Emberek, talán még nem késő!

Már kezdés előtt húsz perccel látszik, hogy kevés lesz a szék, öt órára a vitrinek elé lerakott kis faülőkék is egytől egyig elkelnek. Dr. Molnár Rezsőn látni, hogy jólesik neki a nagy érdeklődés. Tényleg sokan vagyunk. Itt a család: a felesége, a fiáék, a lányáék, az unokák. (Lánya és veje, Molnár Judit és Sárközi József, a Győri Nemzeti Színház színművészei részleteket olvasnak fel a könyvből). Az egykori kollégák, az iskolai és kollégiumi társak, a déli menüs asztaltársaság az étteremből. Az ember önkéntelenül eljátszik a gondolattal, hogy vajon melyikük élete került be a könyvbe, aztán persze rögtön el is hessegeti, hiszen a szerző figyelmeztet: „A történet szereplői az írói képzelet szüleményei. A valóságnak való megfeleltetés félrevezető és alaptalan.”

Dr. Molnár Rezsőt dr. Gyu­­­rácz Ferenc – a korábbi két elbeszéléskötetét és a most megjelent regényét is gondozó és megjelentető Magyar Nyugat Kiadó vezetője – kérdezi, vagy mondjuk inkább úgy, indítja el az őszi estébe, hiszen Molnár Rezső nemcsak írni, de mesélni is remekül tud, akár kérdés nélkül is. A csörötneki gyerekkorról, arról, hogy már 8-9 évesen minden kezébe kerülő könyvet elolvasott, arról, hogy bár híres író akart lenni, hentes és mészáros édesapja tanácsára mégis az állatorvosi hivatást választotta. Az írást azonban soha nem „engedte el”: állatorvosként, majd megyei főállatorvosként, később egyetemi óraadóként és államvizsgáztatóként is folyamatosan figyelt és írt. Volt, amiből publicisztika lett, és volt, ami egy cédulára vagy a „Megírandók” feliratú dossziéba került, és volt, ami az 1970-es évek elejétől folyamatosan vezetett napló titka maradt.

„Tudok írni, de nincs rá időm” – mondogatta egészen 2007-ig, aztán a nyugállományba vonulása után végre előkerülhetett a toll és a füzet.

Korábban megjelent két elbeszéléskötete (Kegyetlen, boldog idők, Hiénák kora) kapcsán is vallotta, hogy a valóság a legjobb történetíró, a 20. század és a jelenkor is bővelkedik különös emberi sorsokban, csak ki kell tudni választani azokat, amelyeket érdemes megírni. Ezekből a kiválasztottakból lettek az Isten nélkül című családregény szereplői: a Felvidékről kitelepített Süveges Antal, Patócs Vince és az övéik.

A könyv három része – Elűzöttek, Feltörekvők, Isten nélkül – három nemzedék sorsát követi, és mutatja be, miként lesz a teremtő emberből fogyasztó ember. Nem véletlen a provokatív cím sem, hiszen dr. Molnár Rezső vészjelzésnek is szánja a regényt, amelynek szereplői az idő előrehaladtával megtagadják Istent. Pazarló bőség, káosz, bűnös eltévelyedések, tragédiák – és a regény végén a felkiáltójel: Emberek, talán még nem késő!