2019.06.22. 13:00
Újra itt a Séta tábor!
Idén is a Sobri Jóska Kalandpark ad otthont négy megye középiskolás újságíró palántáinak a táborozáshoz.
Lapcsoportunk hagyományos programján a kalandparkban táboroznak a fiatalok
Fotó: VN-Archív
A tanév Sajtó és Tanulás (Séta) programja keretében legjobban publikáló és fotózó Vas, Zala, Fejér és Veszprém megyei középiskolások érdemelték ki a háromnapos táborozási részvételt. Lapcsoportunk hagyományos programja során előadások, vetélkedők várnak a táborozókra.
A vasárnap kezdődő táborban előadások várják a résztvevőket, és játékos elméleti vetélkedőn méretnek meg. Pachmann Péter a médián keresztül látható világról beszél, Jánossy Gábor rejtvénykészítő, illetve a Magyar Lapkiadók Egyesülete Olvasásra Nevelési Bizottságának elnöke a médiapiacot mutatja be, Halász Sándor tanár Film és hang címmel tart előadást. Hétfőn Szauder Rita a trendekről és az online világról szól majd, Juhász Bálint és Rozmán László mint régi sétások mutatkoznak be, este Balázs Géza a digitális kultúra, a digitális olvasás témáját boncolgatja.

Fotó: VN-Archív
Kedden, táborzárás előtt vetélkedő vár a diákokra, majd kikapcsolódhatnak a kalandparkban. A programokról a diákok tudósításokat írnak, a legjobb írásokat és fotókat lapunk is közli keddi számában. A tábor legjobb írását és fotóját készítő fiatal külön elismerésben részesül.