Levendula, néptánc és tombola

2018.07.17. 19:30

Nemeskocsnak is van fesztiválja

Az utóbbi években vált hagyománnyá, hogy a település június vége felé Levendulafesztivált rendez.

Gyuricza Imre

Söptei Józsefné, Cell alpolgármestere (jobbra) is beszállt

Fotó: Gyuricza Imre

A faluház udvarán nyüzsgő sokaságot talál ilyenkor a látogató. Érdeklődő helybeliek, fellépésre készülő szereplők – és a kondérok, üstök, bográcsok körül sürgölődnek a főzőmesterek, hogy minél jobb eredményt érjenek el a versenyen, bár ennél is sokkal fontosabb, hogy elnyerjék a falubeliek elismerését.

Söptei Józsefné, Cell alpolgármestere (jobbra) is beszállt
Fotó: Gyuricza Imre

A fesztiválon László Ervin polgármester üdvözölte a megjelenteket. Megköszönte a szervezők munkáját, s jelezte, hogy a hagyomány folytatódik, immár két nyári esemény mozgatja meg a település lakóit: a fesztivál és a falunap. Celldömölkről érkeztek a mazsorettek, fellépett a Kemenesalja Néptánccsoport, volt lovas bemutató, az elmaradhatatlan arcfestés, falujárás lovas fogattal. Aztán a főzőverseny eredményhirdetése, tombolasorsolás, zenés produkciók következtek. Este pedig tánc zárta a hétvégi programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában