Vadászatról a jog nézőpontjából: előadások a megyei jogásznapon

A Magyar Jogász Egylet Vas Megyei Szervezete 24 alkalommal rendezte meg jogásznapját. Miután megkoszorúzták a volt igazságügy-miniszter, Horváth Boldizsár szobrát a múzeum parkban, délután a Tóvendéglőben megkezdődött az a szakmai konferencia, amelyen a felszólalók a vadászati jogról tartottak előadást. A megjelenteket dr. Spitz János, az egylet vasi elnöke köszöntötte, aki a jogásznap témaválasztásának egyik okaként a jövőre hazánkban megrendezendő vadászati kiállítást jelölte meg. Mint hangsúlyozta, a magyar jogban már nagyon korán szabályozva lett a vadászat, amit 1504-ben nemesi joggá deklaráltak, gyakorlatától a jobbágyokat eltiltották, 1929-ben aztán a tiltást a városi polgárokra és az idegenekre is kiterjesztették. 1883-ban megkísérelték a vadászat minden lényeges elemét szabályozni, és már ekkor szó esett a vadkárkérdésről, valamint a vadászati tilalom időszakáról, ahogyan a hurokkal és a hálóval történő elejtés korlátozásáról is. Már ekkor megfogalmazták azt is, hogy aki a vadászati törvényt megszegi, vétséget követ el, amiért elzárásra vagy pénzbüntetésre ítélhető.

Az első előadó dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese volt, aki hallgatóságával a közelmúltban történt tragikus, de tanulságos vadászbaleseteket osztott meg. Egy esetben a gyakorlott vadászok vadkárelhárító vadászaton vettek részt, de este tíz óra után olyan helyre értek, ahol már nem vadászhattak volna, az egyik vadász mégis, amikor a lámpa fényénél azt hitte, vaddisznót lát, célzott lövést adott le, a golyó azonban egy ember fejét találta el, aki perceken belül meghalt. Miután ez megtörtént, a vadász ahelyett, hogy segítséget nyújtott volna áldozatának, beült a kocsijába és rágyújtott egy cigarettára. A bíróság másodfokon végül 2 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a tettest. Nem járt azonban letöltendő börtön azért, amikor egy vadász egy orvvadászt lőtt le, miközben az egy szarvast zsigerelt a bokorban és távolról csak az agancs mozgása látszott. A halálos balesetet okozó vadász 11 hónapos börtönbüntetését egy évre felfüggesztették. Nem találták viszont bűnösnek azt a vadászt, aki úgy lőtte le a több mint háromszáz méterre lévő magaslesen tartózkodó társát, hogy a kilőtt golyó egy távolról nem látható vízfelületnek csapódva irányt változtatott, és úgy okozott halálos sérülést.

Dr. Barta Judit, a Miskolci Egyetem docense előadásában hangsúlyozta, sokszor egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki köteles az adott vadkárt megtéríteni. Amennyiben egy apróvadas vadászterületen átmenő vad – például egy vaddisznó – okoz kárt, akkor az érintett vadászterület nem lesz felelős. Ha egy kár nem tartozik a vadkár hatálya alá, azt a kárt a polgári törvénykönyv szabályai szerint kell megtéríteni a vadászatra jogosultnak, ami kártérítési szempontból a térítésre kötelezettnek rosszabb megoldás. Egyrészt mert nincs önrész, másrészt mert nincs precízen megfogalmazva, hogy ki a kárért a felelős, ezzel pedig sokkal nagyobb a tér a kártérítési felelősség megállapítására. A polgárjogi szabályozás azt jelenti, hogy a vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a területén a károkozás történt, nem pedig az, aki gazdálkodik az adott vaddal. Ítélethirdetéskor a bírói gyakorlat aszerint változik, hogy az adott bíró vadászik-e vagy sem. Amelyik vadászik, az igényli annak bizonyítását, hogy a kárt okozott vad honnan váltott ki, amelyik nem vadászik, az leegyszerűsíti a kérdést, és azt a vadászatra jogosultat teszi meg felelőssé, amelyiknek a területe a legközelebb van a károkozás helyszínéhez – hangsúlyozta az előadó, aki konkrét példákat is hozott. Ezek szerint a Pilisi Parkerdőben hatalmas károkat okozó vaddisznókról csak nagyon nehezen lehetett bizonyítani, hogy nem az erdőben, hanem a közelben lévő, elhanyagolt zártkertekben élnek, márpedig így a vadászatra jogosult nem felelős az okozott kárért. Egy másik esetben pedig csak a vaddisznóra erősített GPS-szel lehetett bizonyítani az állat élőhelyét. Dr. Barta Judit elmondta, a vadelütések esetében sincs egységes bírói gyakorlat a helyzet megítélésében. Van olyan bíró, aki csak akkor ítél a vadászatra jogosult kárára, ha a baleset megtörténtekor vadászat volt a területen, hajtották a vadat, vagy az út közelében itatót létesítettek. A járművezetők szinte minden esetben arra hivatkoznak, hogy nem volt kihelyezve vadveszélyt jelző tábla, csakhogy abban sincs egységes álláspont, hogy mi számít vadveszélyesnek. Van olyan bíró, aki szerint évi három vadelütés már vadveszélyessé tesz egy adott területet, csakhogy ebben egységes jogi megállapodás nincs. Volt olyan bíró, aki pedig azért ítélt a károsult autós javára, mert a baleset szarvasbőgés ideje alatt történt, amikor az állat rend­ellenesen viselkedik, ám az előadó szerint jogi nonszensz az állat megváltozott viselkedési szokásaira hivatkozva ítélni a károsultnak.

A jogásznap záróelőadását dr. Gömbös Sándor, az ORFK hivatalvezetője tartotta, aki, mint elárulta, maga is vadászik. Az elmúlt évben 108 orvvadászat jutott a rendőrség tudomására, ami nem kevés, ám jelentős csökkenés a korábbi évekhez képest. Mint elhangzott, nő a lőfegyverek száma, legalábbis a vadászfegyvereké, mivel önvédelmi fegyverekből egyre kevesebb van. Magyarországon nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok, de az utóbbi időben néhány szabályon lazítottak, ezzel téve életszerűvé az előírást. Korábban volt olyan rendelkezés, hogy a lőfegyvernek folyamatosan annak a felügyelete alatt kellett lenni, aki a tartási engedéllyel rendelkezik, csakhogy vadászat után ezt sokszor nem lehetett megoldani, ezért most már az is elégséges intézkedésnek számít, ha valaki mindent megtesz annak érdekében, hogy illetéktelenek ne férjenek a fegyverhez. Tavaly változott a jogszabály a fegyvertartási engedély visszavonásával kapcsolatban is: ha valaki eladja az utolsó lőfegyverét, nem vonják be automatikusan az engedélyét, 120 napja van arra, hogy új lőfegyvert szerezzen.