek (videó)

Idézzük fel!

Irodalmat vinni a közterekre általában nem túl hálás feladat – elsőre. Az emberek megrettennek, ahogy feltörnek a régi irodalomórák emlékei. Mi most mégis azt kértük: emlékezzenek. Idézzenek fel megtanult verseket, olvassanak fel néhány sort, mert onnantól, ami egy Fő téri sétának indult, sokkal több lesz: megtöltődik tartalommal. S minket, a kamera mögött újdonsült szavalókat biztatva, katartikus élmények értek. Azt hiszem, Nagy László után szabadon, bárki épít szavakból, költészetből katedrálist. Avagy renget. Mi hallottuk, ahogy egy Ady vers Istene visszhangzik a Szent Erzsébet-templom falairól. Ahogy a sok kiállított tapsifüles figyelő ábrázattal fülel a kislányának szavaló édesanyára. Ahogy a fürjtojások mögött egy bódéban szólal meg a Születésnapomra, könyvek között, irodalmi légtérben az István öcsémhez. Vagy ahogy remegő hangon az Epilógus.

Csillogás

A legcsodálatosabb ebben a szavalás utáni csillogó tekintet. Ahogy a versmondókat megtöltötte az irodalom. Mind érezték, hogy itt most történt valami, valami fontos. Nem lehet megkérdőjelezni, hogy a költészet katedrális, bár olykor fel van állványozva állig és rászorul egy kis felújítás. De hogy máshogy lehetne a téglákat csiszolni, ha nem azzal, hogy újra és újra élővé varázsoljuk.

Világnap

Ma világnap van. Sok mindené. De a legfontosabb most az, hogy a költészeté. Nem kell élére vasalt nadrágot húzni zsabós blúzzal, csak elővenni a világirodalom nagyjait, a magyar költészet csodáit, s elmerülni néhány pillanatra. Ha az univerzum végtelenségében mind csillagok vagyunk, akkor itt az ideje, hogy részesei legyünk egy-egy csillagképnek. Ragyogtassuk hát az irodalmat!