Fogadj örökbe egy ovit! – Mi is csatlakoztunk

Nehéz helyzet

A társadalmilag, gazdaságilag és infrastrukturálisan elmaradott, az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településeken az óvodák is nagyon nehéz helyzetben vannak – ezt felismerve, és a gyerekek körülményeit, ne­hézségeit látva három édesanya – Barát Hella, Tóth-Hencz Edit és Pajor Csilla – arra jutott, úgy lehetne a legeredményesebben segíteni, ha az adományok konkrét családok helyett intézményekhez jutnának el, (átmenetileg) gondtalanabbá téve ezzel teljes óvodás csoportok és a velük dolgozó nevelők életét. Kezdeményezésükben megfogalmazzák: ma Magyarországon ötszáznál több olyan óvoda van, ahová mélyszegénységben élő családok gyerekei járnak. A gyerekek szinte egyetlen esélye a felzárkózásra és a kitörésre az óvoda és az iskola – ott ismernek meg olyan mintákat, amelyekkel a halmozottan hátrányos környezetükön kívül is érvényesülhetnek. Azt már mi tesszük hozzá: ha úgy hozza a sors, ha szerencséjük van és emberfeletti akaraterejük.

Örökbefogadás

Szerkesztőségünket két héttel a csatlakozásunk után, tavaly novemberben kötötték össze „örökbefogadott” óvodájával a szervezők. Bizony, karácsony előtt nem jutottunk el a Baranya megyei Egyházasharasztiba, de a napokban bepótoltuk az utat. Előtte tettük, amit kértek tőlünk, és kér minden örökbefogadótól a mozgalom: felvettük a kapcsolatot az óvodavezetővel. Kaptunk az ovitól „nincslistát” a vágyott dolgokról, összeszedtük otthon a használt, de jó minőségű gyerekruhákat, cipőket, játékokat, könyveket, rollert, labdákat, kismotorokat, babaházat, plüssöket és játszószőnyeget. Beszereztünk még kézműves eszközöket és alapvető higiéniai dolgokat a szalvétától a szappanig, törölközőig, fogkeféig, végül ahelyett, hogy személytelenül, futárszolgálattal küldjük el a kollégáktól és ismerősöktől összegyűlt, szívből szánt sok-sok ajándékot, inkább magunk mentünk. Mentünk és láttunk. Szép zalai, somogyi lan­kákat, a hegyes-dombos baranyai tájat és a főúton haladóknak fel sem tűnő elnéptelenedett falvakat, kidőlt falú, omló vakolatú házakat és gazverte udvarokat. Siklóstól délre, közel a horvát határhoz, a 350 lakosú Egyházasharasztiban különösen dermesztő a szegénység. A központban az óvoda és a polgármesteri hivatal viszont európai arcot mutat.

Hátrányos helyzet és problémák

Girán Melinda óvodavezető és a kollégája, Tokainé Boros Anikó terüljasztalkámmal vártak a’86-ban nyílt, most pályázati pénzből felújított óvodában. A helyi gyerekeken kívül a szomszédos Oldról, Alsószentmártonból, Siklósnagyfaluból, Kásádról és Beremendről is járnak hozzájuk gyerekek – naponta falubusszal hozzák őket. Jelentős hányaduk hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű cigány családokból érkezik, és sajátos nevelési igényű gyerekeket is fogadnak.

Egyre több a beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő, részképesség-lemaradással és az egészségügyi szokások hiányával érkező kisgyermek – a két tágas és egy kicsi csoportszobában kényelmesen elférnek hatvanhatan. Tornaszobájuk, ebédlőjük és a vasi viszonyokhoz szokott szemmel játszóudvaruk sincs. És nincs munkalehetőség sem, kivéve a bólyi húsfeldolgozót és a szezonális munkát a környékbeli szőlőkben, zöldség­ültetvényeken. Máskülönben ma­rad a közmunkaprogramban az ideiglenes foglalkoztatás, és a szociális segélyek, pótlékok. Baranya már nem az ország aranya – mondják az óvónők.

Akik egyébként rendkívül elhivatottak: csak így lehet a hangos, az ovihoz képest egészen más mikroklímából, sokszor végtelenül ingerszegény környezetből jövő gyerekekkel. És tele vannak ambícióval, hogy fegyelmet vigyenek a nevelésükbe, ami később segít a beilleszkedésben. Az egyik kisfiú – ha kérdezik, mi lesz, ha felnő – azt hajtogatja, akcióhős. Csak a filmekben látja, nyugtatnak meg. A másik véglet, aki rend­őrnek készül, vagy zetorosnak, mezőgazdasági munkásnak. A lányoknál vezet a fodrász, a körmös. Más foglalkozásokat nem látnak. Életerős, munkára képes emberek nem dolgoznak, a gyerekeik közül vajon hányan fognak? És ez már a harmadik generáció.

Kitörés

A kitörés csak nagyon keveseknek adatik meg. Bartók Zoltánné Hajninak, az alsószentmártoni roma kolléganőjüknek kivételesen sikerült: óvodapedagógusként végzett a főiskolán. Ő is mélyszegénységből jött, 47 évesen, felnőtt gyerekekkel már áldja az eszét, hogy nem hagyta magát lebeszélni a tanulásról, pedig senki sem támogatta.

Az óvónők azt se hallgatják el, néhány kisgyerekük hétfőn falja az ételt, úgy eszik, hogy le kell állítani. Amikor ott jártunk, zöldséglevest és főzeléket kaptak sült hússal. Előtte a legnagyobb csoportszobába összeterelve hatalmas elánnal bontogatták a játékkal teli banános dobozokat, válogattak a ruhaneműk között, gondolva a testvéreikre és a szüleikre is. Szavak helyett beszélnek

a képek.