Javítóintézetbe kerülhetnek

2019.12.04. 11:11

Orvosi rendelőkbe és iskolákba törtek be, aztán orvosi igazolásokat gyártottak

Orvosi igazolásokat gyártottak, ezért törtek be orvosi rendelőbe és iskolába a lányok. De jártak ruhaboltban és kocsmában is. A három elkövető közül a felnőtt társ felfüggesztettet kaphat, a két fiatalra javítóintézet várhat.

Bakos Ágnes

Lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség a három lány ellen, akik a nyomozás eredménye szerint tíz nap alatt öt betörést követtek el még tavaly télen – tájékoztatott dr. Fülöp Hajnalka, a Vas Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Kétszer törtek be egy iskolába: onnan kitöltetlen orvosi igazolásokat, bélyegzőket és az alkalmazottak személyes tárgyait lopták el. Italboltban és ruhaüzletben, meg orvosi rendelőben is jártak. A kocsma ajtaját feszítővassal törték be, 18 doboz energiaitalt, édességeket és 10 ezer forint készpénzzel távoztak. Orvosnál is kétszer jártak: kővel bedobták az ablakot, majd bemásztak a helyiségekbe és onnan gyógyszereket, gumikesztyűt, sztetoszkópot, kitöltetlen orvosi vényt, bélyegzőt és 20 ezer forint készpénzt loptak el. A lopott kesztyűket a ruhabolti betöréshez használták, feltehetően azért, hogy ne hagyjanak ujjlenyomatot. A ruházati üzletbe a hátsó ajtón jutottak be, figyeltek arra is, hogy sállal takarják el az arcukat, ne legyenek felismerhetőek a biztonsági kamera felvételein. Táskát, bizsut, ruhát loptak 350 ezer forint értékben és 100 ezer forint készpénzt is zsákmányoltak.

Az egyik lány az iskolából, a másik pedig az orvosi rendelőből lopott bélyegzőt használta: iskolai hiányzásaikat igazolták valótlan orvosi papírral.

A Szombathelyi Járási Ügyészség azt javasolja a bíróságnak, a két fiatalkorút küldjék javítóintézetbe, a felnőtt társuk kapjon felfüggesztett börtönt.

Ezek is érdekelhetik