együtt

2018.10.30. 07:00

Közösen ellenőriztek a polgárőrök és a rendőrök

Három megye polgárőrei gyűltek össze, közbiztonsági akciót tartottak közösen a rendőrökkel, aztán ebéddel zárták a dolgos órákat Jánosházán.

Bakos Ágnes

Jánosháza két egyesülete négynégy fővel, Bobáról és Celldömölkről is négy fő – sorolta a vasi résztvevőket Perendi Zoltán, a jánosházi polgárőr egyesület elnöke. Veszprém megyéből 27, Zala megyéből 17 polgárőr vett részt az akcióban és rendőrök is csatlakoztak hozzájuk. A közbiztonsági akció eredményes volt, különösebb rendbontást nem tapasztaltak – mondta aztán az értékelésen Perendi Zoltán. Egy komolyabb tennivaló volt, a Veszprém megyeieknek akadt munkája egy csellengő fiatallal, hazavitték Pápára – hangzott még el az értékelésen.

Jánosházán is együtt: polgárőrök és rendőrök Fotó: Bakos Ágnes

Félévente rendeznek ilyen, három megyére szóló ellenőrzést, a közbiztonság erősítése és a helyiek biztonságérzetének növelése is céljuk. Méltatta a polgárőrök munkáját Kiss András, Jánosháza polgármestere, amikor megvendégelték a formaruhásokat a báziskonyhán. Emlékeztetett, hogy a jánosházi önkormányzat mindkét helyi polgárőr egyesületet támogatja, a városi rendezvények alkalmával pedig mindig számíthatnak a munkájukra. Reméli, továbbra is hasonló lesz az együttműködés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!