Élet holland és magyar szülők gyerekeként – A sárvári lány tolmácsként szeretne dolgozni

Franciska édesapja a hollandiai Haarlemben született, de gyermekkorában sokat költözött a család, így több városban is élt fiatalkorában. A holland néptánccsoport tagjaként 1986-ban látogatott el Magyarországra, a sárvári Nemzetközi Folklórnapokra. Itt találkozott először a fiatal magyar lánnyal – Franciska édesanyjával –, aki a rendezvényen csoportvezetőként, kísérő tolmácsként vett részt.

A néptánccsoport az azt követő években a fesztiválok alkalmával többször is járt a városban. Az évek alatt az ismeretségből levélváltások lettek, azokból pedig szerelem született.

A pár rövid ideig Hollandiában élt, ám az édesanya egyetemi képzésének átszervezése miatt a Magyarországon maradás mellett döntöttek, s ezen végül nem változtattak. Így történt, hogy 22 évvel ezelőtt Sárváron érkezett meg a családba szerelmük gyümölcse, Franciska. Bár a lány kezdetben csak magyar állampolgársággal rendelkezett, az sosem volt kérdés, hogy mindkét nemzet kultúráját szeretnék örökül hagyni rá.

– Édesapám mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az ottani szokásokat is megismerjem. Így fordulhatott elő az, hogy engem a Spanyolországból gőzhajón érkező holland Mikulás, illetve a magyar Jézuska is meglátogatott minden decemberben. Ez számomra egyáltalán nem volt furcsa egészen addig, amíg az osztálytársaim nem kezdtek el kíváncsiságból kérdezősködni, hogy a holland Mikulás mégis mennyiben más, mint a magyar. Bennem addig fel sem merült, a holland Mikulás csak miattam tesz kitérőt, hogy nekem is hozzon ajándékot december 5-én este – meséli a lány, majd hozzáteszi: rendkívül sokat jelentett számára, hogy szülei ezt nem egymás közötti versenyként fogták fel.

– Nem tettek soha úgy, mintha az egyik ünnep fontosabb lenne, mint a másik. Ezzel is azt erősítették meg benne, hogy a két kultúra kitűnően megfér egymás mellett. Egy kétnyelvű családban szerintem ez fontos alapelv – folytatja Franciska, akinek a legkedvesebb holland ünnepe a már korábban említett Mikulás-ünnepség. Ezenkívül gyakran és szívesen vesz részt a család a magyarországi holland nagykövetség által szervezett fogadáson, amelyen Vilmos Sándor király születésnapját ünneplik – ez Hollandiában nemzeti ünnep.

A holland gasztronómia sem marad ki az életükből.

– Anyukám hamar beletanult a holland sütemények sütésébe, amelyhez apai nagymamám sokszor küld postán olyan fűszereket, amiket csak Hollandiában lehet kapni – tudjuk meg a lánytól. Egyik kedvencük a kruidencake nevezetű fűszeres sütemény.

Ahogy Franciska mondja, a két nemzet mentalitása elég sok ponton eltér, így igyekszik mindkettőből a legjobb elemeket megtartani magának. – Ez persze nem mindig sikerül, többször is észreveszem magamon, hogy negatív hangsúllyal hagyja el a számat az „Ez annyira tipikusan holland/magyar!” sóhajtás – mondja a lány. De azt is hozzáteszi, hogy ennek ellenére nehezen tudná elképzelni saját magát úgy, hogy a két kultúra közül csak az egyikhez tartozzon. – Mondhatni, hozzám nőtt mindkettő születésemtől fogva – fogalmazza meg.

És hogy mik ezek a tipikus holland és magyar tulajdonságok? Úgy látja, a holland emberek sokkal közvetlenebbek egymáshoz, így fordulhat elő az, hogy magyar szemmel túlságosan is őszintének tűnnek. Ez sok esetben félreértésekhez vezethet: ugyanis ami nekik még építő jellegű kritika, az magyar szempontból már sértésként is felfogható. Ez természetesen visszafelé is igaz.

– Egyik holland egyetemi tanárom mesélte, hogy amikor idekerült Magyarországra, nem értette, miért „futjuk a kötelező illedelmességi köröket”. Ez alatt azt értette, hogy például vendégségben hajlamosak vagyunk először nem elfogadni a kínált ételt vagy italt, nehogy azt az érzést keltsük a házigazdában, hogy kizárólag emiatt érkeztünk. Aztán a második, harmadik unszolásra mégiscsak elfogadjuk azt – fejti ki Van Waarden Franciska.

A család rendszeresen tartja a kint élő rokonokkal a kapcsolatot: évente egyszer igyekeznek meglátogatni a holland nagymamát és Franciska apukájának testvéreit, az ő családjaikat.

– Hollandiában legutóbb tavaly júliusban töltöttünk el egy hetet, amely során jó volt mindenkivel – még ha csak rövid ideig is – újra találkozni. Arra is volt már példa, hogy a holland rokonaim látogattak meg bennünket itt, Magyarországon. Leggyakrabban olyan családi ünnepek apropóján érkeznek, mint egy kerek születésnap, szalagavató vagy ballagás – tudjuk meg a lánytól. Apropó, kerek évforduló: születésekor csak magyar állampolgárságot kapott a lány, ám nagykorúvá válása előtt nyilatkoznia kellett arról, hogy szeretné-e felvenni a holland állampolgárságot. Ez nem volt kérdés számára: élt a lehetőséggel, így a 18. születésnapi ajándékai között ott lapult a holland útlevél.

Franciska az ELTE fordító–tolmács mesterszakán tanul. Álma, hogy felnőttkorában tolmácsként dogozhasson. Mint mondja, jelenleg német–angol nyelvekkel dolgozik, de nem kizárt, hogy majd a hollandnak is jut szerep a későbbiekben.

A kérdésre, hogy inkább hollandnak vagy magyarnak érzi-e magát, saját bevallása szerint mindig nehezen tud válaszolni. Szeretné elkerülni, hogy bárkit is megsértsen.

– Valószínűleg jelentős tényező, hogy Magyarországon születtem és élek 22 éve, de mivel szüleimnek és apai nagyszü­leimnek köszönhetően mindig jelen volt a holland kultúra az életemben, nem tudom 100 százalékig „elkötelezni” magamat egyik mellett sem – vallja be.

Nem ért egyet teljesen azzal a megközelítéssel sem, amikor kettős identitásúak úgy fogalmaznak, hogy sem ide, sem oda nem tartoznak. Úgy érzi, hogy Magyarországon félig hollandként, Hollandiában ­pedig félig magyarként tekintenek rá az emberek. Franciska szerint ez jól van így, büszkén vállalja kettős identitását és örül neki, hogy nem kell két nemzetisége között választania.