Pasztell western: Horváth János 90 éves

A westernhangulat nemcsak a telített szűkszavúság, hanem a nyugati végek iránti érdeklődés és szeretet okán is passzol az alkotóhoz – bár egy időben Horváth János a végtelen Hortobágy festő-poétája volt.

Oroszy Csaba és Kaczmarski Ágnes alkotását pedig – amely a műfajteremtő Miért szép? sorozat egyik gyöngyszeme – nemcsak azért érdemes ismét megnézni, hogy a születésnapos Horváth Jánost köszöntsük, hanem azért is, hogy kicsit jobb kedvünk legyen. A humor úgy szövi át ezt a kisfilmet (amelyet anno szokás szerint a WSSZ Miért szép? estjén láthatott először a közönség), mint valami csillogó búvópatak. Az idő halad, a patak bújócskázik, közben elkészül az őrségi pasztellkép.

Oroszy Csaba – aki tanítványként is fordulhat Horváth Jánoshoz, a mesterhez – úgy kérdez, hogy a laikus érzi: itt szakmabeliek pendülnek egy húron, de a beszélgetés mégsem zárkózik be egy pillanatra sem valami elérhetetlen, a kívülállónak megközelíthetetlen elefántcsonttoronyba. Könnyedén és észrevétlenül tanulunk kompozícióról, pasztellkrétáról, a hajlakk és a pasztellkép kapcsolatáról. Meg arról, hogy „az előttem lévő hófehér papír a legnagyobb kilátástalanságot jelenti”. Aztán a papír – nem túl sima, nem túl göcsörtös – újra benépesül.

Horváth János festő, grafikus. Ma 90 éves. A győri Vagongyári Szabadiskolában Tóvári Tóth István irányításával kezdte művészeti tanulmányait, 1954-ben a budapesti Képzőművészeti Főiskolát végezte el. Mestere: Hincz Gyula. Szombathelyen telepedett le. Rajzpedagógusként először a tanítóképzőben, később a tanárképző főiskola docenseként, 1992-ig tanszékvezetőként tevékenykedett. Tagja a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek, a Magyar Vízfestők Társaságának, a Les Européennes de l’Art en Thiérache csoportnak, a Magyar Képzőművészek Szövetségének.

Salamon Nándor írta róla: „A természet, a táj, a vidéken élő ember iránt elkötelezett magyar festészet hagyományait vállalta, a vásárhelyiekkel mutat rokonságot. Dunántúli tájak, őrségi porták, néprajzi rekvizitumokat csoportba fogó csendéletek, tevékeny földközeli emberek, szikár arcok sorakoznak szűkszavú képein.”

A Miért szép? epizód végén, szemügyre véve a jellegzetesen Horváth János-módra finom és határozott, „nem tarka-barka” pasztellképet – amelyről Oroszy Csaba megállapítja, hogy készen van –, Horváth János megjegyzi, hogy ezt ő még ki fogja dolgozni.